PDA

Teljes nézet : Etanol (E85)

Pages : [1] 2 3

manumission
2009. 04. 14., 19:39
Most voltam egy Finn ürgénél, aki Evo-kat, Subarukat épít legfőképp ralira. Kérdezte, hogy probáltam e már az ETANOL-t, mert akár 25%-al nagyobb több teljesítményt is ki lehet hozni az adott konfigből.

kicsit utánanéztem a neten, és ezt találtam hirtelen.

"A való világban ez a hatékonyság azt jelenti, hogy az EBDI használatával a fosszilis üzemanyagokhoz képest csökkenthető a tényleges szállítási költség, és tesszük mindezt megújuló energiaforrással - az etanollal," - mondta Rod Beazley, a Ricardo Inc. motorbenzines termékfejlesztő csoportjának igazgatója. "Olyan technológiák kombinációját alkalmazzuk az EBDI motorban, amelyek kihasználják az etanol többi üzemanyaggal szembeni előnyét, mint pl. a magasabb oktánszám, vagy a magasabb párolgáshő. Anélkül, hogy túl műszakiak lennénk, ez azt jelenti, hogy nagyobb turbófeltöltést alkalmazhatunk, mivel az etanol nagyobb hengernyomást tesz lehetővé. Ezen kívül számos fejlett technológiai megoldást is alkalmaztunk, mint a direkt befecskendezés, a változó szelepvezérlés, az optimalizált gyújtás és a továbbfejlesztett kipufogógáz visszavezetés, ezeknek köszönhetően még nagyobb teljesítményt is sikerült kicsikarnunk a motorból, mint amekkora benzinnel lehetséges lenne."

Vélemények?

MES-Racing
2009. 04. 14., 19:47
a múltkori talin ezt mondogattam nagy bőszen: E85, nagyobb injektorok, ha kell 2db benzinpumpa, CDI gyújtás, aztán repkedjenek csak a hengerfejek :-)

Sanci
2009. 04. 14., 20:03
a múltkori talin ezt mondogattam nagy bőszen: E85, nagyobb injektorok, ha kell 2db benzinpumpa, CDI gyújtás, aztán repkedjenek csak a hengerfejek :-)

Mi ez a CDI gyújtás?

manumission
2009. 04. 14., 20:19
a múltkori talin ezt mondogattam nagy bőszen: E85, nagyobb injektorok, ha kell 2db benzinpumpa, CDI gyújtás, aztán repkedjenek csak a hengerfejek :-)

Igen, pont ezeket mondta a csávó, hogy emelt benzin nyomás, nagyobb injektorok. olyasmit gagyarászott, hogy 520 nm volt az N-es kocsi benzinnel, Etanollal, pedig 670 nm , ha jól értettem, amit gagyarászik

FQ-400
2009. 04. 14., 21:12

És egy verseny egy benzinpumpa. -ez nem vicc, ki lett próbálva 7-es benzinpumpa végig bírta a veszprémi versenyt utána kuka- Csomagból lett bele építve

manumission
2009. 04. 14., 21:17
És egy verseny egy benzinpumpa. -ez nem vicc, ki lett próbálva 7-es benzinpumpa végig bírta a veszprémi versenyt utána kuka- Csomagból lett bele építve

Ezt nem tudom, de itt Svédországban az autók 30%-a etanollal megy minden gond nélkül.

bunker
2009. 04. 14., 21:19
Én is tudok több audiról aminek semmi baja az E85-től, pedig nem 5km-t mentek velük.

VGergo
2009. 04. 14., 21:45
És egy verseny egy benzinpumpa. -ez nem vicc, ki lett próbálva 7-es benzinpumpa végig bírta a veszprémi versenyt utána kuka- Csomagból lett bele építve

max olyan szokott lenni h benzinnel ment sok mindent lerakodott a szűrőben aztan belekerült az etanol feloldotta ami a szűrűben volt és vége is pumpának ! ajánlják is a benya szűrőt cserét előtte ! És igen Etanol jo cucc olcsóbb ( igaz több is kell belőle ) de joval nagyobb teljesítmény elérhető vele és kevésbé környezet szennyező is ! amcsiknál is sok gép megy azzal..

HKSTOMEVO9
2009. 04. 14., 21:55
Az új motornál erősen az E85 felé próbálkozok.Biztos,hogy jobb,mint a benya.

MES-Racing
2009. 04. 14., 22:08
Mi ez a CDI gyújtás?

CDI= Capacitor discharge ignition (Kapacitív energiatároló gyújtórendszer)

nagyon egyszerűen:
"Kondenzátoros gyújtás:
A gyújtás működési elve az, hogy szikra létrehozásáshoz szükséges energiát egy
400 - 500 V feszültségre feltöltött kondenzátor tárolja. Ezt az energiát a gyújtás
vezérlő egység (mechanikus vagy elektronikus) egy tirisztoron át süti ki a gyújtótekercs
primer oldalára."

a lényeg az én olvasatomban:
- jóval nagyobb energiájú szikra képződhet (~180-190mJ, de van extra 250mJ-os is) a cdi gyújtás használatával, mert nagyobb a gyújtótrafó feszültése (primer tekercs feszültsége 500V, a szekunderé 50kV!!!)
- magasabb töltőnyomáson (2b felett) egyre gyengül a sima gyújtás hatékonysága, s több esetben is emiatt nem lehet tovább húzni a motort, kihagy a gyújtás, dadog a motor
- magyarul, ha véletlenül káposztalevet tankolsz az evo-ba azt is meggyújta :-)
- hátránya: hamar fogynak a gyerták, mert elég (csak jó minőségűt érdemes használni)

http://www.mclarenelectronics.com/Products/All/App_Act_Ign.asp

nem bánnám, ha valaki szakember is leírná, mert ez így lehet, kicsit zagyvás

demostráció:
http://www.youtube.com/watch?v=egJhrvS2IGI

Feka
2009. 04. 14., 22:18
És 106 körül van az oktán száma, ami nem gyenge!

MES-Racing
2009. 04. 14., 22:24
a legjobb gyújtás evo-hoz:
http://www.sparktechignitions.net/store/index.php?main_page=product_info&cPath=21&products_id=56

de sokan gyártanak CDI-t:
http://www.aempower.com/ViewProduct.aspx?ProductID=1189
http://www.aempower.com/ViewCategory.aspx?CategoryID=79
http://www.dynaonline.com/skins/products/automotive/arc_2/
http://www.roadraceengineering.com/instructions/2801314A%20EVO8.pdf
http://www.roadraceengineering.com/instructions/2801211a%20-%20ARC_MAIN_INSTALL.pdf
http://www.motec.com.au/ignition/cdimodules/
http://www.aussieimportsllc.com/CDI.htm

Sanci
2009. 04. 15., 06:08
CDI= Capacitor discharge ignition (Kapacitív energiatároló gyújtórendszer)

nagyon egyszerűen:
"Kondenzátoros gyújtás:
A gyújtás működési elve az, hogy szikra létrehozásáshoz szükséges energiát egy
400 - 500 V feszültségre feltöltött kondenzátor tárolja. Ezt az energiát a gyújtás
vezérlő egység (mechanikus vagy elektronikus) egy tirisztoron át süti ki a gyújtótekercs
primer oldalára."

a lényeg az én olvasatomban:
- jóval nagyobb energiájú szikra képződhet (~180-190mJ, de van extra 250mJ-os is) a cdi gyújtás használatával, mert nagyobb a gyújtótrafó feszültése (primer tekercs feszültsége 500V, a szekunderé 50kV!!!)
- magasabb töltőnyomáson (2b felett) egyre gyengül a sima gyújtás hatékonysága, s több esetben is emiatt nem lehet tovább húzni a motort, kihagy a gyújtás, dadog a motor
- magyarul, ha véletlenül káposztalevet tankolsz az evo-ba azt is meggyújta :-)
- hátránya: hamar fogynak a gyerták, mert elég (csak jó minőségűt érdemes használni)

http://www.mclarenelectronics.com/Products/All/App_Act_Ign.asp

nem bánnám, ha valaki szakember is leírná, mert ez így lehet, kicsit zagyvás

demostráció:
http://www.youtube.com/watch?v=egJhrvS2IGI

Nekem nem volt zagyvás.
Csak az merült fel bennem, hogy mivel tölti a kondit 500V-ra?
Van még egy töltő trafó külön?

A demontrációs videón a feszültséget növeli vagy a frekvenciát?

FQ-400
2009. 04. 15., 07:42
Amikor mi próbáltuk akkor a benzin pumpának az összes tömítése megszűnt létezni. És utána jött a többi cucc oldása. Maga a pumpa ép maradt, csak kábel (ráfröccsent szét marta), tömítés csere. Tudom, hogy nem volt olcsó cucc. Igaz ez legalább 2 éve volt, ha nem 3.

MES-Racing
2009. 04. 15., 08:49
Nekem nem volt zagyvás.
Csak az merült fel bennem, hogy mivel tölti a kondit 500V-ra?
Van még egy töltő trafó külön?

A demontrációs videón a feszültséget növeli vagy a frekvenciát?

Magában a cdi egységben van egy 12V-500V konverter, ez tölti a kondit a akksin keresztül, s az ecu kapcsolgatja a gyújtótrafóra.

(EVO 4-9 figyelni kell, mert gyárilag a gyújtótrafóba van beépítve a kapcsoló elem, így a trafót cserélni kell cdi beépítése esetén)

MES-Racing
2009. 04. 15., 09:07
Amikor mi próbáltuk akkor a benzin pumpának az összes tömítése megszűnt létezni. És utána jött a többi cucc oldása. Maga a pumpa ép maradt, csak kábel (ráfröccsent szét marta), tömítés csere. Tudom, hogy nem volt olcsó cucc. Igaz ez legalább 2 éve volt, ha nem 3.

fura?!
"Megeszi az E85 a benzincsöveket? Ez gyakori kérdés, és valószínűleg tévesen az etil-alkohol és a metil-alkohol felcserélése áll a háttérben. Míg az utóbbi speciális üzemanyagrendszert igényel, az etanol nem olyan agresszív anyag. Amelyik autóiparban használatos üzemanyag-vezeték ellenáll a benzinnek, az az alkoholnak is ellenáll. A régi Zsigulik gyári benzincsöve is könnyedén megbirkózik az alkohollal. Ennek ellenére akadhatnak kivételek, ezért az átalakított autók üzemanyagvezetékeit alkalmanként ellenőrizni kell. Csak érdekességképpen: a Ford gyárhoz közel álló tuningműhelynek, az M-Sportnak az N csoportos Fiesta ST-hez kiadott E85-ös kiegészítő kitje is mindössze 4 nagyobb injektorból és egy átprogramozott komputerből áll. Vagyis minden más a széria benzines autó tartozéka."

MES-Racing
2009. 04. 15., 09:13
E85 info:
http://www.e85tuning.hu/e85informacio.php
http://bioetanol.lap.hu/
http://www.e85kft.hu/
http://etanol.blog.hu/

Fapuma8
2009. 04. 15., 11:09
E85 info:
http://www.e85tuning.hu/e85informacio.php
http://bioetanol.lap.hu/
http://www.e85kft.hu/
http://etanol.blog.hu/

Terjedhetne az E85 kúthálózat "vidék felé is" ez egy jó irányvonal.

Én is erre mennék ha úgy lenne pénzem ahogy nincs most.

Úgyhogy jelenleg marad a shell 100-as...

MES-Racing
2009. 04. 15., 11:16
Terjedhetne az E85 kúthálózat "vidék felé is" ez egy jó irányvonal.

Én is erre mennék ha úgy lenne pénzem ahogy nincs most.

Úgyhogy jelenleg marad a shell 100-as...

E85 kúthálózat:
http://etanol.blog.hu/2008/11/10/e85_kutak_listaja

Neked már csak bele kellene töltened vagy mi kell még hozzá?
(van nagy benzinhíd, nagy injektorok, dupla ac)

hunevo6
2009. 04. 15., 20:53
én tényleg szívesen nyomatnám ezt az etanol dolgot- el tudom lépzelni mit lehetne belőle kihozni egy FP RED-el, kb 1300-as injektorokkal - lol - de nem fogok minden 100-adik kilóméteren érdre menni tankolni. Nincs kút - így nem lehet. Benzinnel 180 kilóméter a hatótáv, ha nem nyomom mint állat.

MES-Racing
2009. 04. 15., 21:17

nincs mese az evo után kell kötni egy tartálykocsit :-) :-)

Fapuma8
2009. 04. 15., 21:54
E85 kúthálózat:
http://etanol.blog.hu/2008/11/10/e85_kutak_listaja

Neked már csak bele kellene töltened vagy mi kell még hozzá?
(van nagy benzinhíd, nagy injektorok, dupla ac)

Környékemen nincs E85.

Csak 1350-es injektorjaim vannak.

RT 5db 1600-assal megy E85-el...

Kell gyújtáserősítőt vennem még.

HKSTOMEVO9
2009. 04. 15., 22:00
Én napi 30km-t teszek meg,és legalább két e85 kút mellett haladok el.
/há mé alszok a teszkóba/lol

hunevo6
2009. 04. 15., 22:10
Környékemen nincs E85.

Csak 1350-es injektorjaim vannak.

RT 5db 1600-assal megy E85-el...

Kell gyújtáserősítőt vennem még.

mi a bánatnak kell neked akkora injektor??? Sokkal jobban menne 1000-essel főnök. 0.95-ös munkaciklus értékkel számolva (0.65-ös BSFC-vel) az 1000-es injektorok 600 lóerőig tutti jók!!!

Fapuma8
2009. 04. 15., 22:13
mi a bánatnak kell neked akkora injektor??? Sokkal jobban menne 1000-essel főnök. 0.95-ös munkaciklus értékkel számolva (0.65-ös BSFC-vel) az 1000-es injektorok 600 lóerőig tutti jók!!!

1350-es akkor lehet elég az E85-cucchoz.Akkor derül majd ki ha programozásra kerül , de addig sok víz lefolyik még a dunán mire odáig érek.

hunevo6
2009. 04. 15., 22:26
1350-es akkor lehet elég az E85-cucchoz.Akkor derül majd ki ha programozásra kerül , de addig sok víz lefolyik még a dunán mire odáig érek.

szerintem elég lesz- mivel 30%-al kell több az E85 ből! Viszont dupla benyapumpa kell- ha még nem lenne esetleg.

Fapuma8
2009. 04. 15., 22:28
szerintem elég lesz- mivel 30%-al kell több az E85 ből! Viszont dupla benyapumpa kell- ha még nem lenne esetleg.

Az már van.

lezle
2009. 04. 16., 14:56
1350-es az jól porlaszthat ;)

Miki
2009. 04. 26., 20:22
Kezd érdekes lenni a dolog, eddig bele sem mélyedtem... De most Miskolc Ralin volt aki ezzel ment. Igaz az A-s Evoba 1600-as injektor kellett, gyorsaságin 80-at fogyasztott, de kurvára ment, nem melegedett, és 190 Ft egy liter E85. Ja és még szabályos is.

Nagyobb injektor, másik program, és mehet a buli. Vagy...?

VGergo
2009. 04. 26., 23:27

Igen ! egy benzinszűrő csere még nem árt mert kimossa az alkohol a dzsuvát és para lehet !

