PDA

Teljes nézet : DCS Tuning Wasabi evo

Papírtigris
2009. 06. 25., 22:01
Üdv mindenkinek.

Elöször is leszögezem ezt a pár sort kizárolag okulásul írom le,nem azért mert én bárkinek is jot vagy rosszat akarnék! Szoval a történet ott kezdödött hogy megvettem tavaly az autot teljesen gyári állapotban,de a kuplungal sokat szívtam,ezt már le is írtam valahol,megjegyzem ott is hülye voltam mert ott is mondták páran(Csaba is) hogy ne vegyek kevlárt mert nem lesz jo,nem halgattam rályuk rá is csesztem. Aztán jött ami szerintem minden evo tulajnál jön,hogy kevés a lóerő,több kéne.Ugye ienkor nézelödik a hozzánem értö mint én is,hogy mit lehetne kihozni és az mibe kerül. Azért valjuk be nehéz szerintem annak aki nem ért hozzá,mert hallani ezt azt hogy így levesznek úgy levesznek felrobban a motor stb stb.És ugye nem 1 suzukiról beszélünk itt sokba kerül minden főleg ha hibázik az ember.(mint a kuplung ugye).Szoval azért ha az ember utcai evoba gondolkozik mást nem nagyon lát a gyorsulási versenyeken aki csinál is iet csak a DCS tuningot.Szoval sok sok hezitálás után elvittem hozzá az autot és némi egyezkedés után kértem ezt a konfingot:
http://www.lancershop.hu/index.php?lap=164&param=1&center=uj_termekek&term_id=898

Na itt azért leszögezem hogy akkor még ez így ebben a formában nem volt fenn,és ami még szomoru hogy többet is fizettem kedvezményesen!!!Kész lett és kurva jó érzés mind a mai napig, gyári állapotához képest kurva jol megy,nem esett szét megy meg minden szóval itt nincs is semmi kivetnivaló,azon kivül hogy a vezszíjboritást én raktam fel,a kipufogot a Bedöék tették a helyére,a fokolokerék bontott volt.Söt egyetértek Csabával abban amit itt nemrég írt hogy akinek ö autot csinál annak fülig ér a szája.Szoval mivel mikor én csináltattam nem volt meghirdetve a lóerö ezért most nem is reklamálhatok,de mikor kérdeztem hogy kb menyi,400 at nyugodtan mondhatsz rá volt a válasz.Én ugye nem értek hozzá ezért el is hittem.Ugye sokat olvastunk itt arrol hogy egy DCS auto sem volt mérni meg és szegény Fapumát mindenki szétsavazta. Multhét pénteken Gyuri barátom mindenféle álláspont nélkül meggyözött,ma reggel elvittem az autot beméretni. Kicsit legörbült a szám az eredménytöl:351,8 le a max amit ki lehetett hozni az autobol.(ha odajutok becsatolom ide a papirt),és ma az egésznapos beszélgetésekböl kiderül hogy ez az amit ebben a formában ki lehet hozni egy VIII-as evobol.Szoval a fent belinkelt reklám konkrétan átbaszás és ha én azalapján csináltattam volna most meg is reklamálnám.De a döbbenetnek itt még nincs vége,mert a Mátrai ott a helyszinen mondta hogy gyári állapotbol ha van kipufogom egy progival pont ugyanezt kihozza,és akárhogy számoltam az 1/3 nyi forintal kevesebb lett volna.Szoval én kicsit becsapva érzem magam,nem is attol hogy kevesebb a beigért loerö,hanem hogy nem kellett volna még tengelyeket,szeleprugokat vetetni velem és valoszinü akkor is ugyenezt kihozta volna belöle még a Csaba is.Finoman fogalmazva is ez konkrét lehuzás,a fent hirdetett reklám meg átbaszás.De azért hozzáteszem nem haragszom,mert sajnos sok hasonlo történet volt már a világon,csak szerintem itt nálunk nagyon szük ez a kör aki ienekre költ,nem biztos hogy az egyszeri több bevétel valoban több is. Nagyábol enyi az én történetem a DCS tuningal. Ha esetleg kompenzálni akarná a történetet szivesen fogadom,és azt is megosztom mindenkivel.

