PDA

Teljes nézet : Eladó szeretett törött 8-asom

pothy
2018. 06. 11., 18:46
Kedves Márkatársak!

A pár éve balesetben sérült 8-asom eladó sorba került. A baleset körülményei és felelősségi körei még mindig nem kerültek tisztázásra, viszont jelen állás szerint már eladhatom szeretett autómat. A mai napon több fényképet is készítettem amit privát e-mailban elküldök annak akit esetleg érdekelhet. Az eladási ár még nem született meg, de úgy gondolom, hogy kicsivel többért eladnám mint amit a biztosító ajánlott érte. Szeretném, ha innen venné meg valaki aki esetleg feléleszti, mint egy biztosítói bontós partner... Sajnos én nem tudok vele foglalkozni a jelenlegi anyagi hátterem miatt.

A típust ti ismeritek ezért extrákról nem nagyon kell írnom, így várom inkább a kérdéseket.
Az autóban van egy-két elektronikai eszköz beszerelve amire viszont igényt tartanék. A kiszerelésével nem foglalkoztam, mert pl. a bal első ajtó nem nyílik és nem akartam több kárt okozni csak hogy kiszereljem. Természetesen az eszközök visszajuttatását nem ingyen kérem, ez majd megbeszélés tárgyát képezik.
Az autó jelenleg egy X. kerületi zárt telephelyen van, ahova a bejutást nekem is szerveznem kell, így nem biztos, hogy rögtön meg tudom mutatni. A telephelyen egy autómentős cég is tartózkodik, akik a szállításban tudnak segíteni igény esetén.

A klub oldalát figyelni fogom, de a bartfai.botond@gmail.com e-mail címre küldött leveleket rögtön megkapom.

Köszönettel:

Bártfai Botond

SomaG
2018. 06. 12., 08:55
Szia!

Egy kérdésem lenne: Motor és hajtás életben maradt? Gondolom megnéztétek? Csak mert a képeket nézve a bódé már nehezen restaurálható.

2018. 06. 12., 09:54
Szia!

Egy kérdésem lenne: Motor és hajtás életben maradt? Gondolom megnéztétek? Csak mert a képeket nézve a bódé már nehezen restaurálható.

Őszinte leszek. Minden meg lett hagyva a balesetkori állapotban. A motorháztetőt csak felfeszíteni lehet, amihez nem volt szivem meg gondoltam hogy ha van érdeklődő akkor vele megteszem. A baleset körülményeit és a felelőst vizsgálják ezért nem is akartam nagyon változtatni az állapotán. Tudtam, hogy én nem fogom megcsinálni ezért számomra nem volt releváns.

ádám
2018. 07. 07., 18:38
Szia uram. Írtam mailt neked, ha aktuális keress meg érdekelne az autó

SomaG
2018. 07. 09., 09:00
Eltűnt mint az arany óra. :)

Szia uram. Írtam mailt neked, ha aktuális keress meg érdekelne az autó

ádám
2018. 07. 09., 12:27
Eltűnt mint az arany óra. :)

Pedig komolyan megvettem volna :/

Silva
2018. 07. 09., 13:44
bartfai.botond@gmail.com

google keresés régi hírdetések között :
06202393439

http://mazda323f.uw.hu/elado.html

Próbát Megér

SomaG
2018. 07. 09., 13:48
Én is írtam neki hogy találjon ki rá egy árat, mert a hajtáslánc ha nagyjából életben maradt jó lett volna egy későbbi projekthez, de nem válaszolt.

Pedig komolyan megvettem volna :/

Silva
2018. 07. 09., 16:24
bartfai.botond@gmail.com

google keresés régi hírdetések között :
06202393439

http://mazda323f.uw.hu/elado.html

Próbát Megér
Ezen a telszámon próbálltátok?

SomaG
2018. 07. 10., 10:16
Annyira nem mélyedtem bele. Gondoltam ha kitalálta az árat majd úgy is jelentkezik.
Ha el akarja adni ahogy írta is.
Nekem nem sürgős, mert még a sajátommal sincs időm rendesen foglalkozni, de ha valami visszautasíthatatlan ajánlat születik akkor csak elgondolkozik az ember. O:)

Ezen a telszámon próbálltátok?