Miki
2009. 08. 30., 11:43
...és megint az E85-össel üzemelő autók az erősek.

Áttérek rá :)

hunevo6
2009. 08. 30., 11:49
Kezd érdekes lenni a dolog, eddig bele sem mélyedtem... De most Miskolc Ralin volt aki ezzel ment. Igaz az A-s Evoba 1600-as injektor kellett, gyorsaságin 80-at fogyasztott, de kurvára ment, nem melegedett, és 190 Ft egy liter E85. Ja és még szabályos is.

Nagyobb injektor, másik program, és mehet a buli. Vagy...?

a Herter kocsija is ment egy ideig E85-ön aztán inkább vissza áltak, mert fostak a kizárástól. Viszont amíg azzal ment addig nagyon jók voltak a tapasztalatok.

Ugye igazam van azzal az 1600-as injektorral?? Nem 30%-al több kell oda.

Miki
2009. 08. 30., 11:50
Nem feltétlen, tegnap aki használja, +20%-ot mondott. Ha ez igaz, az 1000-res injektorok jók is lesznek, benzinoumpám van, mindössze programozni kell. Az utcáról meg nem fognak kizárni :)

hunevo6
2009. 08. 30., 11:54
Nem feltétlen, tegnap aki használja, +20%-ot mondott. Ha ez igaz, az 1000-res injektorok jók is lesznek, benzinoumpám van, mindössze programozni kell. Az utcáról meg nem fognak kizárni :)

na Mikey Boy, akkor tessék fejleszteni aztán ha jó lesz akkor én is jövök- tudod a jól bevált kaptafa :-D :-D :-D

MES-Racing
2009. 08. 30., 13:00
Ugye igazam van azzal az 1600-as injektorral?? Nem 30%-al több kell oda.

nincs igazad!! ;-)

hunevo6
2009. 08. 30., 13:13
nincs igazad!! ;-)

lol- oké a technikai igazgató előtt meg kell hajolnom :-D

ATTILA EVO 7
2009. 08. 30., 21:16
http://www.holtankoljak.hu/

A Tesco kutaknal mar nem lehet kapni,de azert egy par helyen meg aruljak.

MES-Racing
2009. 09. 17., 11:37
lehet mégis csak több kell az E85-ből mint + 30%?!

@eddieDSM írta a DSM fórumon, ezek alapján + 49%!

Fuel Stoich AFR Gas ratio
Gas 14.7 1.00
E70 10.6975 0.7287
E85 9.8526 0.670
E100 9.0078 0.613

hunevo6
2009. 09. 17., 19:37
lehet mégis csak több kell az E85-ből mint + 30%?!

@eddieDSM írta a DSM fórumon, ezek alapján + 49%!

Fuel Stoich AFR Gas ratio
Gas 14.7 1.00
E70 10.6975 0.7287
E85 9.8526 0.670
E100 9.0078 0.613

lol

MES-Racing
2009. 09. 18., 06:22
lol

no, de mégsem kétszerannyi! :-)

hunevo6
2009. 09. 18., 08:31
no, de mégsem kétszerannyi! :-)

nekem még ez is jó hír, mert most 70%-on megyek az ezressel, azaz e85-el 98%-on mennék :-D de még menne...

mondjuk az már dúúúúúrva, hogy wot-ban ezek szerint 4 liter / perc- oops

MES-Racing
2009. 09. 23., 12:03
http://www.vezess.hu/magazin/miben_mas_gyari_flexfuel/20409/

simigeri
2009. 11. 15., 18:27
No akkor élesszük kicsit a témát!
Most volt (Nissan) "találkozó", s ott volt egy srác, aki kendácsolt magának vezérlést, s hónapok óta etanolt nyom.
Felkaptam a fejem, amikor állitották, hogy kevésbé melegszik túl a motor, kevésbé hajlamos a kopogásra.
Tűnődtem, hogy mivel a Emanage tud két progit, meg csillió befecskendezőt vezérelni, nem a 440es befecsik helyébe, hanem mellé kerülne még az 560as garnitúra, pumpa, program, s lehetne EVO-t kergetni :^o
De szép álom...

VGergo
2009. 11. 15., 21:39
müködik evoban.. és elég komoly + teljesítmény jön ki belőle ! kb 50whp mérnek egy jo programmal ( nagyobb turbonyomás durvább gyujtás értékkel mehetsz )

MES-Racing
2009. 11. 15., 21:47
No akkor élesszük kicsit a témát!

Felkaptam a fejem, amikor állitották, hogy kevésbé melegszik túl a motor, kevésbé hajlamos a kopogásra.
Tűnődtem, hogy mivel a Emanage tud két progit, meg csillió befecskendezőt vezérelni, nem a 440es befecsik helyébe, hanem mellé kerülne még az 560as garnitúra, pumpa, program, s lehetne EVO-t kergetni :^o
De szép álom...

Ha nem is simán, de meg lehet csinálni, én mikor erősen gtir-t akartam venni, akkor ki is találtam :-). Mivel a gtir szívócsonkja szét csavarozható, ezért én úgy oldanám meg, mint a kit-car-okban, a gyári injektorok maradnának a helyükön (csak oda tenném az 560-asokat), a második sort pedig a szívósor hátsó fedelébe építeném be, valahogy úgy ahogy a mellékelt képen. A második sor, akkor lép életbe, ha full padlót nyomsz, a 4 pillangó szelep miatt ez tutin működne, szerintem...

VGergo
2009. 11. 15., 21:54
miért kéne + injektor sor ? ez 4 pillangószelepes és tölcsér elött az injektor télleg komoly ! már csak hangra is.. egy jó Honda motor mit szól ezzel :$

MES-Racing
2009. 11. 15., 21:59
miért kéne + injektor sor ? ez 4 pillangószelepes és tölcsér elött az injektor télleg komoly ! már csak hangra is.. egy jó Honda motor mit szól ezzel :$

gondolom adottak a 440-es és az 560-es injektorok, s lehet @simigeri nem szeretne venni 1000-es injektorokat?!

simigeri
2009. 11. 16., 14:53
gondolom adottak a 440-es és az 560-es injektorok, s lehet @simigeri nem szeretne venni 1000-es injektorokat?!
Egyrészt.
Másrészt egy 1000-es tud működni alap konfiggal a 440-es helyett?
(minden visszavéve gyárira,s benzinnel tud olyan rövid időre üzembiztosan nyitni?)

hunevo6
2009. 11. 16., 15:13
engem is zsibbasztottak, hogy ciki lesz a nagy injektorokkal, mivel annyit fecskendeznek, hogy alapjáraton nem lesz pontos az adag ezért össze vissza fog "fröcskölni" így majd lemossa az olajat a hengerfalról és felrobban beszarik, szétkotlik- bla bla bla. Minden baromságot hallottam. Aztán jött a programozó és írt egy picsa jó alapjáratot és nem volt és azóta sincs semmi bajom.

A lényeg az, hogy nagyon jó minőségű injektort kell venni, mivel azoknál adagol egyformán a 4- és ez a fő lényeg. Nehogy valamelyik henger szegényebb/gazdagabb legyen. RC javasolt pl.

hunevo6
2009. 11. 16., 15:15
még valami: az viszont javasolt, hogy egyeztess egy progizóval, hogy kell -e a nagy injektor. Nálam határeset a dolog, mivel nem egyeztettem és csak mentem a saját hülye fejem után. Nekem asszem olyan 65%-70%.on dolgoznak WOT-nál, nyomatékcsúcson, ami azt adja, hogy egy 800 köbis is bőven elég lett volna...

Az 560-as evo injektor tud 360-380 lovat adagolni!!! (evo blokkon)

lanciafan
2009. 11. 16., 15:55

Az enyém nem tudott. Asszem 320nál elfogyott, de lehet h a japó belpiacosban nincs 540-es.

evo gsr8
2010. 02. 01., 17:03
Igen ! egy benzinszűrő csere még nem árt mert kimossa az alkohol a dzsuvát és para lehet !

Nálam már volt benzinszűrő csere.Érdekel valakit a történet?:confused:

Miki
2010. 02. 01., 17:05
Naná!!

evo gsr8
2010. 02. 01., 17:25
Naná!!
Gyors vagy,nagyon gyors.
Szal az eddigi kocsimjaiban a benzinszűrő egy ilyen "kézigránát" méretű fémházas nagy baszás volt(HUPSZI:).
Nos az EVO-ban ,márcsak zsigerből is,mindent kicseréltettem,merthogy világított a tengeralattjáróm(de ez egy másik topic,igaz arra is lenne mondanivalóm:),nos az EVO-ban mármint 8-asban, a BENZINSZŰRŐ csak gyári van,made in Japan,egy kis fika sárga nájlonyhálós hengerke,olyan 3 cm átmérőjű és 6 cm magas.aSSZE KEMÉNY 2 EZER FORINTOCSKÚ VOLT.
A hátsó ülés alatt a kormány oldali=BAL (!) tankrészben van,elég körülményes kivenni,cserélni 1 perc.A másik,tehát a jobb oldaliban is van egy még ennél is kisebb,de hasonló szűrőcske,de az nem cserélhető.
Mondanom sem kell,hogy tök tiszta volt...

VGergo
2010. 02. 01., 18:01
most h mondod ilyet már láttam Katicánál . Miki sztem azért örült ennyire mert azt hitte azért cseréltél szűrőt h E85el jársz

evo gsr8
2010. 02. 02., 14:26
Hát nem azzal...
Bár pont most nyílt kb:1 km-re egy új kút,ahol van E85-ös is.
De azt hallottam illetve olvastam,hogy csak speckó gumitömítések bírják az ilyen benyát. Talán a SAAB gyártott erre típust(?).

Árpi
2010. 02. 08., 15:10
Sziasztok!

A mai nap olvastam egy cikket az E85 használatával kapcsolatban.
Itt említenek egy HUNFLEX tip.vezérlő egységet, melyet az injectorok elé kötnek be.Felhívtam a terjesztőt,s kérdeztem hoy mi miért,mennyiért.
Az ára 50 e Ft beépítve.Kb 25%-al fogyaszt többet a gép. Működési elve(Ő mondta)a lambda szonda e 85 esetén Oxigen szegény keveréket jelez, ennek hatására az említett termék növeli a befecskendezési időt.
Tapasztalata egy civicre van 140 le-ből 147 lett a nyomaték 20nm-t nőtt.
Tapsztalatuk EVO-ra nincs.Fűzte a fejemet egy 20% e 85 használatra a benzin mellé,de ettől félek.
Ha több infom lesz megírom.

VGergo
2010. 02. 08., 15:14
elektronikát ne vegyél semmit... Evo ecu írható, oda kell jó progit !

csibee
2010. 02. 08., 15:26
Rally-ban már mennek páran E85-el, tőlük kéne megkérdezni ki csinálta a programot, és milyen. Ti úgy is tele vagytok motec-el meg ilyenekkel! :D

Fapuma8
2010. 02. 08., 16:19
Sziasztok!

A mai nap olvastam egy cikket az E85 használatával kapcsolatban.
Itt említenek egy HUNFLEX tip.vezérlő egységet, melyet az injectorok elé kötnek be.Felhívtam a terjesztőt,s kérdeztem hoy mi miért,mennyiért.
Az ára 50 e Ft beépítve.Kb 25%-al fogyaszt többet a gép. Működési elve(Ő mondta)a lambda szonda e 85 esetén Oxigen szegény keveréket jelez, ennek hatására az említett termék növeli a befecskendezési időt.
Tapasztalata egy civicre van 140 le-ből 147 lett a nyomaték 20nm-t nőtt.
Tapsztalatuk EVO-ra nincs.Fűzte a fejemet egy 20% e 85 használatra a benzin mellé,de ettől félek.
Ha több infom lesz megírom.

Szerintem vagy 100% E85 vagy semmi , a kevergetés az amolyan 1:40 wartburg fíling meg babetta :)

Bár sokan kevergetik szívóba , el is megy nekik.

Robevo
2010. 02. 08., 17:10
Itt kint 85% ethanol 15% benzin keverek a meno.
HA jol tudom az evok 30% korul fogyasztanak tobbet. Ezert is kell meg egy pumpa meg nagyobb injectorork.

gtr
2010. 02. 08., 22:43
Itt kint 85% ethanol 15% benzin keverek a meno.
HA jol tudom az evok 30% korul fogyasztanak tobbet. Ezert is kell meg egy pumpa meg nagyobb injectorork.
Ez itthon is így van az E85 85% / 15% arányu.

gtr
2010. 02. 08., 22:54
Én is gondolkozok ezen az E85-ön.
Csak kevés még a kút meg hát többet eszik amitől még így is olcsóbb mint omw100-al csak kisebb a hatótáv lehet max 200km-enként tankolni.
Most állítják át az első gt-r -eket kint E85-re és nem sok minden kell hozzá, csak a benzinpumpát kicserélik walbro 255-ös tipusra GSS342 cikkszámúra, nem tudom ezt lehet e itthon kapni, itt van ahogy kicserélik, azért kell egy kis tákolás:
http://www.nagtroc.org/forums/index.php?showtopic=36894

Meg kell nagyobb injektor a DW800cc-s már megfelel, ami már megvan nekem.
Elég bíztatóak az első eredmények nem melegszik annyira és +60Le van tőle ami nem rossz.
http://www.nagtroc.org/forums/index.php?showtopic=36813&st=0&start=0

MES-Racing
2010. 02. 08., 23:01
Szerintem vagy 100% E85 vagy semmi , a kevergetés az amolyan 1:40 wartburg fíling meg babetta :)

Bár sokan kevergetik szívóba , el is megy nekik.

Én tervezek "pancsolni" valami löttyöt, 60% E85 - 40% 95/98 + Millers CVL Turbo Octane Booster (esetleg Spuri JG-2)

http://www.millersoils-online.co.uk/1_Millers_frame_MOTORSPORT.htm
http://www.algonet.se/~millers/Produkter/octane_fuel_test_results.pdf

http://spuri-adalek.hu/content/view/12/37/

Trabantom, Babettám volt, és emlékeim szerint 1:33-ban kellett keverni hivatalosan, füstölt is rendesen, de szép is volt:D

MES-Racing
2010. 02. 09., 09:04
Az Agip megkezdi az E85 forgalmazását:

http://etanol.blog.hu/2010/02/08/az_agip_megkezdi_az_e85_forgalmazasat

Fapuma8
2010. 02. 09., 10:08
Az Agip megkezdi az E85 forgalmazását:

http://etanol.blog.hu/2010/02/08/az_agip_megkezdi_az_e85_forgalmazasat

Végre....;)

gtr
2010. 02. 09., 19:59
Végre....;)
Majd akkor örüljünk neki ha az összes kútnál lesz, mert egyelőre pl itt a környékünkön nem lesz, északi agglomeráció.
Kell a sok kút mert kb 30L-t fog enni a gép azzal kb kúttól kútig tudok menni.
Igaz ha nagyon fogyóban legfeljebb tankolok benyát és visszatöltöm a benzines programot pár perc alatt.

tRebroN
2010. 02. 09., 22:44

Árban csak akkor éri meg, ha eleve 100-ast tankoltál volna:D 95-öshöz képest ugy van kb alakítva az ár, hogy a 30%-os többlet miatt kb. ugyanannyi legyen. Faszé nem lehet avval ösztönözni az embereket az etanol fogyasztásra, hogy 160-180 forintért adják ehelyett 220-235ft hamár környezettudatosság meg egyéb, csak ez sajna nem arról szól amiről kéne:( de a 105 oktán miatt még így is megéri komolyabb configokba ilyet locsolni.

gtr
2010. 02. 10., 01:45

Alapból 100-ast tankolok azt szereti.
Ehhez képest már egy kicsit megéri az e85, meg állítólag kevéssbé melegszik a motor és kevéssbé kopog vele.
Már meg is rendeltem a 2db walbro pumpát 54e ft a 2db van raktáron itthon.
Nem kötelező azzal menni mindig, de legyen felkészítve rá, aztán ha tetszik akkor azzal megyek leginkább, csak bírják a 800-as injektorok.