HKSTOMEVO9
2009. 06. 25., 22:12
Széria 8-as 370-et is tud.9-es turbóval meg sokkal többet.

Tomó
2009. 06. 25., 22:16
nem biztos hogy az egyszeri több bevétel valoban több is.

Amíg ennyi madár van...

Sajnos sok hasonló után,ha nem adod fel,akkor van esélyed megtalálni a tutit.
Csak ahogy írtad a "hozzá nem értőt" a reklám jobban megfogja.Neki kell a "420 Le",beletörődik,hogy úgyse ért hozzá,ezért győz a reklám.
A Kspeed kis EVO-járól mennyit hallottál?
Bezzeg a gyári ECU-s szétforgatott stroker az megy!

Tunerek meg próbálnak boldogulni,és csak abba bízhatunk,hogy a sok lehúzás alatt kialakul rutin,tudás és idővel talán lesz jó is.
Amíg fogy a ledes spricni és társaik,addig ez is fog menni.(mert egy HKS-hez,Tomei-hez képest ez hasonló)

MTX hasonló,de nem folytatom,mert kikapok

Feron
2009. 06. 25., 22:21
Hú, hát ez nem semmi...8-[

Richie
2009. 06. 25., 22:30
Széria 8-as 370-et is tud.9-es turbóval meg sokkal többet.

csak az a kérdés meddig... nekem az ECUtekről is meg van a véleményem, ha érdekel leirom priviben, mármint neked Wasabi. ;)

Papírtigris
2009. 06. 25., 22:32
csak az a kérdés meddig... nekem az ECUtekről is meg van a véleményem, ha érdekel leirom priviben, mármint neked Wasabi. ;)

Érdekel.

HKSTOMEVO9
2009. 06. 25., 22:36
Érdekel.
Hát engem is

EVO-010
2009. 06. 25., 22:37
... Nagyábol enyi az én történetem a DCS tuningal. Ha esetleg kompenzálni akarná a történetet szivesen fogadom,és azt is megosztom mindenkivel.

Miért épen DCS? Annyi ismert szakiról hallani a fórumon:(

bsz
2009. 06. 25., 22:39
Igazábol ami Magyarországon tuning néven zajlik az egy vicc. Én is olvastam múltkor a tuning kit-ket. Ez széles mosolyt csalt az arcomra

http://www.lancershop.hu/index.php?lap=164&param=1&center=uj_termekek&term_id=900

Konkrétan az a bajom az egésszel, hogy egyértelmű átbaszásrol van szó - szerintem-.

És ezt tényleg nem a Csabára akarom kihegyezni, de nála nagyon .. nehéz jó szót találni... talán látványos a dolog. Sok más műhelyről is ezt hallottam, a számok csak úgy repkednek.

Szerintem vannak alap tuningok 350-400le- ig, amit kipufogo, benzinpumpa cserével meg egy kis programozással el lehet érni. Aki e fölé akar menni, annak - szerencsére nem saját, de nagyon közeli barátok tapasztalatai alapján - csak azt tudom javasolni, hogy vegyen egy ralliart, litchfield vagy bármilyen gyártói háttérrel rendelkező cég által összeállított csomagot. Egyébként csak kisérletezés van és soha nem lesz tökéletes az autó. És nem csak itthon, külföldön is.

Tényleg nem akarom semelyik hazai tunert megbántani, ne sértődjetek meg...