ádám
2018. 07. 16., 11:00
Sziasztok. Jó lett a szám, sikerült megegyezni az autóra. Meg lesz mentve, és alig várom, hogy mehessek vele!
Köszi a segítséget fiúk!

SomaG
2018. 07. 16., 13:07
Ennek a mentőakciónak azért majd nyiss egy Topicot légy szíves.
Szívesen kísérjük az ilyet figyelemmel, legalább is a magam nevében bátran beszélhetek.

thumbs_up

Sziasztok. Jó lett a szám, sikerült megegyezni az autóra. Meg lesz mentve, és alig várom, hogy mehessek vele!
Köszi a segítséget fiúk!

MES-Racing
2018. 07. 16., 13:35
Sziasztok. Jó lett a szám, sikerült megegyezni az autóra. Meg lesz mentve, és alig várom, hogy mehessek vele!
Köszi a segítséget fiúk!

Gratulálok!
Ha esetleg a kis képen lévő Mazda megvan még és eladó szólj kérlek.

kicsievo
2018. 07. 16., 18:40
Gratulálok!
Ha esetleg a kis képen lévő Mazda megvan még és eladó szólj kérlek.

A sas szeme lecsap... :D

sic555
2018. 07. 16., 19:18
A sas szeme lecsap... :D

ááh,inkább ezzel állunk szemben :D:mrgreen::twisted:;) :

https://www.google.com/search?q=k%C3%A9nyszeres+gy%C5%B1jt%C3%B6get%C3%A9 s&client=firefox-b&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwim7fSQkKTcAhUHxqYKHVYmBA8Q_AUICygC

MES-Racing
2018. 07. 16., 22:58
A sas szeme lecsap... :D

Lecsapna... ha lenne mire, eltűnt az összes, ami meg még normális állapotban van annak nagyon erősen kúszik felfelé ára, a mai fejemmel már nem adtam volna el az enyémet se, meg a VII-est se....

Egy barátomnak próbálok segíteni GC8 WRX STi-t / RA-t keríteni na az sem olyan egyszerű ám, mint régen, horror hozzá minden, ha van egyáltalán.... ha lenne hova tenni veszegetném a régi csemegéket bármilyen állapotban, ahogy az anyagiak engedik.

Ebben az elb@szott elektromos világban 15 év múlva ki fog emlékezni egy 323GTR / GTiR / Cosworth / .... -ra

MES-Racing
2018. 07. 16., 23:28
ááh,inkább ezzel állunk szemben :D:mrgreen::twisted:;) :

https://www.google.com/search?q=k%C3%A9nyszeres+gy%C5%B1jt%C3%B6get%C3%A9 s&client=firefox-b&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwim7fSQkKTcAhUHxqYKHVYmBA8Q_AUICygC

szép felhozatal thumbs_up
én jellemzően inkább csak vasat gyűjtök ;)

http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/07/16/763IMG_20180625_181845_.jpg (http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=763IMG_20180625_181845_.jpg)

pothy
2018. 07. 17., 08:12
Sziasztok!

Elnézést kérek a késlekedésért meg a hanyagolásért. Az utóbbi időben elég sok minden történt körülöttem sajnos nem jó értelemben.
Szeretném megköszönni én is a kutatómunkát és hogy segítettetek új gazdát keresni az autónak. (bár még nálam van... :D) Nagyon sajnáltam volna valami kóklernek, vagy bontósnak odaadni.
Ha létrejött az adásvétel megírom ide.

Sziasztok!

SomaG
2018. 07. 17., 09:20
Én fogok basszus.

323 GTX majd a GTR... Ezek Nyirádon olyat mentek hogy a nyálunk a földön volt.
Volt a környékünkön egy világos zöld meg egy kék GTX folyamatosan jártak Pannonia ringre gyorsulgatni abban az időben nem nagyon volt ellenfele.
Full time 4WD is csak a mesében létezett meg a GTX alatt... :)

Lecsapna... ha lenne mire, eltűnt az összes, ami meg még normális állapotban van annak nagyon erősen kúszik felfelé ára, a mai fejemmel már nem adtam volna el az enyémet se, meg a VII-est se....