Fapuma8
2010. 02. 10., 10:19
Árban csak akkor éri meg, ha eleve 100-ast tankoltál volna:D 95-öshöz képest ugy van kb alakítva az ár, hogy a 30%-os többlet miatt kb. ugyanannyi legyen. Faszé nem lehet avval ösztönözni az embereket az etanol fogyasztásra, hogy 160-180 forintért adják ehelyett 220-235ft hamár környezettudatosság meg egyéb, csak ez sajna nem arról szól amiről kéne:( de a 105 oktán miatt még így is megéri komolyabb configokba ilyet locsolni.

Nézhetjuk ugy valoban hogy en pl most shell 100-assal megyek ami a legdragabb , nekem megeri 1 honap mulva E85-el menni.

De nezd a masik oldalt hogy mennyibe kerul 1 liter ELF versenybenya vagy akár a gyengébb 102-es oktános Mol.... na ezekhez képes irdatlanul megéri....

Hatótávolság....ha akarom teszek be mégegy tankot , ha nem akkor plussz kannákba tartok a csomiba még E85-ot.....stb

ttop
2010. 02. 10., 13:23

Persze és el ne felejtsd hogy lehet vontatni kis trélert is.... amibe bele fér akár 200 liter is!

Fapuma8
2010. 02. 10., 23:34
Persze és el ne felejtsd hogy lehet vontatni kis trélert is.... amibe bele fér akár 200 liter is!

Akár.

Ha nem gyorsulnék , nem érdekelne az E85 másrészt...

RSTom
2010. 02. 11., 10:55
Nézhetjuk ugy valoban hogy en pl most shell 100-assal megyek ami a legdragabb , nekem megeri 1 honap mulva E85-el menni.

De nezd a masik oldalt hogy mennyibe kerul 1 liter ELF versenybenya vagy akár a gyengébb 102-es oktános Mol.... na ezekhez képes irdatlanul megéri....

Hatótávolság....ha akarom teszek be mégegy tankot , ha nem akkor plussz kannákba tartok a csomiba még E85-ot.....stb

A csomagtartóban "benzines" kanna...na az sem egy életbiztosítás:shock:

bunker
2010. 02. 11., 21:51
A csomagtartóban "benzines" kanna...na az sem egy életbiztosítás:shock:

Befér a vezetőülés mögé is!:)

MES-Racing
2010. 02. 25., 12:08
http://www.mnasz.hu/letoltes/1_rsb_kozlemeny.pdf

1. Az RSB, az E85 használatához az ORB A és N csoportjában, valamint a Historic
Rallye Bajnokságban nem járul hozzá, mert ezen üzemanyag nem felel meg az
FIA vonatkozó előírásainak.
2. Az RSB, az E85 használatához az ORB S és P csoportjában, valamint a Rallye2
Bajnokságban hozzájárul, azzal a kiegészítéssel, hogy az további benzinnel, más
adalékkal nem keverhető.

simigeri
2010. 02. 25., 14:32
Azt már akartam is kérdezni, hogy az etanol mennyire keverhető hagyományos benzinnel?
Ugye ez eleve egy keveréke, de vajh megoldható-e, hogy a sima 95-ös kis etanollal (mondjuk 1:1 arányban) megközelitse a 100-as benya kompresszió tűrését?
Ezzel párhuzamban kb milyen keverési arány lehet az, ahol még nagyon nem kell a gyújtásnak, keveréknek utánállitani? Kb 1:1000? :shock:

http://www.SiteVacuum.com/publisher/GoogleSearchIconShadow.gifhttp://www.SiteVacuum.com/publisher/SuperSearchIconShadow.gif

Árpi
2010. 02. 25., 15:31
nekem 20% e 85 hozzáadását javasolták,úgy hogy nem igényel beavatkozást

MES-Racing
2010. 03. 13., 21:36
http://rallyheart.hu/201003123999/nagyon-sok-megkereses-van.html

"Jobb az E85, mint a versenybenzin, és hogyan viselkednek E85 használatával a szívó motorok és a turbómotorok?

- Mindkét típusú motornál a magas "oktánszám" (inkább kompresssziótűrés) miatt előnyös alkalmazni, mivel nagyobb előgyújtást lehet alkalmazni. Így valamelyest nagyobb teljesítmény érhető el, ugyanakkor az égés folyamán alacsonyabb hőmérsékleti viszonyok vannak, amik szintén kedvezőek a motor szempontjából.
A hátrány az, hogy átlagban 25-35 %-kal több üzemanyag bevitel szükséges. Így a kocsiknak is növelt mennyiségű E85-öt kell vinniük. Valamint szintén hátrány, hogy a magas alkohol tartalom veszélyes az üzemanyag ellátó rendszer elemeire, ezért azokat speciális anyagra kell kicserélni. Nem beszélve az FIA gumitank szivacs belsejéről, amit agresszív módon támad ez az anyag. Nem mondanám, hogy jobb üzemanyag, mint a profi versenybenzin (Elf), de közel hasonló eredmények érhetők el vele. Ugyanakkor el kell, hogy mondjam, hogy igazából hosszú távú tapasztalataink nincsenek vele."

simigeri
2010. 03. 13., 22:04

Az ára is biztosan Elf versenybenzin.
De jó lenne már eldönteni, hogy akkor most az etanol szétvágja-e az ÜA rendszert!?

simigeri
2010. 03. 13., 22:06

"nagyon sokan szeretnének menni ezzel az üzemanyaggal, és a számítások szerint a csapatoknál több százezer forint megtakarítást jelentene a versenybenzin használata helyett versenyenként!"

Roland
2010. 03. 13., 22:07
Az ára is biztosan Elf versenybenzin.
De jó lenne már eldönteni, hogy akkor most az etanol szétvágja-e az ÜA rendszert!?

Nekem Dávid azt mondta, hogy annyira jelentősen igyénybe veszi, hogy jóval hamarabb szétmegy tőle! Javsolta még, hogy az arányát 2/3 100-as, és 1/3-ad E85-el keverjük. És az árbeli különbség az fedezi nagyon bőven az ÜA rendszert. (Ez egy éves Rally szezonban értelmezendő)
Ha tévedek, akkor javítsatok!

simigeri
2010. 03. 14., 09:40

Injektor.hu (http://injektor.hu/index.jsp?id=2&main=181&akt=2)

"Itt jegyezzük meg: az E85 európai elterjedésének kezdetén számos szakember komoly fenntartással kezelte a bioetanol ügyét: az üzemanyagszivattyú élettartamának jelentős csökkenését, korróziós gócok kialakulását, műanyag, gumi alkatrészek, befecskendező szelepek korai elhasználódását vetették fel. (Egy korábbi Ford felmérés szerint a tiszta alkohol üzemre áttérés esetén a szükséges, cserélendő alkatrészek anyagköltsége kb. 350 USD). Nyilvánvaló, hogy ezek esetleg bekövetkezhetnek, de az azóta eltelt időszak tapasztalatai szerint az előzetes aggodalom mértéke túlzott volt. "

"Fél évet állt az üzemanyagcső E85-ben. Szemmel látható elváltozás nincs rajta. A rövid csődarabot 6 bar nyomással terheltük 1 órán keresztül, amit hibátlanul elviselt. Ilyen nagy nyomás rendeltetésszerűen csak a KE rendszernél fordul elő."

"Üzemanyag szivattyú és négy darab befecskendező szelep hosszútávú "bioetanol állósági vizsgálata".
Az edényben elhelyezett üzemanyagszivattyú (az edényben jobbra, hátul) az E85-öt az elosztócsőbe nyomja. A befecskendező szelepek egyszerre, szakaszosan működnek, 50% kitöltési tényezővel. Mint megfigyelhető, a befecskendező szelepekből az üzemanyag visszakerül az edénybe, ugyanígy a nyomásszabályzó (az elosztócső végén, jobbra) utáni, visszafolyó ági "fölös" mennyiség is, így körforgás alakul ki. Így a rendszer felügyeleti igénye csekély: gyakorlatilag csak az akku töltött állapotára illetve a porlasztás miatt levegőbe kerülő, elpárolgó üzemanyag pótlására kell figyelni. A hosszú, két és fél hónapos, összesen bő 300 órás vizsgálat során egyetlen cső nem ment tönkre, a befecskendező szelepek tökéletesen működnek, 1 perc alatti szállításuk (mérési hibahatáron belül) ugyanannyi, mint a kísérlet elején volt. Ugyanez igaz az üzemanyag szivattyúra is.

Mindez természetesen nem bizonyítja azt, hogy a bioetanol használata adott esetben esetleg nem rövidítheti le egyes alkatrészek élettartamát. Azt viszont bizonyítva látjuk, hogy az előzetes fenntartások, aggodalmak erősen túlzóak voltak. A jelzett vizsgálati ciklus megfelel 25-30,000 kilométernek, ami alatt érzékelhető, kimutatható romlás a kritikus alkatrészek állapotában nem következett be. Azt is vegyük figyelembe, hogy a kísérlethez felhasznált alkatrészek eleve használtak voltak, meglehet jelentős üzemidővel. "

Stb

Fapuma8
2010. 03. 14., 15:59

1 hete 100% E85-el megy az evóm.
Terveim szerint megyek vele éves szinten 20-25 ezer km-ert.
Majd figyeljük mi történik vele üzemanyagellátó rendszer tekintetében is.

De szerintem egyre többen fogják közúton bevállalni 2010-ben 100%-ban , főleg melegben.;)

Árpi
2010. 03. 14., 16:19

programozttátok,vagy kiegészito elektronikát használsz?

Hogy indul hidegen?

gtr
2010. 03. 14., 16:21

Erőben hogy érzed, van változás?

Fapuma8
2010. 03. 14., 16:54
Erőben hogy érzed, van változás?

Még nem érzem.
Csaba programozza.
De 1850cc-s csúcsok mentek bele és hasonló nyomással akarom hogy üzemeljen mint 100-assal ment 1.9-2 bár körül.
Az 530 ló helyett csak felmegyünk 600-ra remélem.

Fapuma8
2010. 03. 14., 16:56
programozttátok,vagy kiegészito elektronikát használsz?

Hogy indul hidegen?

-5-ben indult neki.
Gyári ecu.

306gtim-is 100% E85.

-8-ban 3 önindítózás után 4.-re megy.

Megéri.

Sanci
2010. 03. 14., 19:25
Én is gondolkodom a kérdésen.
Gyári ECU-t irva a hidegindítás elég nehézkes, ezért esetleg érdemesebb kiegészítő elektronikát beteni?
Hogy kell kiszámolni, hogy a gyári injectorok hány %-ban nyitnak? Vagy azt csak kimérni lehet?

Tomó
2010. 03. 14., 20:23
Ez a mennyiség kérdés foglalkoztat engem is!
Mondjuk az enyém elég primitív OFF autó,ezért azt találtam ki,hogy állítható üzemanyagnyomás szabályzót teszek be.
Így lehet ua. ideig nyitva a szelep,mégis nő a mennyiség.
Csak mennyire növeljem?;)

HKSTOMEVO9
2010. 03. 14., 20:27

Próbálgasd,csak a hidegindítás a probléma,aztán már csak tuning a többi.
Milyen injeksön van rajta?

simigeri
2010. 03. 14., 20:31
Próbálgasd,csak a hidegindítás a probléma,aztán már csak tuning a többi.
Milyen injeksön van rajta?
A hideginditás csak a keverék aránya miatt problémás, vagy egyszerűen lecsapódik, nem robban be?

HKSTOMEVO9
2010. 03. 14., 20:34
A hideginditás csak a keverék aránya miatt problémás, vagy egyszerűen lecsapódik, nem robban be?
Szegény, mint a franc

Sanci
2010. 03. 14., 20:38
Azokkal az ecu-kkal egyszerübb ahelyzet amik több programot tudnak, kell egy dúsat írni hidegindításhoz.
De ez a nyomásállítás sem rossz ötlet esetleg csak a hidegindításhoz megemelni a nyomást.

Tomó
2010. 03. 14., 20:39
Próbálgasd,csak a hidegindítás a probléma,aztán már csak tuning a többi.
Milyen injeksön van rajta?
Lambda-szondás L-Jetronic.
Szelepet nemtom mekkora.

HKSTOMEVO9
2010. 03. 14., 20:43
Lambda-szondás L-Jetronic.
Szelepet nemtom mekkora.
Egy ilyet parasztba turbósítottam és a hidegindító fejekkel játszottam,azon 3 is volt pluszba,nem volt szegény a keverék;),próbának ott kellene kezdeni.Ez is 5 baros rendszer?

HKSTOMEVO9
2010. 03. 14., 20:47
Sorry,ez már komolyabb egy fokkal.A tiszta etanolhoz nem elég a nyomásnöv.

Tomó
2010. 03. 14., 20:47
Egy ilyet parasztba turbósítottam és a hidegindító fejekkel játszottam,azon 3 is volt pluszba,nem volt szegény a keverék;),próbának ott kellene kezdeni.Ez is 5 baros rendszer?
Dehogy:D,kis moci.2 bar :oops:
(amikor még turbósitani akartam én is +befecsikbe bíztam ;))

hunevo6
2010. 03. 14., 21:09
normális progizható ecuban lehet motorvíz hőhöz kompenzációt írni akkor miért van baj a hidegindítással?

MES-Racing
2010. 03. 14., 21:20
normális progizható ecuban lehet motorvíz hőhöz kompenzációt írni akkor miért van baj a hidegindítással?

a nem írhatóakban pedig sorba lehet kötni egy potmétert a motorvíz hőfok jeladóval, s ezt tekergetve szimulálni lehet az ecu felé a jóval hidegebb állapotot, mire az ecu bedúsít.

Sanci
2010. 03. 15., 07:35
a nem írhatóakban pedig sorba lehet kötni egy potmétert a motorvíz hőfok jeladóval, s ezt tekergetve szimulálni lehet az ecu felé a jóval hidegebb állapotot, mire az ecu bedúsít.

Ahogy olvasgattam vannak autók aminél durván be kell dúsítani. (200-300%). Ennyit gondolom megközelítőleg sem dúsit gondolom.
Ráadásul ha mondjuk -20 van reggel akkor nem sokkal hidegebbet tudsz szimulálni.