Az én majdnem széria autóm 350le-t tud, 9es turbóval mondjuk 380-at... ennyi, csodák nincsenek.

bsz
2009. 06. 25., 22:41
csak az a kérdés meddig... nekem az ECUtekről is meg van a véleményem, ha érdekel leirom priviben, mármint neked Wasabi. ;)

Engem is érdekelne a véleményed

Feron
2009. 06. 25., 22:46
Sok ECUtekes autó van itt Richie, besegítsek leírni nekik, hamár úgyis tudom?:D Vagy lehet érdemes lenne publikusan is leírni, csak aztán nehogy vita alakuljon ki belőle.:-k

bsz
2009. 06. 25., 22:49
Sok ECUtekes autó van itt Richie, besegítsek leírni nekik, hamár úgyis tudom?:D Vagy lehet érdemes lenne publikusan is leírni, csak aztán nehogy vita alakuljon ki belőle.:-k

Küldjétek át nekem, én név nélkül beírom. :-)

Feron
2009. 06. 25., 22:51
Küldjétek át nekem, én név nélkül beírom.

Ez Richievel történt, Ő majd eldönti,h elmeséli-e publikusan. De annak aki kéri, úgyis elküldi priviben;)

mustang70
2009. 06. 25., 22:59
Sziasztok! Nem ertem miert foglalkoztok a DCSvel eleve lehuzos es el is van szalva magatol ma mar nagyon sok helyen lehet jo tuningok csinalni, pl a bedö sokkal jobb!. Ez mindenkinek tanulo penz, illetve csak neked wassabi. Es nem akarom elkeseriteni a fapumat felre ne ertsen nem bantani akarom de az idökböl latva az ö autoja 450le nal nem lehet több!:(

bsz
2009. 06. 25., 23:04

Sajnos vele kapcsolatban is vannak rossz tapasztalatok... ott is megy a vetítés rendesen...

Én még nem hallottam itthon olyan helyről amivel mindekinek jó tapsztalatai lennének.

Feron
2009. 06. 25., 23:05
Es nem akarom elkeseriteni a fapumat felre ne ertsen nem bantani akarom de az idökböl latva az ö autoja 450le nal nem lehet több!:(

Hát azért annál több sztem, nála nem az erővel voltak/vannak problémák...

...de ezt ne itt, van Fapumának külön topicja.;)

manumission
2009. 06. 25., 23:33
pl a bedö sokkal jobb!

bedő mióta tuner??

ttop
2009. 06. 26., 01:52
nem akarom vedeni DCS-t de amit irtal az egy tunning kezdete ahoz hogy 400 felett legyen ezek kellenek! Sok felrobbant motorrol lehet hallani de az nem csak a tuneren mulik! Alkatresz hiba rossz vezetes... Remelem talaltok kiutat! Es tok mindegy mit ir a pad ha neked jo akkor az a lenyeg, persze engem is zavarna a hianyzo 50 paci!

Lonni
2009. 06. 26., 09:11
Azért vannak a forumok, hogy informálodj.

De egy biztos, jó a marketingje, azzal pedig még a szart is el lehet adni.

EvoSasa
2009. 06. 26., 10:55
Csak halkan jegyzem meg kint ál a parkolóban egy öregecske evo8 ami 98 as benzinnel 3 éves összeépítéssel sima 9 es turbóval 401 le-t produkált! :)
És ha irónikus akarnák lenne azt mondanám a szomszédom csinálta a garázsban. Amugy ez tényleg így van, a szomszéd garázsban készült! :)

EvoSasa
2009. 06. 26., 11:03
Egyébként meg most néztem az árát a csomagnak ennyi pénzért 350 Le nél többet nem is kell várni. Az, hogy több van ki írva az Csabi marketind stratégiája és u láccik működik.
Más nem támába vágó de mégis, az erősebb ügyesebb kutya Bas..k alapon piszkos üzlet politikát folytat nagyon sok cég és kereskedő a neten átbaszás sok minden. El kell gondolkodjak, csatlakozom ehhez én is, tönkremegyek részben miattuk, vagy valamit sürgősen kitalálok!

hunevo6
2009. 06. 26., 11:53
én azt gondolom, hogy sajnos több helyen is át lett vágva Wasabi barátunk, ugyanis mint laikus méltán várhatja el, hogy a pénzéért megkapja a beígért teljesítményt- hiszen ezért ment oda!