Egy barátomnak próbálok segíteni GC8 WRX STi-t / RA-t keríteni na az sem olyan egyszerű ám, mint régen, horror hozzá minden, ha van egyáltalán.... ha lenne hova tenni veszegetném a régi csemegéket bármilyen állapotban, ahogy az anyagiak engedik.

Ebben az elb@szott elektromos világban 15 év múlva ki fog emlékezni egy 323GTR / GTiR / Cosworth / .... -ra

MES-Racing
2018. 07. 17., 11:16

Bár tettek volna bele gyárilag sokkal erősebb váltót és a szöghajtást .....
Micsoda parádé lenne egy IX-es motorral, hajtással, R4-es futóművel, fékkel....

SomaG
2018. 07. 17., 11:45
Mi készül itt?
Hiányos a tudásom de ebből a részletből nem ismerem fel...

Aztán ne offoljuk szét ezt a topicot, reméljük a VIII-as feltámadását követhetjük majd itt nyomon a jövőben.

szép felhozatal thumbs_up
én jellemzően inkább csak vasat gyűjtök ;)

http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/07/16/763IMG_20180625_181845_.jpg (http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=763IMG_20180625_181845_.jpg)

MES-Racing
2018. 07. 17., 12:09
Mi készül itt?
Hiányos a tudásom de ebből a részletből nem ismerem fel...

Aztán ne offoljuk szét ezt a topicot, reméljük a VIII-as feltámadását követhetjük majd itt nyomon a jövőben.

Toyota Starlet RWD "Chokito Moskito" :D, ha minden igaz a héten költözik haza és kezdődhet az építés.
Lassan 5 éve, hogy megvettem a pirosat, amiből ugye nem lett semmi, remélem most nem kell még 5 évet várni, hogy menjek majd vele.

Elnézést a sok OFF-ért.

ádám
2018. 07. 17., 13:29
Lecsapna... ha lenne mire, eltűnt az összes, ami meg még normális állapotban van annak nagyon erősen kúszik felfelé ára, a mai fejemmel már nem adtam volna el az enyémet se, meg a VII-est se....

Egy barátomnak próbálok segíteni GC8 WRX STi-t / RA-t keríteni na az sem olyan egyszerű ám, mint régen, horror hozzá minden, ha van egyáltalán.... ha lenne hova tenni veszegetném a régi csemegéket bármilyen állapotban, ahogy az anyagiak engedik.

Ebben az elb@szott elektromos világban 15 év múlva ki fog emlékezni egy 323GTR / GTiR / Cosworth / .... -ra

Sziasztok!

A mazda sajnos elkelt már pár éve, viszont pesten tudok egy srácot akinek van eladó GTR versenyautója meg gtr cuccai sőt gtx is van neki talán amit össze tudna rakni gtr cuccokkal.

MES-Racing
2018. 07. 17., 13:31
Sziasztok!

A mazda sajnos elkelt már pár éve, viszont pesten tudok egy srácot akinek van eladó GTR versenyautója meg gtr cuccai sőt gtx is van neki talán amit össze tudna rakni gtr cuccokkal.

Frik Peti?

SomaG
2018. 07. 17., 13:44
Nekem már nincs helyem, így marad a nosztalgia. Bár jó lenne még látni ilyet üzemben valamikor.

Amit még szeretnék az EVO mellé valami általam épített játszós veretős szétpattintott racsing autót, de még csak az irányokat kezdem definiálgatni. :)
Ehhez lett volna jó a fent hirdetett VIII-as, de örülök neki ha feltámasztod és majd tekerünk egyet valamikor valahol...
Majd megoldom a beszerzést valami importból ha eljutok a tettek mezejére. :lol:

Sziasztok!

A mazda sajnos elkelt már pár éve, viszont pesten tudok egy srácot akinek van eladó GTR versenyautója meg gtr cuccai sőt gtx is van neki talán amit össze tudna rakni gtr cuccokkal.

ádám
2018. 07. 19., 10:54
Frik Peti?

Igen A Frik Petit tudom