Tomó
2010. 03. 15., 10:41
http://injektor.hu/index.jsp?id=2&main=183&akt=2

"Hidegindítás E85-tel, "benzin" állásban: kínkeserves, nyögvenyelős. Nem ajánlható senkinek sem az átalakító szett nélküli tisztán bioetanol használat."

SoAk
2010. 03. 15., 10:57
Ezen a blogon több tipussal is felmerül a hidegindítási probléma amit megoldanak : http://etanol.blog.hu

Corro
2010. 03. 15., 11:24
Én a civicemet fél éve használom e85-el. A hidegindítás részét nem írtuk át a programnak, egyedűl a +1 bar üzemanyagnyomás miatt kap valamivel többet. Tisztán E85-el csak hatalmas kínszenvedés árán indúlt ba a minuszokban. (fél percig is szenvedtem)
Hidegben 20 liter E85-höz tankolok 4-5L benzint, és így mindig beröffen pár inditózás után.

MES-Racing
2010. 03. 18., 10:16
Ahogy olvasgattam vannak autók aminél durván be kell dúsítani. (200-300%). Ennyit gondolom megközelítőleg sem dúsit gondolom.
Ráadásul ha mondjuk -20 van reggel akkor nem sokkal hidegebbet tudsz szimulálni.

Hát ennyit valószínűleg nem tud "kompenzálni", de -20-ban sztem bármit csinálhat az ember, ott már nagyon nehezen fog indulni a tisztán E85-el tankolt autó.

Miki
2010. 03. 29., 19:06
Kicsit dobjuk csak ezt fel... Most hogy lement az Eger-rali, és az élmezőny nagy része etanollal ment, biztos gyűlnek a tapasztalatok.

Továbbra sem tudom, hogy:

- mi a helyes keverési arány? (volt aki 100% etanollal ment, nem is rosszul...)
- mit eszik meg a cucc, csövek, AC, akármi, szóval mit kell cserélni?
- elég-e hozzá egy 1000-res injector az én autómon? :)

Fapuma8
2010. 03. 29., 20:00

100%
Nekem 1850cc de én általában dúsabban járok, de 1350 kevés volt.
Peugeotomon a benzinhíd_befecsi közötti gumitömítést és pici benzincsövet gumit.Mondjuk ezek 15 évesek voltak.
Evón semmit eddig.

HKSTOMEVO9
2010. 03. 29., 20:43
1000 ccm injector nem elég,1600-1800 szokás feltenni.
tisztán, aki programoz nem olyan jó, mint keverve.
Kevergetés macerás,hatótávolság minimális,nem pálya.Egy ac pumpa el sem bírja biztosan.

gtr
2010. 03. 29., 21:59
Mennyi az ideális AFR e85-nél padló gáznál turbós autón?

MES-Racing
2010. 03. 30., 08:30
1000 ccm injector nem elég,1600-1800 szokás feltenni.
tisztán, aki programoz nem olyan jó, mint keverve.
Kevergetés macerás,hatótávolság minimális,nem pálya.Egy ac pumpa el sem bírja biztosan.

Azért ez mind teljesítményfüggő!!!
Ha abból indulunk ki, hogy a gyári 560-as injektorral a Te kocsid ~370le volt, akkor ezen a teljesítményszinten minek 1600-1800 injektor E85-höz????
A walbro pumpa (1db) is jó kb 550-600le-ig, ezt se kell azonnal cserélni.
SZVSZ.

hunevo6
2010. 03. 30., 08:44
gyári injektorral benzinen, egy kicsi benzinhídnyomás emeléssel 400 lóig ki lehet facsarni a cuccot. Ebből az alkesz nyálból ha 40%-al több adag kell akkor az még mindig csak 800-as a fecsi. Szerintem a literes fecsikkel el kell tudni menni 500 lóig- mi a francnak 1.6 literes??? Az 1.6-os fecsivel milyen lesz az alapjárat??? Tekintve hogy az csak locsolni tud nem finomat porlasztani. A folyamatos locsolás miatt meg majd jól lemossa a hengereket szépen befolyik az olajhoz és azt is felhígítja.

Miki
2010. 03. 30., 08:46
Gyuri neked most benzinnel hány %-on mennek az injectorok?

HKSTOMEVO9
2010. 03. 30., 08:54
Na majd meglátjátok.Kulin csinált már több etanolos kocsit, nem fejből mondok valamit.

hunevo6
2010. 03. 30., 09:04
Gyuri neked most benzinnel hány %-on mennek az injectorok?

ez az adat sajnos nem publikus- bocsánat. :oops:
a gyújtás értékeimről sem nyilatkozhatok.

Miki
2010. 03. 30., 09:08
Miért ki tiltotta meg?

hunevo6
2010. 03. 30., 09:13
Miért ki tiltotta meg?

Explicit módon senki nem tiltotta meg. Én inkább úgy fogalmazok, hogy nem akarok visszaélni azzal a belém vetett bizalommal, hogy minden apró részletet elmagyaráztak, minden értéket megmutattak nekem. Ha kipofázom a gyújtástáblámat az nagyjából annyit tesz, mintha át jönnél egy GEMS kábellel és letöltenéd a programot- nyílván ez nem korrekt a tunerrel szemben aki a tudásából él. Én sem magyarázom el az ügyfélnek, hogy mit kell kattintani egy levelező szerver konfig oldalán, hogy menjenek a levelei, mert a tudásomat adom el- nem ingyen adom oda.

Miki
2010. 03. 30., 09:19
Érdekes hozzáállás, ennyi erővel akár a fórumot is be lehetne zárni... Nem a "programod" kell, hanem csak az érdekelt, hogy van-e még 30-40% a 1000-es injectorban. Na mind1, majd kiderül :p

Sanci
2010. 03. 30., 09:31
Explicit módon senki nem tiltotta meg. Én inkább úgy fogalmazok, hogy nem akarok visszaélni azzal a belém vetett bizalommal, hogy minden apró részletet elmagyaráztak, minden értéket megmutattak nekem. Ha kipofázom a gyújtástáblámat az nagyjából annyit tesz, mintha át jönnél egy GEMS kábellel és letöltenéd a programot- nyílván ez nem korrekt a tunerrel szemben aki a tudásából él. Én sem magyarázom el az ügyfélnek, hogy mit kell kattintani egy levelező szerver konfig oldalán, hogy menjenek a levelei, mert a tudásomat adom el- nem ingyen adom oda.

Azért ezzel nem értek teljesen egyet. Hiszen kifizetted a programot kvázi azt csinálsz a benne lévő adatokkal amit akarsz, esetleg egy GEMS kábellel letöltöd akkor sincs semmi. Hogy a példádat vegyük, te nem mondod meg a levelező szerver beállítását, azért megnézni meglehet. És azt gondolom, hogy attól hogy mondjuk a gyújtás tábládat megmutatod, az a gyújtás tábla a te kocsidhoz való. Ebből igazán nem lesz haszna senkinek, inkább csak érdekesség esetlegesen a miértek megértésehz jó.
Más kocsiba úgyis ahhoz az autóhoz ír másig gyújtás táblát a te programozód is.

Miki
2010. 03. 30., 09:33
Továbbmegyek, akkor ennyi erővel tiltsam le a belső kamerás felvételemet, meg a logomat? Hogy ne nézegesse más, hogy hol fékezek, stb?? Hova vezet ez?????? Ugyanmár...

Fapuma8
2010. 03. 30., 09:37
gyári injektorral benzinen, egy kicsi benzinhídnyomás emeléssel 400 lóig ki lehet facsarni a cuccot. Ebből az alkesz nyálból ha 40%-al több adag kell akkor az még mindig csak 800-as a fecsi. Szerintem a literes fecsikkel el kell tudni menni 500 lóig- mi a francnak 1.6 literes??? Az 1.6-os fecsivel milyen lesz az alapjárat??? Tekintve hogy az csak locsolni tud nem finomat porlasztani. A folyamatos locsolás miatt meg majd jól lemossa a hengereket szépen befolyik az olajhoz és azt is felhígítja.

Fix 1200 volt az alapjáratom 100% E85-el amikor nálam volt 2 hete.
Bár ezt magasabbra fogom kérni 1500 körülre.Vagy 1200-1800 ra fogom ingadoztatni az is jó nekem... :-D

Miért gondolod hogy egy 1850-es csak locsolni tud?Nagy nyomáson locsol, de alapjáratot tart pici fincsi porlasztással is :-DDD

Lényeg hogy enyémmel mindig sok meló, nem véletlen.
Csaba hazajár vele, mert én azt kérem hogy teljesen normálisan lehessen használni autópályán, pesti dugóban és állítás nélkül a versenypályán is padlón tudja a dolgát.All in. :-)

Azaz 100% E85-el is továbbra is lesz tökéletes alapjárat, utcán is király lesz, pesten a dugóban sem fog felforrni semmi és pályán is hoznia kell legalább az eddigi 11.3-at.

Tehát örülnek nekem általában, túl sok kérésem van.

Meg persze klímázok is éjjel nappal ha már családi autóm van :-DDD

Fapuma8
2010. 03. 30., 09:38
Továbbmegyek, akkor ennyi erővel tiltsam le a belső kamerás felvételemet, meg a logomat? Hogy ne nézegesse más, hogy hol fékezek, stb?? Hova vezet ez?????? Ugyanmár...

:D

Fapuma8
2010. 03. 30., 09:47
Na majd meglátjátok.Kulin csinált már több etanolos kocsit, nem fejből mondok valamit.

Kulinnak is az a jó hogy sokat programoz így tapasztal és egyre jobbakat ír.

Igaz az 1600-1800 500Le és 600Le közöttiben.....;)

jordan6
2010. 03. 30., 09:49
tiltsam le a belső kamerás felvételemet

18-as karika tényleg kéne:p:D

MES-Racing
2010. 03. 30., 09:56
Azért ezzel nem értek teljesen egyet. Hiszen kifizetted a programot kvázi azt csinálsz a benne lévő adatokkal amit akarsz, esetleg egy GEMS kábellel letöltöd akkor sincs semmi. Hogy a példádat vegyük, te nem mondod meg a levelező szerver beállítását, azért megnézni meglehet. És azt gondolom, hogy attól hogy mondjuk a gyújtás tábládat megmutatod, az a gyújtás tábla a te kocsidhoz való. Ebből igazán nem lesz haszna senkinek, inkább csak érdekesség esetlegesen a miértek megértésehz jó.
Más kocsiba úgyis ahhoz az autóhoz ír másig gyújtás táblát a te programozód is.

Egy ilyen programozás után lakat kerül (jelszó) a ECU-ra, így nem tölthetsz le semmit róla!!!! Természetesen, ha kéred leveszik róla a jelszavat a programmal együtt. Ez gondolom külföldön is így van, ahol jelentős összegeket kérnek el egy vagy jó vagy nem jó programért.

Egy MoTeC/Pectel/Gems/... értő programozása nagyon nagy tapasztalatot, háttértudást igényel, s ezt sehol sem adják ingyen. Nem véletlen az sem, hogy nem nagyon keringenek megírt motec-ek programok a neten (mondjuk én nemrég találtam egyett, amit be is zsákoltam Miki segítségével :))

Én hetek óta bújom a motec szoftvert, és a kocsimban lévő programot, és azt kell, hogy mondjam, hogy kurv@ bonyolult dolog, lenne ezer meg ezer kérdésem, de fel sem merem már tenni itt a fórumon, mert akik tudnának rá válaszolni, azok úgyse teszik meg ezt egy fórum keretén belül, amit meg is értek, mert ebből élnek.

MES-Racing
2010. 03. 30., 10:18
Igaz az 1600-1800 500Le és 600Le közöttiben.....;)

Hány ilyenről tudsz utcaiban a Tieden kívül???

Fapuma8
2010. 03. 30., 10:44
Még annyit a dologhoz, hogy előbb beszéltem Asival, és egyből megmondta a fenti kérdéseimre a választ. Imjector %-ot is. Pedig alighanem ott is van némi "értékesíthető tudás" :)

Az N4-es kocsik most milyen erősek lehetnek?

Fapuma8
2010. 03. 30., 10:45
Hány ilyenről tudsz utcaiban a Tieden kívül???

S2-es audik 700-900 ló között 5db 1600-as csúcs.

Miki
2010. 03. 30., 11:05
még egy kis adalék csak a szemlélet megértéséhez: ha ti bementek egy jó étterembe és esztek egy hibátlan ételt, akkor azonnal kirángatjátok a chef-et és addig veritek a borsörlővel amíg el nem kotyogja a receptet?? Ugyan már!

Itt egyáltalán nem egy komplett receptről volt szó... De azt azért megmondják, hogy hány dekás benne a marhaszelet, vagy esetleg hogy mi az a spec. fűszer, amitől ilyen íze van? :) És Te utána ezt elmondod a haverodnak, hm?

MES-Racing
2010. 03. 30., 11:13
Még annyit a dologhoz, hogy előbb beszéltem Asival, és egyből megmondta a fenti kérdéseimre a választ. Imjector %-ot is. Pedig alighanem ott is van némi "értékesíthető tudás" :)

De neki nincs szűkítője, így ~300le a Te esetedben meg 400+ lesz!

Miki
2010. 03. 30., 11:17
De neki nincs szűkítője, így ~300le a Te esetedben meg 400+ lesz!

Már hogyne lenne szűkítője, 33-as. És nem 1000-es injectorral megy ;)

MES-Racing
2010. 03. 30., 11:19
Már hogyne lenne szűkítője, 33-as. És nem 1000-es injectorral megy ;)

El.....am, bocs, neked nincs szűkítőd :)

Miki
2010. 03. 30., 11:22
El.....am, bocs, neked nincs szűkítőd :)

Gondoltam, értettem :) A lényeg hogy nekem tényleg nincs, de jóval nagyobb az injectorom.

ttop
2010. 03. 30., 11:32
Ami tutti hogy én hunevo6-al nem dolgoztatnék!
Az alapján amit most leírtál ha te kiesel a munkából én a több milliós szoftveremet kidobhatom.

Gabi-t pedig szerintem nyugodtan meg lehet kérdezni erről! Attól még hogy tudod mi van benne nem biztos hogy olyan is lesz sőt.....
Ha titkolná nem mutatta volna neked se meg. Mivel Ő ért hozzá ezért Ő csinálja. Sokkal olcsóbb és jobb ha mindenki azt csinálja amihez ért....

Szerintem mikor Miki építette az autót utána minden infót megosztott veletek. Az injektor kérdést csak azért kérdezte, hogy mennyi a tartalék benne, hogy át lehessen állni E85-re fölösleges beruházások nélkül.
Szóval ha kérdésünk van, akkor tőled ezentúl nem fogjuk kérdezni hanem a motorépítőtől illetve a programmozódtól. (persze ha megengeded....)

Ha valamit félre értettem, akkor SORRY, de ez jött le az írásodból!

gtr
2010. 03. 30., 12:53
Fix 1200 volt az alapjáratom 100% E85-el amikor nálam volt 2 hete.
Bár ezt magasabbra fogom kérni 1500 körülre.Vagy 1200-1800 ra fogom ingadoztatni az is jó nekem... :-D

Miért gondolod hogy egy 1850-es csak locsolni tud?Nagy nyomáson locsol, de alapjáratot tart pici fincsi porlasztással is :-DDD

Lényeg hogy enyémmel mindig sok meló, nem véletlen.
Csaba hazajár vele, mert én azt kérem hogy teljesen normálisan lehessen használni autópályán, pesti dugóban és állítás nélkül a versenypályán is padlón tudja a dolgát.All in. :-)

Azaz 100% E85-el is továbbra is lesz tökéletes alapjárat, utcán is király lesz, pesten a dugóban sem fog felforrni semmi és pályán is hoznia kell legalább az eddigi 11.3-at.