Másfelöl tényleg ideje lenne tisztába rakni a műszaki korlátait a dolgoknak mert van itt vetítés alaposan.

széria motoros evo utcai benzinnel evo 6-8-as turbóval 340-50 lóerő
széria motoros evo utcai benzin 9-es 16G-s turbó: 360-70 lóerő
széria motoros evo utcai benzin 9-es 20G-s turbó: 390 lóerő
stroker motoros evo utcai benzin 9-es 16G-s turbó: 420 lóerő
stroker motoros evo utcai benzin 9-es 20G-s turbó: 430 lóerő
3071-es turbóval: 460-70 lóerő
3076-al 500 lóerő

ha a megadott LE-nél több van egy felsorolt konfignál akkor biztos lehetsz benne, hogy szegény keverékkel mész és szét fog valami baszódni- lásd az én példámat...

azt is el kéne mondani, hogy széria turbóhoz NEM kell, sőt nem szabad 280-as tengelyeket adni- mint ahogy DCS eladta a Zsoltinak. 272-es tengely még untig elég akkor is, ha strokered van 3076r-turbóval lásd HKS CT230R konfig.

Egyébként örülök, hogy "megtört" a jég, bár tudtuk mi jól, hogy nem lehetnek igazak azok a lóerő adatok amiket a DCS tuning csapat állít, Zsoltit meg nagyon sajnálom, mert kemény pénzt fizetett. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Csabi ezután hogy reagál- mondhatja, hogy az a pad csal- ez elég vicces hozzáállás lenne, mondhatja, hogy vissza ad pénzt, vagy alkarészben kompenzál- ez meg elég jó hozzáállás és egy kicsi plusz reklám is lenne. Vagy csak egyszerűen csöndben marad, mert ilyenkor az a legbölcsebb: struccpolitika

Minden esetre azt már konkrétan tudom, hogy az euroring után ki fogok látogatni a gyorsulási versenyre, mert úgy érzem erős esélyem van a győzelemre :-D bár csak 425 lóerőm van de ugye azt már tudjuk, hogy a DCS féle mértékegység szerint az kb 600!

hunevo6
2009. 06. 26., 11:58
Egyébként meg most néztem az árát a csomagnak ennyi pénzért 350 Le nél többet nem is kell várni. Az, hogy több van ki írva az Csabi marketind stratégiája és u láccik működik.
Más nem támába vágó de mégis, az erősebb ügyesebb kutya Bas..k alapon piszkos üzlet politikát folytat nagyon sok cég és kereskedő a neten átbaszás sok minden. El kell gondolkodjak, csatlakozom ehhez én is, tönkremegyek részben miattuk, vagy valamit sürgősen kitalálok!

én inkább ezt úgy nevezném, hogy a fogyasztó szándékos félrevezetése és megkárosítása, amivel előbb utóbb talán még a fogyasztóvédelem is foglalkozni fog- ami nem lesz kellemes dolog.

350 lovat konkrétan a Tarlós 100 ezer forintért kihoz egy széria autóból- ennyi egy program. Akkor meg miről beszélük a DCS árakkal ??? Szeleprugó, meg fokoló kerék, meg tengelyek ??? Minek???

500 ezer vs 100 ezer - hmm tényleg nem kell 500-ért többet várni - lol - ennyibe bele férne egy turbó kit is szűken és akkor valóban 400 lóerő feletti teljesítményről beszélhetünk.