Tehát örülnek nekem általában, túl sok kérésem van.

Meg persze klímázok is éjjel nappal ha már családi autóm van :-DDD
Milyen AFR-el mész padló gáznál E85-el?
Remélem nem titkos.

ATTILA EVO 7
2010. 03. 30., 13:12
Milyen AFR-el mész padló gáznál E85-el?
Remélem nem titkos.

10.8-11.0........Puma kiváncsi leszek,hogy 1850-es befecsikkel,+3 tárcsás Tiltonnal,hogy fogsz menni a dugóban:confused:

Sanci
2010. 03. 30., 15:50
@Sanci, Miki

sajnos most nem értek egyet. A programozó megírja a programot ami fut a kocsimon amíg azt kívánom hogy fusson a kocsimon. Le van zárva az ECU- senkinek (nekem sincs) nincs semmi köze az alkalmazott beállításokhoz. Ha ezt valaki nem fogadja el akkor nem kell itt programoztatni. Nekem ez tökéletesen megfelelő dolog. Én sem adok olyan technikai tanácsokat más gyakorló rendszergazdákank akik majd az én tanácsaim által boldogulnak és keresnek pénzt, mitöbb soha semmilyen körölmények között nem távoli asztalozhat be egy másik admin az én szervereimre hogy onnan know-how-t lopjon. Menjen tanfolyamra, fizesse ő is ki a több milliós MCSE képzést mint ahogy én tettem, szopjon annyi éjszákát egyedül mint én tettem, legyen annyi fejfájása otthon, hogy nem látja a gyereket, asszonyt senkit és akkor majd ő is megszerzi a tapasztatatot. Ahogy az angol mondás tartja: "no free lunches"- azaz nincs ingyen semmi. És ez nem azért van így mert rosszindulatú vagyok de nem fogom magam ellenében más malmára hajtani a vizet. Volt olyan ügyfél akit ismertem, bénázott a rendszergazdája, megkérdezte mit tegyünk mert engem barátként ismert és mondtam neki, hogy nekem meg van a kellő tudásom és tapasztalatom, hogy megoldjam a gondjait és ezáltal pénzt keressen az üzletével. De az adminjának nem segítek. Azóta én vagyok a rendszergazda és ő pedig vígan nyomja a business-t és keresi a lóvét és szarik rá, hogy mit kattingattam a szerveren, mert az működik és kész- mivel végfelhasználó- neki ennyi a dolga- élvezni a jó munka eredményét. Verseny van a rendszergazda piacon is és az ECU tuner piacon is.

Ez egy olyan világ ahol a tudásod a pénzed és nem adja senki ingyen. Egy ECU tuner miért is adná? Miért is kéne egy fórumon kiszellőztetni a technikai dolgokat? Ez egy tuner továbbképző forum? Nem, szerintem ez itt full laikus autószerető emberek baráti csoportja ahol nem ez kell, hogy a téma legyen, hogy mennyi ez vagy mennyi az az érték. Ha valakit érdekel menjen el a dynohoz- most már a bannerjük is kint van lehet klikkelni és konzultáljon a Gáborral vagy vegyen egy programot a kocsijára. És ez csak az én privát véleményem- semmi közöm a Gáborékhoz üzleti vonalon.

Azt hiszem alapvetően vannak emberek akik olyan beállítotságuak műszakilag, hogy tudni akarják a dolgokat és vannak akik nem.
És mind1 hogy autó programjáról beszélünk, vagy a computerrről. ÉN alapvetően olyan vagyok aki szereti tudni, hogy mi miért és hogyan. Tuti ha 1x nekem készül a program én tudni fogok minden értéket és, hogy mi miért van.
És azt gondolom, hogy ezt ki is fizetem a programozással (megvettem a programot, hiszen ez egy egyedileg nekem irt program). És természetesen nem arról van szó, hogy utánna azt közzé kéne tenni a forumon már csak azért sem mert egyáltalán nem biiztos, hogy a te programod jó kiindulás nekem stb. Amúgy jól elkalandoztunk az injector %-tól, kicsit fizetős szoftver kontra szabad szoftver szaga van a dolognak.:D
Akkor is az a véleményem, hogy nem titok hogy hány%-on megy az injectorod. Esetleg Gábor beirhatná.;)

Fapuma8
2010. 03. 30., 15:55
10.8-11.0........Puma kiváncsi leszek,hogy 1850-es befecsikkel,+3 tárcsás Tiltonnal,hogy fogsz menni a dugóban:confused:

Hidraulikus kinyomó csapággyal.

Én is kíváncsi vagyok, de hát kipróbálok mindent.

Kipróbálom és elmondom majd.

Ha nem jön be akkor a tavalyi dupla tárcsás is fel van újítva amivel mentem.

Van B terv.Nekem 1 a fontos ami eddig jól is bírta.A moci ne menken szét mert csinálni egy újat az megfogna idén.Tartalék váltóban, hajtás alkatrészekben jó vagyok akkor ha ezek bírják.

Ha túl erős lesz és folyton széthullik majd a jelenlegi hajtás az a baj... mert erősebbet venni gáz anyagilag.

Fapuma8
2010. 03. 30., 15:56
Milyen AFR-el mész padló gáznál E85-el?
Remélem nem titkos.

Megmondom az első idei versenyem után.
Nincs nálam az autó most.

ttop
2010. 03. 30., 17:23
átdobjuk a topicot a mega offba!

Sanci
2010. 03. 30., 17:24
átdobjuk a topicot a mega offba!

Oda jobban passzol.;)

hunevo6
2010. 03. 30., 17:25
Ezek után azt kell mondanom, full profin intézed. Ha lenne informatikusom ilyenre vágynék.:D

nem én vagyok ilyen okos- az iparban bevállt ISO szabványok írják ezt mind elő, sőt még ezer más dolgot is, pl biztonysági mentés, rotálással stb stb. tűz és behatolásvédelem , meg még ezer dolog. Vannak vállalati policy-k minden nagy ipari cégnél- vagy alkalmazkodom, vagy mehetek a picsába.

ttop
2010. 03. 30., 17:30
http://evoklub.hu/forum/showthread.php?t=715&page=2

ide plíííz

VGergo
2010. 03. 30., 20:32
szerintem stock turbo 2.3 e85 azért nem árt egy 1000 injektor. és ha már E85 szerintem is tisztán azzal + 1 program 95 benzinre ha gond van !

Fapuma : kiváncsi leszek mennyit mész majd el 1 tankkal utcán normálisan használva !

HUNevo nagyon titokzatos :) Jó nyilván a gyujtás meg benzin térképedet ne posztold de h hány % van nyitva az injektor talán még nem akkora titok !

Amcsiknál van sok tapasztalat E85 el, olyan ~460whp körül kezdenek át állni a dupla walbrora.

Miki
2010. 03. 30., 21:26
No, világnézeti kérdések lezárva, szóljon az E85-ről a topic! UFF :)

hunevo6
2010. 03. 30., 21:46
No, világnézeti kérdések lezárva, szóljon az E85-ről a topic! UFF :)

csak azért mert én segíteni akarok ma elmentem és személyesen megkérdeztem a dolgot - és a megdöbbentő válasz az volt, hogy nem tudjuk mert a GEMS nem logolja az injector duty cycle-t. Nincs adat. Szóval mega lol, mert egész nap a semmiről dumáltunk- jó mi?

1stDriver
2010. 03. 30., 21:56
Találkoztam ma a Gyurival és mondta, hogy megint mi megy itt. Szerintem hülyén reagálta le a dolgokat ugyanis fogalma sincs, hogy mennyin megy az injektora!
És még valami: én sem tudom, hogy mennyin megy az injektora ugyanis 470 Le-nél 1000-es injektorok mellett nem is érdekel senkit. A Gems-ben nincs log, hogy átnézzem ha érdekelne de nem érdekel. A Gems live adatokon programozáskor azt próbálom lesni ami fontosabb.
Miki mi a kérdés?
A gyuri injektora mennyin megy?
Az jelenleg egy 470 LE-s autó, akkor mit érnél az adattal? (a tieden kisebb turbo lesz)
A gyuri autója amikor 420 lóerős volt mennyin ment az 1000-es injektora?
Na ezzel érnél valamit, mert csak meg kéne szoroznod 1.3-al, de azt se tudom!
Elég lesz-e az új konfigodhoz E85-el az 1000-es injektor? Igen elég lesz bőven!
Nincs más akitől meg tudod kérdezni csak egy informatikus?
Nincs válasz...

Miki
2010. 03. 30., 22:10
Csak arra irányult a kérdésem, hogy az én autómon a IX-es turbóval elég-e az E85-höz az 1000-es injector? Ennyi!

1stDriver
2010. 03. 30., 22:14

És elhiszed nekem, hogy elég lesz? :D

Sanci
2010. 03. 30., 22:14
Tényleg nem lehet ezt kiszámolni?

Elvileg minden adat megvan hozzá. Hengerürtartalom, turbonyomás, max ford., levegő-üzemanyag arány ebből elvileg ki lehet számolni, hogy mennyi üzemanyag kell neki.
Gyuri ezek neked szoktak menni.
Mégis csaqk informatikus kell ide;)

Miki
2010. 03. 30., 22:21
És elhiszed nekem, hogy elég lesz? :D

Neked el, és kösz! Akkor már csak jól meg kell gondolni, hogy kell-e ez nekem? :)

Számolni én is tudok valamennyire, egy ideig tanítottam matekot, de ez esetben ez kevés, a gyakorlati tapasztalat a tuti.

hunevo6
2010. 03. 30., 22:22
Tényleg nem lehet ezt kiszámolni?

Elvileg minden adat megvan hozzá. Hengerürtartalom, turbonyomás, max ford., levegő-üzemanyag arány ebből elvileg ki lehet számolni, hogy mennyi üzemanyag kell neki.
Gyuri ezek neked szoktak menni.
Mégis csaqk informatikus kell ide;)

bocsánat én már egyszer számoltam ilyet: a régi 420 lovas konfigom E85-el 850cc-s injektorokkal menne el vígan. szerintem.

1stDriver
2010. 03. 30., 22:31
Neked el, és kösz! Akkor már csak jól meg kell gondolni, hogy kell-e ez nekem? :)

Számolni én is tudok valamennyire, egy ideig tanítottam matekot, de ez esetben ez kevés, a gyakorlati tapasztalat a tuti.
Pedig simán lehet neked E85-ös konfigod. Az M800 tud két külön programot(map switch). Az egyik lehet E85 a másik benzin. Az az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy öregek az üzemanyagellátásod komponensei, amiből esetleg baj lehet az alkohol miatt, és nem olyan baj, mint amikor beülsz piásan vezetni :D

Fapuma8
2010. 03. 30., 22:31
szerintem stock turbo 2.3 e85 azért nem árt egy 1000 injektor. és ha már E85 szerintem is tisztán azzal + 1 program 95 benzinre ha gond van !

Fapuma : kiváncsi leszek mennyit mész majd el 1 tankkal utcán normálisan használva !

HUNevo nagyon titokzatos :) Jó nyilván a gyujtás meg benzin térképedet ne posztold de h hány % van nyitva az injektor talán még nem akkora titok !

Amcsiknál van sok tapasztalat E85 el, olyan ~460whp körül kezdenek át állni a dupla walbrora.

300km szerintem.

Szívónál a tapasztalatom E85-el 11 liter helyett 13.
Evónál Csaba kb hasonló fogyasztást produkált mint Shell 100-assal most progizás közben közúton.4000-től megy a turbóm, forgalomban melóba kb szívóban járok jóformán...Autópályán zabál majd biztos.

gtr
2010. 03. 30., 22:55

Autópályán is szívóban megy nem?
Én még 200 felett is ha csak tartom a tempót akkor szívóban megy a motorom, és finoman fel is gyorsul, majd kipróbálom mi az a tempó amit még turbó nélkül is tud tartani.

gtr
2010. 03. 30., 22:59
bocsánat én már egyszer számoltam ilyet: a régi 420 lovas konfigom E85-el 850cc-s injektorokkal menne el vígan. szerintem.
Én elkúrtam az injektorvásárlást mert szerintem kevés lesz a 810cc az e85-höz igaz 6db van belőle de inkább vettem volna 950cc-est.

Fapuma8
2010. 03. 30., 23:02
Autópályán is szívóban megy nem?
Én még 200 felett is ha csak tartom a tempót akkor szívóban megy a motorom, és finoman fel is gyorsul, majd kipróbálom mi az a tempó amit még turbó nélkül is tud tartani.

130-at tudja szívóban...:D

VGergo
2010. 03. 31., 00:35
Akkor már csak jól meg kell gondolni, hogy kell-e ez nekem? :)

kell hát :) csak lenne már minden Agip kúton !

Miki
2010. 03. 31., 07:38
Már az is valami, hogy az Agip kutakon van, meg Aviánál is, épp azt nézegettem, hogy hol tudok tankolni egyáltalán?

Ezzel a kevergetéssel nem nagyon szarakodnék, tehát vagy benya, vagy 100% E85. És mivel a Motec tényleg tud két programot, már csak az kell, hogy hogyan megy az átállás, egyikről a másikra. Meg hogy hogy bírják a 2000-ben gyártott tömítések, csövek az alkoholt :p

Fapuma8
2010. 03. 31., 10:09

Jelenleg még csak a magán kezes Agip kutakon van...

Vagy már mindegyiken?

ttop
2010. 03. 31., 10:42
Már az is valami, hogy az Agip kutakon van, meg Aviánál is, épp azt nézegettem, hogy hol tudok tankolni egyáltalán?

Ezzel a kevergetéssel nem nagyon szarakodnék, tehát vagy benya, vagy 100% E85. És mivel a Motec tényleg tud két programot, már csak az kell, hogy hogyan megy az átállás, egyikről a másikra. Meg hogy hogy bírják a 2000-ben gyártott tömítések, csövek az alkoholt :p

Azt se szabad elfelejteni hogy a tank soha nem száraz amikor tankolni mész!

Fapuma8
2010. 03. 31., 11:26
Azt se szabad elfelejteni hogy a tank soha nem száraz amikor tankolni mész!

Dupla tank, dupla rendszer, dupla ac, dupla vezetékek.
Custom benzinhíd, dupla injektorsor, stb... ;)

Jól van na, de gondolatban jó vagyok...:D:D

Motec meg kezelje külön ezeket is.Meg spec kábelezés....

Szép project, de amúgy működne ha akarja valaki.:D

1stDriver
2010. 03. 31., 11:29

Ez baromság...
Nem kell semmi extra, csak egy két apróságra oda kell figyelni és mehet.
Nem 600 lóerős kocsiról beszélünk...

1stDriver
2010. 03. 31., 11:32
Azt se szabad elfelejteni hogy a tank soha nem száraz amikor tankolni mész!
Ebből se lehet gond:
Ha maradt még benne az egyik üzemanyagból az alján és utána a másikkal teletankolod akkor semmi gond nincs.

ttop
2010. 03. 31., 15:46
Ebből se lehet gond:
Ha maradt még benne az egyik üzemanyagból az alján és utána a másikkal teletankolod akkor semmi gond nincs.

Nem versenyautkról beszélünk! Lehet hogy fél tanknál rá kell tankolni.

Szóval én utcaival nem állnék át vegyesbe! Pedig teccik!

MES-Racing
2010. 04. 01., 10:39
Nem versenyautkról beszélünk! Lehet hogy fél tanknál rá kell tankolni.

Szóval én utcaival nem állnék át vegyesbe! Pedig teccik!

Szerintem ez is megoldható lenne elméletileg, kell hozzá egy írható ecu, ami tud szélessávú lambda alapján kompenzálni és egy ilyen E85 analizátor kütyü:
http://www.zeitronix.com/Products/ECA/ECA.htm

az analizátor kimeneteit be kell kötni az ecu-ba és a benzin/E85 adatok alapján állítgatni a lamdba jelet, + esetleg két kapcsolható map is segítség lehet, persze ezt "normális" ember nem csinálja meg, mert mire összeáll a rendszer, lehet elmegy a kedve az egésztől és lehet, hogy padlógáznál nem fog tudni rendesen működni. Mindenesetre érdekes dolog lenne megpróbálni....

Miki
2010. 04. 05., 21:28
Egyre több helyről hallom, hogy nem lehet két úton egyforma E85-öt tankolni. (Nem is értem, nincs rá szabvány???)

Mivel minden tankolás után nem fogok programoztatni, asszem kimarad egyelőre a dolog, és tankolom továbbra is a 100-as benyát.

tRebroN
2010. 04. 06., 12:51
1/3-al kell túlméretezni a gyárihoz képest etanolos módban az injektorokat úgy tudom, így a 810-es spricnieid kb egy 600-asnak felelnek meg sima benzinnel. Ismerve kb mennyit fújkálnak meg biztonságosan a gyári gtr csiga-bigái szerintem elég kell, hogy legyen gyári telj+kb.25%-ig.

Persze ha turbó cs-n gondolkodsz akkor az elöbbi gondolat menet semmis.

Én elkúrtam az injektorvásárlást mert szerintem kevés lesz a 810cc az e85-höz igaz 6db van belőle de inkább vettem volna 950cc-est.

HUN337
2010. 04. 06., 13:48
Kicsit OFF:

egy nagyon jó barátom most kezdet el dolgozni egy mühelyben 2 hónapja ahol sokat foglalkoznak E85ös átalakitásokkal Érden. Az ö Yaris TSe felismeri az Ethanolt, adagolja magának a többletet (kicsit nehezen indul de ennyi). Amugy 2-3 literel fogyaszt többet ami 25% nála kb. általában idegböl vezet :) Telyesitményre nem változott sok, kicsit nyomatékosabb lett töle a kocsi. Most fog nekiálni az injektorcsere + ezeknek a vezérlését megirni hogy tudni fogják mind2 üzemanyag vezérlését...
benzinpumpa, csövek simán birják 1 hónapja, sok kocsinál már jóval régebb óta.

MES-Racing
2010. 04. 08., 11:09
a rally.hu fórumán is megyek a matek az E85-el kapcsolatosan, vannak érdekes hozzászólások, bemásolnék ide egy párat @highand tollából, ha nem probléma:

"A turbós gond nélkül tudja szállítani azt a többlet levegőt, ami 20-30%-al több üzemanyag elégetéséhez kell.

A szívó olyan amilyen, akkora lesz a teljesítménye, amit az adott motor által beszívott levegővel elégethető üzemanyag kalóriában tud, persze a veszteségeket leszámítva. A benzinnek nagyobb a kalória tartalma, több gyököt köt le, mint az alkohol ezért kell az alkoholból több a keverékbe. Egyszerűbben kifejezve, több az elégethető szén és hidrogén benne.

Feltételezve a tökéletes égést és azt, hogy benzin tiszta oktánból állna, azt kapjuk, hogy 100gr beszívott levegőhöz 28,5gr oktánt lehet adni.

Ezzel szemben tiszta ethanolból 47.9 gr tud elégni 100gr oxigénnel.

Mivel az E85 fűtőértéke mindössze 65.45% -a 95-ös benzinének, ki lehet számolni, hogy azonos mennyiségű oxigénnel kb 10%-al több fűtőérték hozható ki az ehtanolból. Ez azt a látszatot kelti, hogy a szívómotorban 10-al több lesz a teljesítmény, sajnos azonban a keletkező gázok térfogata kevesebb, de hidegebb is. Márpedig a motort az átáramló gáz tágulás közben leadott munkája hajtja.

A döntő momentum az, hogy az alkoholban van oxigén, mégpedig kötött formában és ez a nem mindegy. Ezzel a plusz oxigénnel megnő a szívómotor oxigén beviteli képessége, ámde ennek ára az, hogy a keletkező nedves füstgáz ( víz) aránya nagyobb, sokkal nagyobb a kipufogógázban, mint a benzin égése esetén, márpedig a vízgőz vissza fog alakulni vizzé és csökkenti a nyomást ezzel a térfogatvesztéssel, azaz a szívómotor a bepárolgott ethanol miatti helyszűke miatt, kevesebb levegőt tud szívni, végeredményben csökken a munkagörbe alatti terület, de ez csakis a nagy fordulatú, nyitott folytószelepes állapotra igaz.

Ezzel szemben a turbósban a robbanás előtti kompresszió a többszöröse mint a szívóban és a szűkös égéstérben a cseppfolyósosó alkohol sokkal kisebb téfogatot foglal. tehát több levegő fér be.

Ezért van, hogy a turbósban némi többlet levegő még bevihető, aminek következtében a száraz és nedves füstgázok aránya kedvezőbb a munkagörbe szempontjából, mint a szívó motornál, hiába érhető ott el 10% elégetett kalória mennyiség.

Magyarul a turbósban jobban bedúsítható a keverék és ne felejtsük el, ezzel több oxigén is bejut, mert az alkohol tartalmazza.

Végeredmény nagyobb a munkagörbe alatti terület."

"Szóval:
Az oktán (jobbfajta benzin) tökéltes égése
C8H8+12,5O2=8CO2+9H2O+5472J
114gr+400gr=352gr

etenol tökéletes égése
C2H5OH+3O2=2CO+3H2O+1381J
46gr +96gr=88gr

Fentiek tükrében látható, hogy ugyanannyi oxigén jelenlétében, - 100gr

benzin esetén 1368J munka vehető ki, de viszont
etanol esetén 1437,5J munka vehető ki, arról nem beszélve, hogy mintegy mellékesen 25%-al több nedves füstgáz, - víz - képződik.

Azonban ehhez nem elég 34%-al több üzemanyagot betölteni, mert akkor nem tökéletes égés fog lefolyni, hanem tökéletlen, ahol CO2, helyett CO képződik. Persze becsapós, mert ha emeled az üzemanyagot, akkor romlik a nyomaték, igen ám, de azután...

A többit a programozókra bíznám... "

HUN337
2010. 04. 08., 11:31

ahigy hunevo6 mondaná: Kell egy jó programm....

Amugy köszi, érdekes hozzászólás, a "tudományos" elemezése a témának :)

üdv, Kristóf

gtr
2010. 04. 08., 18:40
1/3-al kell túlméretezni a gyárihoz képest etanolos módban az injektorokat úgy tudom, így a 810-es spricnieid kb egy 600-asnak felelnek meg sima benzinnel. Ismerve kb mennyit fújkálnak meg biztonságosan a gyári gtr csiga-bigái szerintem elég kell, hogy legyen gyári telj+kb.25%-ig.

Persze ha turbó cs-n gondolkodsz akkor az elöbbi gondolat menet semmis.
Az a gond hogy benzinnel is kevés a gyári 560cc-s injektor, e85-el még a gyári turbó is túlhajtja a 810-est.
De már megoldottam mert vettem 1000cc-s Injector Dynamics injektorokat angliából csak még 1-2 hét mire megkapom, az bírni fogja, meg a ngyobb turbót is amit csak jövő télen rakok be kovácsolt motorbelsővel együtt.

FQ-400
2010. 04. 08., 19:09

Strokert nem akarsz? :D Irány az 1000 lóerő :)))

SoAk
2010. 04. 08., 19:14
Legyen benne valamicske nyomaték , ne csak vonszolja magát :D

gtr
2010. 04. 08., 23:02
Legyen benne valamicske nyomaték , ne csak vonszolja magát :D

Nem, nem akarok még sok milliót rákölteni, nekem elég ha csak vonszolja magát, nem akarok rekordokat dönteni, de nem szeretném ha a belső sávban bármi is levillogna mert feltartom.
Meg jó lenne ha kimegyek egy gyorsulási versenyre akkor könnyedén erölködés nélkül futna egy tíz alja időt a nagyobb turbóval, vagy a gyári turbóval egy tíz közepét azzal már nem kell szégyenkezni utcai autónál.
Azért a nagyobb turbós gép race benyával keréken tud kb 1000NM-t az már nem olyan kevés és ezt dyno dynamics -al mérték. Nekem kevesebb is elég.
Az ams gtr gyári kuplunggal futotta a 9,9-et, és a motorbelső is gyári benne.

RSTom
2010. 04. 12., 16:37

Közúton baromira mind1 szerintem h 10 alját megy az autó vagy 10 közepét.....az h kicsit jobbat szeretnél mint a gyári azt baromira meg tudom érteni, de az h a belső sávban levillog valaki illetve közúton "versenyezni" szerintem gyerekes és felelőtlen! Inkább menj el minél többet nyíltnapokra és autózd ki ami most van benne....hidd el nagyobb élvezet :-)

Az előző hozzászólások meg elég szarkasztikus hangvételűek voltak...nem kell felvenni :D

tomcat
2010. 04. 12., 19:43

plusssssz
Sajna nem vagyunk idén eleresztve autós-napokkal. Külföldiek által szervezett nap a Pringen horror, tegnap néztem. Hringen legközelebb augusztusban. :(Marad Ering v. Kakucs. Jövő hétre szervezzünk Euroringet, elvileg jó idő lesz! Vagyunk már páran! :)

bunker
2010. 04. 12., 20:11

Benne vagyok!

hunevo6
2010. 04. 13., 10:11
Nem, nem akarok még sok milliót rákölteni, nekem elég ha csak vonszolja magát, nem akarok rekordokat dönteni, de nem szeretném ha a belső sávban bármi is levillogna mert feltartom.
Meg jó lenne ha kimegyek egy gyorsulási versenyre akkor könnyedén erölködés nélkül futna egy tíz alja időt a nagyobb turbóval, vagy a gyári turbóval egy tíz közepét azzal már nem kell szégyenkezni utcai autónál.
Azért a nagyobb turbós gép race benyával keréken tud kb 1000NM-t az már nem olyan kevés és ezt dyno dynamics -al mérték. Nekem kevesebb is elég.
Az ams gtr gyári kuplunggal futotta a 9,9-et, és a motorbelső is gyári benne.

most komolyan ez a szempont egy ilyen kategóriájú autó fejlesztésénél, hogy nehogy valaki levillogjon a belső sávban?? Te mindig annyival mész mint a mögötted jövő +1 km/h ?? Van kormány is- el lehet bárkit engedni. Nem megszégyenülés. Nem a közút a versenypálya. Gyere ki a ringre vele inkább.

Roland
2010. 04. 13., 11:41

plusssssz Ricsimae: "egyenesen vagizni nem nagy szám

Ez nem volt bántás. De szerintem egy ilyan kategóriájú, és költségvetésű autónál nem az számít, hogy valaki letud-e tolni az autópályán. Hanem, hogy valaki egy ennél gyengébb autóval tud-e egy hasonló, vagy nálad jobb eredményt produkálni!!! Én 17 éves vagyok, de már nekem se vagányság az, hogy valaki mellé odaálljak, és versenyezzek, vagy magamra vegyem azt, hogy ha valaki letol engem autópályán.
Siet?? Hát menjen. Nem tartom fel.:) És mégegysezr írom. Nem volt bántás!:)

SoAk
2010. 04. 13., 11:43
Ráadásul legtöbbször nem komoly autokkal tolnak le ,hanem céges astrákkal :D

ttop
2010. 04. 13., 12:57
no OFF PLÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍZ

Fapuma8
2010. 04. 13., 13:12
no OFF PLÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍZ

Ja, hamár itt tartunk, érdeklődtem Agipnál mikor lesz teljes kúthálózaton E85.

Válasz:

Köszönjük megkeresését valamint az E85 üzemanyag elérhetőségével kapcsolatos kérdését.

Ezúton tájékoztatom, hogy jelenleg 13 saját tulajdonú Agip töltőállomáson (az elérhetőségeket csatoltan küldöm), valamint 26 franchise Agip töltőállomáson folytatunk E85 értékesítést, valamint ebben a pillanatban is folynak tárgyalások újabb kutak bevonására a tesztértékesítésbe. Az E85 árusításának a teljes hálózatra történő esetleges kiterjesztését a tesztfázis eredményeitől tesszük függővé, ennek a kiértékelésére pedig hamarosan sor fog kerülni.

További sok sikert kívánunk a versenyzéshez.

Bízunk benne, hogy a jövőben is megelégedéssel fogja használni az új típusú bioüzemanyagot!

Tisztelettel / Kind regards,

Gyimesi Gábor

Field Marketing Specialist
Eni Hungaria Zrt.

2040 Budaörs Agip u. 4.
Mobil: +36-30/928-0813
Fax: +36-1/451-4591
gabor.gyimesi@agip.hu

<TABLE dir=ltr borderColor=#ffffff cellSpacing=2 cellPadding=2 width=470 border=1><TBODY><TR><TD width="57%" bgColor=#ffff00 height=17>
Kútcím
</TD><TD width="23%" bgColor=#ffff00 height=17>
Telefonszám
</TD><TD width="19%" bgColor=#ffff00 height=17>
Nyitva tartás
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=16>3300 Eger, Kistályai út 1/a.
</TD><TD width="23%" height=16>
36/428-158
</TD><TD width="19%" height=16>
0-24
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=16>6724 Szeged, Vásárhelyi Pál u.
</TD><TD width="23%" height=16>
62/424-966
</TD><TD width="19%" height=16>
0-24
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=16>5540 Szarvas, Szabadság u. 51-53.
</TD><TD width="23%" height=16>
66/225-639
</TD><TD width="19%" height=16>
5-21
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=16>5600 Békéscsaba, Corvin u. 31.
</TD><TD width="23%" height=16>
66/454-240
</TD><TD width="19%" height=16>
6-22
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=16>9700 Szombathely, Viktória u. 1.
</TD><TD width="23%" height=16>
94/511-744
</TD><TD width="19%" height=16>
0-24
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=16>2837 Vértesszőlős, Határ út 1-3.
</TD><TD width="23%" height=16>
34/300-343
</TD><TD width="19%" height=16>
5-22
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=16>4400 Nyíregyháza, László u.
</TD><TD width="23%" height=16>
42/409-581
</TD><TD width="19%" height=16>
0-24
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=16>6000 Kecskemét, Izsáki út 12/a
</TD><TD width="23%" height=16>
76/494-600
</TD><TD width="19%" height=16>
0-24
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=16>3533 Miskolc, Király u. 1/a.
</TD><TD width="23%" height=16>
46/505-310
</TD><TD width="19%" height=16>
0-24
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=16>2040 Budaörs, Agip u. 3.
</TD><TD width="23%" height=16>
23/417-523
</TD><TD width="19%" height=16>
0-24
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=16>1101 Budapest, Könyves Kálmán krt. 41/c
</TD><TD width="23%" height=16>
1/262-8372
</TD><TD width="19%" height=16>
0-24
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=16>1193 Budapest, Üllői út 303.
</TD><TD width="23%" height=16>
1/280-0002
</TD><TD width="19%" height=16>
0-24
</TD></TR><TR><TD width="57%" height=17>8001 Székesfehérvár, Szt. Flórián krt. 5.
</TD><TD width="23%" height=17>
22/503-131
</TD><TD width="19%" height=17>
0-24
</TD></TR></TBODY></TABLE>

simigeri
2010. 04. 13., 14:19
Ezúton tájékoztatom, hogy jelenleg 13 saját tulajdonú Agip töltőállomáson (az elérhetőségeket csatoltan küldöm), valamint 26 franchise Agip töltőállomáson folytatunk E85 értékesítést.
Ahogy látom Budapesten ezt két kút képviseli.
Bár a táblázatban nem találom a 13+26 kutat, illetve a +26 franchise ennyire mostoha gyerek lenne?