DCS Tuning
2009. 06. 26., 13:43
egészen addig ,amíg nem mérted meg el voltál ájulva az autódtól....,hiszen jól is megy ! Ez a teljesítmény 1.2-1.3-as turbónyomással van ! Mint ,ahogy elmondtam Neked ezekkel az alkatrészekkel tovább lehet menni egészen 550 lóig ,tehát nem kidobott pénz! Ha méretni szeretnél ,akkor felrakom a nyomásod 1.8-ra és azonnal fogtok mérni 430 lovat,de hosszútávon a kis turbód nem fogja bírni ,de ezt is elmondtam.Rengeteg nagyon gyors 400 lovas autó van,amiről beszélnek ,csak látni nem lehet sehol Őket! A Tieddel bármikor versenyezhetsz egy "úgymond" 400 lovassal ,biztos vagyok benne ,hogy megvered! Szerintem az autód Qrva jól megy folyamatosan 2700-7000-ig! Nem értelek igazán....!Te tudod...

DCS Tuning
2009. 06. 26., 13:45
Legalább ismét csámcsoghat mindenki rajtunk....! Nem baj !;)

lezle
2009. 06. 26., 14:14
mondjuk a leírtak alapján a tulaj a mérésig elégedett (volt) az autóval, menetteljesítményével, tehát ha elvonatkoztatunk a lóerő varázsától (és a feleslegesen tippelt számoktól), akkor van egy klassz autója, sztem élvezd az autózást, az a lényeg
hogy mi hány lóerős, és mennyibe kerül....ez hosszú, sok dolgot le lehetne írni, de mindenkinek megvan a saját sztorija
ha jó a gép, akkor nyomjad neki :)

EVO-010
2009. 06. 26., 14:20
Legalább ismét csámcsoghat mindenki rajtunk....! Nem baj !;)

Biztos vagyok benne, hogy meg fogtok tudni egyezni, mert hosszútávon csak is ennek van értelme.;)

Lonni
2009. 06. 26., 14:32
mondjuk a leírtak alapján a tulaj a mérésig elégedett (volt) az autóval, menetteljesítményével, tehát ha elvonatkoztatunk a lóerő varázsától (és a feleslegesen tippelt számoktól), akkor van egy klassz autója, sztem élvezd az autózást, az a lényeg
hogy mi hány lóerős, és mennyibe kerül....ez hosszú, sok dolgot le lehetne írni, de mindenkinek megvan a saját sztorija
ha jó a gép, akkor nyomjad neki :)

Azt is kiolvasni a dolgokból, hogy az fáj neki, hogy olcsóbban is tudott volna ilyen eredmény-t elérni.

RSTom
2009. 06. 26., 14:42
350 lovat konkrétan a Tarlós 100 ezer forintért kihoz egy széria autóból- ennyi egy program.

Na azért erre is kíváncsi vagyok....:rolleyes::-k

lezle
2009. 06. 26., 14:46
ez igaz, és értem én is a bánatát, ami jogos is
nehéz pontosan megfogalmazni, amit sugallni akarok, de valami olyasmi, hogy nem csak a lóerő és a nyomaték, mint két szám határozza meg egy autó élvezeti fokát

nyilván ígérni is kár olyan "kb. számokat", ami nem úgy, nem akkor, vagy nem teljesen valós, ezt is értem persze :)

ricsimae
2009. 06. 26., 14:48
egészen addig ,amíg nem mérted meg el voltál ájulva az autódtól....,hiszen jól is megy ! Ez a teljesítmény 1.2-1.3-as turbónyomással van ! Mint ,ahogy elmondtam Neked ezekkel az alkatrészekkel tovább lehet menni egészen 550 lóig ,tehát nem kidobott pénz! Ha méretni szeretnél ,akkor felrakom a nyomásod 1.8-ra és azonnal fogtok mérni 430 lovat,de hosszútávon a kis turbód nem fogja bírni ,de ezt is elmondtam.Rengeteg nagyon gyors 400 lovas autó van,amiről beszélnek ,csak látni nem lehet sehol Őket! A Tieddel bármikor versenyezhetsz egy "úgymond" 400 lovassal ,biztos vagyok benne ,hogy megvered! Szerintem az autód Qrva jól megy folyamatosan 2700-7000-ig! Nem értelek igazán....!Te tudod...