Fapuma8
2010. 04. 13., 18:03
Ahogy látom Budapesten ezt két kút képviseli.
Bár a táblázatban nem találom a 13+26 kutat, illetve a +26 franchise ennyire mostoha gyerek lenne?

Pest ezenkívül jól van.Avia és sok magánkút még.

A frencsájzokat nem küldte.

tRebroN
2010. 04. 14., 14:51
Nem, nem akarok még sok milliót rákölteni, nekem elég ha csak vonszolja magát, nem akarok rekordokat dönteni, de nem szeretném ha a belső sávban bármi is levillogna mert feltartom.
Meg jó lenne ha kimegyek egy gyorsulási versenyre akkor könnyedén erölködés nélkül futna egy tíz alja időt a nagyobb turbóval, vagy a gyári turbóval egy tíz közepét azzal már nem kell szégyenkezni utcai autónál.
Azért a nagyobb turbós gép race benyával keréken tud kb 1000NM-t az már nem olyan kevés és ezt dyno dynamics -al mérték. Nekem kevesebb is elég.
Az ams gtr gyári kuplunggal futotta a 9,9-et, és a motorbelső is gyári benne.

Mért ha kimész gyorsulásira R35-el akkor szégyenkezned kell? Vagy neked számít, hogy 11,21 vagy 10,79? Mert ugye papíron a kettő között nem sok különbség van, de lóvéban meg nagyon sok...

Miki
2010. 04. 14., 15:30
Olyan tekintetben egyetértek gtr kollégával, hogy mindig jobbra vágyik. De tényleg kérdés, hogy mire akarja használni? Ha azért kell a +xxx lóerő, hogy a stopper jobbat mutasson, akkor nincs mese, kell a nagyobb turbó meg mindenféle.

Ha viszont egy jobb köridő számít, akkor többet ér egy jobb gumi, jobb futómű(állítás), és főleg... Gyakorlás!!!

gtr
2010. 04. 14., 23:03

Szeretnék pályázni, leginkább azt, kell a sok gyakorlás majd, a jobb gumi meg a jobb fék már megvan a futómű így sem rossz, egy kis állítás még ráférhet, stab rudakat cseréltem keményebbre a rugókat meg gátlókat még hagyom, majd ha az lesz az akadálya a jobb időnek akkor jöhetnek.
De szeretném ha gyorsuláson is helytállna a gép ha már van, és az bosszant hogy a 10,5-10,7 -nek megfelelő pénz meg cuccok már benne vannak csak váltófrissítés meg jó program nélkül csak 11,3-at megyek.
Ez hobby egyébként, kell a nagyobb turbó is idővel meg még pár apróság és a végén összeáll egy álomgép mint a gyurinak. Igaz ez sokba kerül, de hát ez van.

hunevo6
2010. 04. 15., 02:12

én ha újra kezdhetném, semmit nem csinálnék, csak egy féket vennék és minden alkalomra zsír új pálya slicket. És ez nem kamu duma.

VGergo
2010. 04. 15., 09:28
én ha újra kezdhetném, semmit nem csinálnék, csak egy féket vennék és minden alkalomra zsír új pálya slicket. És ez nem kamu duma.

alakítsd vissza Gyuri, biztos lesz aki féláron átveszi a cuccaidat :)

EvoSasa
2010. 04. 15., 11:55
Pécsett is lesz Budaivámnál lévő Agip kúton etanol, már le ürítették a 98 ast annak a helyére kerül.

simigeri
2010. 04. 15., 14:08
Pécsett is lesz Budaivámnál lévő Agip kúton etanol, már le ürítették a 98 ast annak a helyére kerül.
Klassz, mert nálam a 100-as alternativája vagy a 98-as, vagy az E85 :)

ttop
2010. 04. 15., 14:54
Sokat gondolkodtam rajta és az alábbira jutottam.
Szerintem utcai autóra nem éri meg mert: Ha programmot írtál rá akkor nem tudod keverni (vagy tök fölösleges a porgramm) A kúthálózat nincs még kiépítve (utazzak +30 km-t tankolni???) újra kell programmozni a computert + x ezer forint. Többlet fogyasztás ha hozzávesszük a többlet km-t akkor már semmi hasznom belőle.
Ki tudja mit fog megenni 1 év alatt.

Fapuma8
2010. 04. 15., 15:00
Szeretnék pályázni, leginkább azt, kell a sok gyakorlás majd, a jobb gumi meg a jobb fék már megvan a futómű így sem rossz, egy kis állítás még ráférhet, stab rudakat cseréltem keményebbre a rugókat meg gátlókat még hagyom, majd ha az lesz az akadálya a jobb időnek akkor jöhetnek.
De szeretném ha gyorsuláson is helytállna a gép ha már van, és az bosszant hogy a 10,5-10,7 -nek megfelelő pénz meg cuccok már benne vannak csak váltófrissítés meg jó program nélkül csak 11,3-at megyek.
Ez hobby egyébként, kell a nagyobb turbó is idővel meg még pár apróság és a végén összeáll egy álomgép mint a gyurinak. Igaz ez sokba kerül, de hát ez van.

Nem értem minek kell 10 közepére hajtani neked is meg a porscheseknek is.

Az már annyival kevesebb az én időmnél amit reakció idővel nem tudok megfogni sem, főleg ha jól rajtoltok ti is.... nem akarok fejleszteni, ne gyúrjatok ti sem vazze....:D:D:D

RSTom
2010. 04. 15., 17:43
Sokat gondolkodtam rajta és az alábbira jutottam.
Szerintem utcai autóra nem éri meg mert: Ha programmot írtál rá akkor nem tudod keverni (vagy tök fölösleges a porgramm) A kúthálózat nincs még kiépítve (utazzak +30 km-t tankolni???) újra kell programmozni a computert + x ezer forint. Többlet fogyasztás ha hozzávesszük a többlet km-t akkor már semmi hasznom belőle.
Ki tudja mit fog megenni 1 év alatt.

És amint majd elkezdik többen használni szépen felmegy az ára, hiszen ez az egyik legfontosabb adóbevételi forrás.....

VGergo
2010. 04. 15., 23:51
Sokat gondolkodtam rajta és az alábbira jutottam.
Szerintem utcai autóra nem éri meg mert: Ha programmot írtál rá akkor nem tudod keverni (vagy tök fölösleges a porgramm) A kúthálózat nincs még kiépítve (utazzak +30 km-t tankolni???) újra kell programmozni a computert + x ezer forint. Többlet fogyasztás ha hozzávesszük a többlet km-t akkor már semmi hasznom belőle.
Ki tudja mit fog megenni 1 év alatt.

kapcsolható progival tudsz járni benzinnel is meg E85el illetve többlet teljesítményt is vegyük hozzá ! És árban jobban megéri mintha Shell 100 vépuder járnál.

ttop
2010. 04. 16., 10:11
kapcsolható progival tudsz járni benzinnel is meg E85el illetve többlet teljesítményt is vegyük hozzá ! És árban jobban megéri mintha Shell 100 vépuder járnál.

Azt hogy csinálod? mindig kopra kifogyasztod?????
Árban meg akkor jön vissza ha mész évi 40.000 km-t amit kutak híján nem tudsz!
számold ki injektorok pumpa gumi csövek program + km a kútig töbletfogyasztás........

Miki
2010. 04. 16., 10:16
Ttop érvei (és az E85 minőségének megbízhatatlansága miatt) én is maradok MOL Evonál. A "sprólolást" elvinné a mászkálás az E85 kutak után, az így is csekély hatótáv még tovább csökenne, amiért jó lenne (többletteljesítmény, motor kímélése) nem ér annyit amibe kerülne. Legalábbis nekem.

ricsimae
2010. 04. 16., 15:54

+1

hunevo6
2010. 04. 16., 16:25
nekem szóba se jön. A gems enm tudja a kopogást figyelni, amilyen szar és változó az E85 minősége nekem kb a második tankolás után lenne motor pukk. Szerintem nem ér ez fabatkát sem.

VGergo
2010. 04. 17., 15:51
Azt hogy csinálod? mindig kopra kifogyasztod?????

programozás elött meg mindig akkor tankolok ha üzem anyagot akarsz váltani mikor világit a sárga lámpa.. azzal a köv kútig azért elgurul. Az télleg nem jó ha nem egységes megbízható az E85 minősége..

persze ha bele veszed az injektorok pumpa + csővek programozás költségét akkor az nem kevés.. de ha éppen fejlesztes és amugy is cserélnéd ezeket akkor nincs akkora felár !

wolfblind
2010. 04. 17., 19:05
Kopogni nem fog E85-el, elobb esik a teljesitmény, inkabb a maximalis teljesitmenyt beallitani nehezebb, mivel nem igazan hasznalhato a kopogaserzekelo, pont emiatt.

Egy ismerosomnel(benzines turbo 10:1 kompresszio), nagyon drasztikus elogyujtast adott neki kiserletkepp fokozatosan emelve, nagyon razkodott, meg nem volt ereje, de kopogas meg akkor sem volt.
Vegtelenul kompresszioturo az etanol.
Ill. sokkal jobban huti a 6hengeres motort is, telj. novekedesrol meg nem beszelve, ugyanolyan 1baros nyomason, erosebbnek erzodik(persze padon lehetne ezt megnezni), hogy mennyire eszi meg a gumi dolgokat, kiderul, de sokan hasznaljak regota es meg semmi problema nem volt vele.

ttop
2010. 04. 17., 22:12
programozás elött meg mindig akkor tankolok ha üzem anyagot akarsz váltani mikor világit a sárga lámpa.. azzal a köv kútig azért elgurul. Az télleg nem jó ha nem egységes megbízható az E85 minősége..

persze ha bele veszed az injektorok pumpa + csővek programozás költségét akkor az nem kevés.. de ha éppen fejlesztes és amugy is cserélnéd ezeket akkor nincs akkora felár !

egy evonak a tankja 45 liter fogyasztas kb 20 liter+20-30% legkozelebbi kut nekem 15 km ha eppen nincs zarva oda vissza 30 km. ebben a varosban napkozben 2 óra....

Miki
2010. 04. 18., 21:44
Nyírtam ma füvet, de alig vitte, gyenge a motor. (Tudjátok, az a kis fingilingi Briggs&Stratton, amiből ha kettőt összecsavaroznak, kész a Subaru motor :)). Asszem kipróbálom etanollal, hátha jobb lesz :p

ricsimae
2010. 04. 18., 21:51

Az enyém megy vele most is az van benne:)
A fűnyíroba mielőtt meg kérdezed !

hunevo6
2010. 04. 18., 22:31
=miki;58772...tudjátok, az a kis fingilingi briggs&stratton, amiből ha kettőt összecsavaroznak, kész a subaru motor...

rofl mao!!!

1stDriver
2010. 04. 18., 22:52
Nyírtam ma füvet, de alig vitte, gyenge a motor. (Tudjátok, az a kis fingilingi Briggs&Stratton, amiből ha kettőt összecsavaroznak, kész a Subaru motor :)). Asszem kipróbálom etanollal, hátha jobb lesz :p
Bevállalós vagy... :D

MES-Racing
2010. 04. 18., 22:56
Nyírtam ma füvet, de alig vitte, gyenge a motor. (Tudjátok, az a kis fingilingi Briggs&Stratton, amiből ha kettőt összecsavaroznak, kész a Subaru motor :)). Asszem kipróbálom etanollal, hátha jobb lesz :p

adjál majd még neki vagy 5° előgyújtást :) :)

hunevo6
2010. 04. 18., 22:58
Nyírtam ma füvet, de alig vitte, gyenge a motor. (Tudjátok, az a kis fingilingi Briggs&Stratton, amiből ha kettőt összecsavaroznak, kész a Subaru motor :)). Asszem kipróbálom etanollal, hátha jobb lesz :p

vigyed padra- Gábor beprogizza nagyon hegyesre- még a szamárkórót is vinni fogja :)

MES-Racing
2010. 04. 18., 23:00

kell csináltatni hozzá egy kábelköteget és akkor simán megy majd az M800-al :)

1stDriver
2010. 04. 18., 23:00
vigyed padra- Gábor beprogizza nagyon hegyesre- még a szamárkórót is vinni fogja :)
Már megint kezded??? :D

Roland
2010. 04. 18., 23:43
vigyed padra- gábor beprogizza nagyon hegyesre- még a szamárkórót is vinni fogja :)

:d:d:d

Mike
2010. 04. 19., 00:18
Nyírtam ma füvet, de alig vitte, gyenge a motor. (Tudjátok, az a kis fingilingi Briggs&Stratton, amiből ha kettőt összecsavaroznak, kész a Subaru motor :)). Asszem kipróbálom etanollal, hátha jobb lesz :p

http://www.youtube.com/watch?v=TNMlzW_1MLg&feature=related

ricsimae
2010. 04. 19., 07:45
vigyed padra- Gábor beprogizza nagyon hegyesre- még a szamárkórót is vinni fogja :)

Az enyém meg van huzva komolyan! hahahahaha
megy mint az állat,csak ugy rohanok utánna:)

VGergo
2010. 04. 19., 19:21
és Pécsen is lett E85 !

Miki
2010. 04. 19., 20:26
Egyre inkább azt mondom, ha már etanol, akkor nem kell keverni, E85-ben eleve 85% a bioetanol, 15% benzin......

MES-Racing
2010. 04. 19., 23:07
egy újabb érdekes hozzászólás a rally.hu fórumból ugyancsak highand postja:

"Még pár szó az üzemanyagokról!

Hogy legyen végre a víz tiszta abban bizonyos pohárban...