Mit nem értesz igazán?
Azt hogy mondasz 420 lóerőt és csak 350 ez nem bonyolult!

lezle
2009. 06. 26., 14:51
@ricsi
Te konkrét csávó vagy, nem köntörfalazol :))))

ricsimae
2009. 06. 26., 14:52
ez igaz, és értem én is a bánatát, ami jogos is
nehéz pontosan megfogalmazni, amit sugallni akarok, de valami olyasmi, hogy nem csak a lóerő és a nyomaték, mint két szám határozza meg egy autó élvezeti fokát

nyilván ígérni is kár olyan "kb. számokat", ami nem úgy, nem akkor, vagy nem teljesen valós, ezt is értem persze :)

De vazzeg ez olyan mint a közért, elmegyek veszek 1 liter tejet, és csak 0.8 litert kapok ,még jó hogy átbaszva érzem magam.........
Élvezem én a 0.8 litert is, de az 1 literest még jobban élvezném amit KIFIZETTEM !!!!!!!!!!!

Feka
2009. 06. 26., 14:54
Hát ez kerek-perec!!!:D:D

lezle
2009. 06. 26., 14:57
jó, igazad van a két deci, az két deci
de amíg nem volt mérő edény, addig nem is hiányzott :)
ezért mondom, hogy nem kell azt mondani, hogy ez 1 liter lesz, hanem azt, hogy ezek kerülnek hozzáadásra/beépítésre, ezekkel turbó választástól, nyomástól függően 0,8-1 literes (350-400 Le) lesz/lehet a tej/kocsi

lezle
2009. 06. 26., 14:59
ja és kihagytam a lényeget
ez a téma pont nem olyan, mint egy közért, ezért sem lenne szabad úgy árulni a lóerőt, mint a tejet

ricsimae
2009. 06. 26., 15:03
jó, igazad van a két deci, az két deci
de amíg nem volt mérő edény, addig nem is hiányzott :)
ezért mondom, hogy nem kell azt mondani, hogy ez 1 liter lesz, hanem azt, hogy ezek kerülnek hozzáadásra/beépítésre, ezekkel turbó választástól, nyomástól függően 0,8-1 literes (350-400 Le) lesz/lehet a tej/kocsi

Ennyi! Erről beszélek én is!
Akkor te is így látod, ez egy átbaszás, nevezzük nevén a gyereket!

ttop
2009. 06. 26., 15:05
Erről a zöldséges vic jut az eszembe:
" - 1 almát kérek.
-kettő lett maradhat?"

Papírtigris
2009. 06. 26., 15:10
Na szoval.
Egy tény van,az autó kurva jól megy,bármikor odaállok egy legujjab m3 bmw,vagy ferrari mellé és az esetek töbségében el is megyek nekik. Félreértés ne essék én most is imádom az autómat és most hogy elvileg 350le még ugyanúgy belekötök a nagyvasakba. Én már nem tudom hogy kinek és mit higyek de az tény hogy nincsenek nagy evos eredmények a gyorsulásokon a DCS tuningosokon kívül.Én amit leírtam az egy hozzánemértőnek mint én így jön le,a mondott és a látott számok eltérése miatt. Az érzés ettől nem változott.Viszont arra mostmár én is kurva kiváncsi vagyok hogy egy simán 350 le-re felprogizott VIII-as ellen mit megyek? A Csaba szerint nagyon csúnyán elverem.Na akkor mi lesz? Szóval akinek van kedve menni velem ma éjjel egyet akinek ien autója van jelezzen mert mostmár kurvára kivagyok.

ricsimae
2009. 06. 26., 15:17

Na ez a beszéd!
Versenyeztessük meg a dcs tuningot. Egyszer elpicsáztam egy Dcs tuning Audi A4 S4 kombit 2.7 biturbot ami a szerelőjé volt és kapott tőlem, nem ultrát ,de kapott ,az ő kocsijukra mondak azt hiszem 380 at ,az enyém akkor volt 320 kb! És inkább fent volt jobb az enyém erőből!