Mit kapsz a kútnál benzin néven?

alkohol max 5%
Biokomponens min 4,4 %, az ETB tartalom viszont nincsen korlátozva, csak azzal, hogy az ETB tartalom 50%-a vehető figyelembe, max, mint biokomponens...

Namost az ETB az jóóóóóóó, nagyon jóóóóóó, pl az EVO neo-ban min 15%, van belőle, van is vagy 99 oktános, minimum..de mégegyszer leírom, semmi sem korlátozza, hogy mennyi lehet belőle az üzemanyagban, legfeljebb a MOL gazdaságossági megfontolásai.

De még jobb a toluol, nézd meg a versenybenzineket.

Szóval az első pár kivételével, akiknek az üzemanyagát 3 évente egyszer megnézik, a maradék teljes mezőny által elért eredmények sportértéke a nullával egyenlő, mivel őket soha senki nem ellenőrzi, mivel a különböző üzemanyagokkal elérhető nyomatékok között durva különbségek lehetnek.
És ha azt hiszitek, hogy ez vége, hát nem!!

Én leírom most már: NITROMETÁN, így nevezik a csodaadalékot, amelyet minden modellező ismer. Meg lehet venni készre bekeverten. Aki még nem próbálta, azt kérem ne nyilatkozzon erről. Olyan lesz a kocsi, mint egy repülő...

És még a legjobb, egy kérdés az igazi szakértő uraknak? Tudják, hogy nyári melegben hány fokos lesz az üzemanyag, ami kering a rendszerben, amit az AC forgat? Namost ezt akkor vessék össze azzal, hogy a frakció magasabb rendű tagjaival mi lesz ezen a hőmérsékleten? Elgondolkoztak-e az urak arról, hogy mit is lehet bizonyítani egy ilyen üzemanyagtartály tartalmával? Hmmmmm? Csak néha meg kell állni levenni a tanksapkát, azt ugye nem tiltja szabály..."

hunevo6
2010. 04. 20., 09:25
idézet a wikiről:

Bár mennyiségileg elenyésző, közismertség tekintetében a nitrometán legjelentősebb felhasználási területe. Ezen belül is főként a gyorsulási versenyautók és a rádiótávirányítású modellek üzemanyaga. Mindkét esetben metanol/nitrometán keveréket használnak, de az előbbiek üzemanyagának nitrometán tartalma elérheti a 90%-ot is, míg az utóbbiaknál ez az érték ritkán megy 30% fölé.
A versenyzői szlengben csupán "nitro"-nak becézett (ezt a nevet kapta a dinitrogén-oxid is) folyadék óriási előnye a hagyományos benzinnel szemben, hogy égéséhez lényegesen kevesebb levegő szükséges. Amíg minden egyes kg benzinhez 14,7 kg levegőt kell keverni, addig a nitrometán kg-onként megelégszik csupán 1,7 kg levegővel.

Egy dugattyús motornál ez azt jelenti, hogy a beszívott levegő változatlan mennyisége mellett 8,6-szer több nitrometán égethető el ütemenként. Ugyanakkor figyelembe kell venni a lényegesen alacsonyabb égéshőjét is. Egy átlagos benzin kg-onként 42-44 MJ energiát szabadít fel égésekor, szemben a nitrometánnal, ami csupán 11,3 MJ-t. Mindezeket figyelembe véve tehát a nitrometánnal hajtott belső égésű motorok nagyjából 2,3-szer nagyobb teljesítmény leadására képesek a benzinnel hajtott társaikhoz képest. Egy ilyen üzemanyaggal hajtott dragster motorjának összlökettérfogata manapság 8-8,5 liter, csúcsteljesítménye pedig meghaladja a 7-8000 lóerőt.
Lamináris égési sebessége nagyjából 0,5 m/s, ami kevéssel nagyobb, mint a benziné. Ezért alkalmasabb nagy sebességű motorok hajtóanyagának. Adiabatikus lánghőmérséklete 2400 °C, ami szintén magasabb a benzinéhez képest, de nagy párolgáshője (0,56 MJ/kg) és az általában dús üzemanyag/levegő keverék miatt a nitrometán egyúttal a belsőégésű motor hűtéséért is felelős. Ennek a dús keveréknek a leglátványosabb megnyilvánulása, amikor egy-egy verseny alatt a kipufogócső végeken több méteres zöldes-sárgás lángcsóva csap ki.

Miki
2010. 04. 20., 09:32
Oké, de akkor valaki ilyen használ raliban? Az élmezőny (szemre, fülre) nagyon egyformának tűnt, ahogy az idők is ezt bizonyították. (Talán csak az egyik verda szólt nagyon, de az nem ért oda a dobogóra.)

MES-Racing
2010. 04. 20., 09:54

a rally.hu-n ezen rugóznak napok, hetek óta, hogy állítólag van aki igen...
várják az üzemanyag minták eredményeit, de sokak szerint nem lesz nyilvánosságra hozva az eredmény, mert az "gázos" lehetne sokak számára...

Miki
2010. 04. 20., 09:56
Sajnos az a fórum a köpködésről szól, tisztelet a kivételnek :s

MES-Racing
2010. 04. 20., 10:07
Sajnos az a fórum a köpködésről szól, tisztelet a kivételnek :s

Ez tény sajnos, de azért ki lehet mazsolázni érdekes infokat is.

hunevo6
2010. 04. 20., 11:26
azt mondja meg valaki honnan lehet ilyen nyálat szerezni. Egyáltalán kereskedelmi forgalomban van, vagy éjjelente törhetek be ninja ruhában a TVK-hoz?? lol

Miki
2010. 04. 20., 11:29
Akkor inkább vegyvédelmi ruhában :)

ttop
2010. 04. 20., 11:55
azt mondja meg valaki honnan lehet ilyen nyálat szerezni. Egyáltalán kereskedelmi forgalomban van, vagy éjjelente törhetek be ninja ruhában a TVK-hoz?? lol

Neked minek????
Szerintem rögtön törik minden ha még erőt akarsz tenni a piroskába...

hunevo6
2010. 04. 20., 11:59
Neked minek????
Szerintem rögtön törik minden ha még erőt akarsz tenni a piroskába...

nyílván innen fogva alul limitálni kell programból a nyomatékot, fent viszont egy ilyen csoda üzemanyaggal lehetne rendesen engedni a cuccot. Elég ha arra gondolunk, hogy mennyi lovat adna 7000 rpm-nél 600Nm... Most lusta vagyok kiszámolni de bővel 550 körüli szám lenne.

ttop
2010. 04. 20., 12:07

IDIÓTA!!! tegyél bele inkább egy csövet! ennyi erővel tüsszentesz megdöglesz!

Sanci
2010. 04. 20., 18:50
IDIÓTA!!! tegyél bele inkább egy csövet! ennyi erővel tüsszentesz megdöglesz!
plusssssz

EVO-010
2010. 04. 20., 20:51
Véletlenül van itthon a tavaszi heli reptetéshez 15 és 30 %-os üzemanyagom. A modellmotoroknál a kívánt előgyújtást a tüzelőanyag kellő megválasztásával lehet beállítani. A kiwi 15, a málna pedig 30%-os. Már csak az a kérdés hogy 10 liter benyához mennyit is öncsek?:shock:
http://kep.psharing.com/341644.jpg

Miki
2010. 04. 20., 20:53
Jó a háttér :)

Mike
2010. 04. 20., 22:02
na holnap megkérdezem a nagy modelleseket a Vácin hátha tudnak valami okosat:-k

FQ-400
2010. 04. 20., 22:05
na holnap megkérdezem a nagy modelleseket a Vácin hátha tudnak valami okosat:-k

Inkább vegyetek rendes cuccost F1-es motorcsónak versenyzőtől. Azok adnak olyat.... :D - Annó tőlük vettük mi is, füstölt is a tömítés a benzinpumpánál majdnem minden versenyen -

Mike
2010. 04. 20., 22:15
ez engem is jobban érdekelne mint az e85 mert semmi kedvem mindent átalakítani itt úgysem a spórolásról van szó hanem a plusz lovakról...
Aki spórolni akar rakjon gázt..:p

tRebroN
2010. 05. 07., 21:16
Véletlenül van itthon a tavaszi heli reptetéshez 15 és 30 %-os üzemanyagom. A modellmotoroknál a kívánt előgyújtást a tüzelőanyag kellő megválasztásával lehet beállítani. A kiwi 15, a málna pedig 30%-os. Már csak az a kérdés hogy 10 liter benyához mennyit is öncsek?:shock:
http://kep.psharing.com/341644.jpg

Megszabad kérdezni, hogy egy ilyen mennyiség flakononként mennyibe van?:confused: meg honnan:D

EVO-010
2010. 05. 07., 21:24
Megszabad kérdezni, hogy egy ilyen mennyiség flakononként mennyibe van?:confused: meg honnan:D

hirtelen ezt találtam:):
http://www.origomodell.hu/hirek/uzemanyag.htm

http://shop.origomodell.hu/index.php?cPath=153_476

hunevo6
2010. 05. 07., 21:39
na de ezekben mindegyikben olaj is van :confused::confused::confused:

EVO-010
2010. 05. 07., 21:59
na de ezekben mindegyikben olaj is van :confused::confused::confused:

pont ezért még a fűnyírómba sem öntöttem belőle.\\:D/

tRebroN
2010. 05. 10., 12:58
Tiszta metanolt nem tud vki?? Mennyibe lehet 1 liter kb?:confused::confused:

Fapuma8
2010. 05. 10., 15:00
Tiszta metanolt nem tud vki?? Mennyibe lehet 1 liter kb?:confused::confused:

Kohári Zolit kérdezd, múltkor versenybenzinezett épp..... hátha...

Mike
2010. 05. 11., 10:51
http://www.e85tuning.hu/

tRebroN
2010. 05. 13., 11:03
Kohári Zolit kérdezd, múltkor versenybenzinezett épp..... hátha...

thx a tippet!

MES-Racing
2010. 09. 13., 21:19
Úgy néz ki eldugult valami a benzin rendszerben az E85 teszteléstől, vagy a szűrő, injektor vagy halódik a pumpa, mert egyre szegényedik a keverék. Szűrőt hol tudok venni? Lehet elviszem az injektorokat is kipucoltatni.

off
ja és kifúj a turbo a leömlőnél, pedig új tömítéssel lett összerakva, nyomatékra lehúzva, b@...@ meg
on

simigeri
2010. 09. 13., 21:37

Ajjaj. Nem jó hirek.
Találd meg mihamarabb a gondok okát, mert épp E85 átállás előtt állok!

MES-Racing
2010. 09. 13., 21:39
most nézem, hogy 3 szűrő is van a rendszerben:
- egy a pumpánál
- egy a tank másik felében
- s egy a motortérben

Miki
2010. 09. 13., 22:06
Alighanem a cefre leszedte mindenhonnan a sok éves koszokat, ami útnak indult a rendszerben. Minden szűrő csere, és utána jó lesz!

MES-Racing
2010. 09. 13., 22:11
Ajjaj. Nem jó hirek.
Találd meg mihamarabb a gondok okát, mert épp E85 átállás előtt állok!

még szerencse, hogy felraktam a wbo2 kijelzőjét és vissza van tekerve a nyomás 0,7b-ra.

MES-Racing
2010. 09. 13., 22:12
Alighanem a cefre leszedte mindenhonnan a sok éves koszokat, ami útnak indult a rendszerben. Minden szűrő csere, és utána jó lesz!

Remélem a pumpa megússza.

gtr
2010. 09. 14., 01:27
Ajjaj. Nem jó hirek.
Találd meg mihamarabb a gondok okát, mert épp E85 átállás előtt állok!
Nekem zökkenőmentes volt az átállás, egyik nap még benzinnel mentem , másnap már e85-el.
Teljesen kifogyasztottam a benyát, addig mentem míg meg nem állt az autó, beleöntöttem a 10L kannából amit előtte vettem e85-öt, utána teletank, és azóta is az van benne már a 4.-5. tank lehet és semmi gond vele.
MEgy mint az ördög, nincs sok kopogás az is ritkán, kb 30L körül eszik belőle de ebben sok 300-as sprint is benne van akkor meg kb 6L/perc, szerintem 20L alatt enne rendesen használva, a kocsi illatosat pufog ki, és nincs korom. Kicsi az 1000-es injektor mert 6.-ban bedúsul emiatt kifut 280-nál.

Jaga
2010. 09. 14., 10:41
Sziasztok!

Nekem az E85 Power bioetanolos átalakító bevált! Ez az egyetlen dinamikus és nem statikus dúsítású átalakító! Vagyis nem előre deffiniált dúsítást végez, és ráadásul nem is fordulatszám alapján dúsít csak, hanem sok mindent figyel állandóan menet közben, és ezen adatok alapján a motor terhelésétől függően pont annyi üzemanyagot ad, amire éppen szükség van. Van eco és sport funkciója is! A sport funkciója nem tuning, hanem mindössze a bioetanol tulajdonságaiból adódó maximális előnyöket hozza ki a kocsiból.

xxxxxxxxxx

hunevo6
2010. 09. 14., 11:09

Köszönjük a reklámot tisztelt Jaga, de az a helyzet, hogy itt majd mindenki stand alone ECU-val megy amiben rendes írt motorvezérlő program van, nincs szükség ilyen csoda kütyükre. Ennek ellenére nagyon örülünk hogy neked "bevállt"

Fapuma8
2010. 09. 14., 13:36
Sziasztok!

Nekem az E85 Power bioetanolos átalakító bevált! Ez az egyetlen dinamikus és nem statikus dúsítású átalakító! Vagyis nem előre deffiniált dúsítást végez, és ráadásul nem is fordulatszám alapján dúsít csak, hanem sok mindent figyel állandóan menet közben, és ezen adatok alapján a motor terhelésétől függően pont annyi üzemanyagot ad, amire éppen szükség van. Van eco és sport funkciója is! A sport funkciója nem tuning, hanem mindössze a bioetanol tulajdonságaiból adódó maximális előnyöket hozza ki a kocsiból.

xxxxxxxxxx

Környezetgazdaságtan tanáromnak a kompresszoros mercije ilyesmivel megy 2 éve.

Jónak mondja.Utcai konfigokra jó lehet valóban.

Fapuma8
2010. 09. 14., 13:38
Nekem zökkenőmentes volt az átállás, egyik nap még benzinnel mentem , másnap már e85-el.
Teljesen kifogyasztottam a benyát, addig mentem míg meg nem állt az autó, beleöntöttem a 10L kannából amit előtte vettem e85-öt, utána teletank, és azóta is az van benne már a 4.-5. tank lehet és semmi gond vele.
MEgy mint az ördög, nincs sok kopogás az is ritkán, kb 30L körül eszik belőle de ebben sok 300-as sprint is benne van akkor meg kb 6L/perc, szerintem 20L alatt enne rendesen használva, a kocsi illatosat pufog ki, és nincs korom. Kicsi az 1000-es injektor mert 6.-ban bedúsul emiatt kifut 280-nál.

Nekem úgy forog le 3.4.-ben az autó E85 óta mint 1.-2. be eddig.

Azaz dinamikusabb és gyorsabb lett valamennyivel, nincs még mérve mert a váltó egyből meghálálta és eltört 3 nap alatt... jó mondjuk bírt 1 évet amióta összetört az előző 1 éve...:-D