Papírtigris
2009. 06. 26., 15:19

Én benne vagyok!!!!

Feron
2009. 06. 26., 15:20
Na akkor mi lesz? Szóval akinek van kedve menni velem ma éjjel egyet akinek ien autója van jelezzen mert mostmár kurvára kivagyok.

Bunkernak akörül van a VIII-asa és Őt meg is lehet találni az éjszakába,csak szólj neki,h ne az S2-vel jöjjön!:D
Nekem elvileg több vmennyivel, mérve nem volt még, viszont lehet én is leszek vmerre, de még egyáltalán nem biztos.:-k

Papírtigris
2009. 06. 26., 15:23
Még egy tény a Csaba javára(bár leszögezem én nem vagyok ellene most sem) hogy az autóval már 4 szer megjártam debrecent oda vissza padlógázon ami anyit tesz hogy visszafordul az óra,nincs gpsm de kb 290-et jelent,és nem hullott szét,nem lett hengerfelyes stb.

Papírtigris
2009. 06. 26., 15:24
Bunkernak akörül van a VIII-asa és Őt meg is lehet találni az éjszakába,csak szólj neki,h ne az S2-vel jöjjön!:D
Nekem elvileg több vmennyivel, mérve nem volt még, viszont lehet én is leszek vmerre, de még egyáltalán nem biztos.:-k

Nem baj ha több menjünk csak kiváncsiságból.

Feron
2009. 06. 26., 15:26
Nem baj ha több menjünk csak kiváncsiságból.

De aztán lehet,h nem, nincs összehasonlítási alapom:D

Sztem beszéljünk meg egy közös talit,mki odajönne akit érdekel a dolog... lurdy parkoló, 21:00 körül?

Papírtigris
2009. 06. 26., 15:29
De aztán lehet,h nem, nincs összehasonlítási alapom:D

Sztem beszéljünk meg egy közös talit,mki odajönne akit érdekel a dolog... lurdy parkoló, 21:00 körül?

Na ok. Én 22:00 re tudok ott lenni. Tutira ott leszek és várok egy kicsit ha esetleg nem találok evot.

Corro
2009. 06. 26., 15:30
Még egy tény a Csaba javára(bár leszögezem én nem vagyok ellene most sem) hogy az autóval már 4 szer megjártam debrecent oda vissza padlógázon ami anyit tesz hogy visszafordul az óra,nincs gpsm de kb 290-et jelent,és nem hullott szét,nem lett hengerfelyes stb.

Azért ne csodálkozz, ha ilyenek után szétesik! Ekkora terhelést csak igen komoly verseny technika képes hosszú távon elviselni! Sztem adj hálát, h még megy az autód! És, ha szeretnéd sokáig élvezni a technikát, többet ne tégy hasonló mutatványokat!!!

Feron
2009. 06. 26., 15:31
Na ok. Én 22:00 re tudok ott lenni. Tutira ott leszek és várok egy kicsit ha esetleg nem találok evot.

Én 90%-ra mondom, igyexem!;) Bunkernak meg szóljon vki, aki tudja a számát, vagy írjon neki PÜ-t, nekem most mennem kell, akkor este!:cool:

U.I.: Jöhetne más is, jó lenne mindenféle összehasonlítás sztem.:rolleyes:

Papírtigris
2009. 06. 26., 15:33
Azért ne csodálkozz, ha ilyenek után szétesik! Ekkora terhelést csak igen komoly verseny technika képes hosszú távon elviselni! Sztem adj hálát, h még megy az autód! És, ha szeretnéd sokáig élvezni a technikát, többet ne tégy hasonló mutatványokat!!!

Az autónak semmi baja. Tudnak azért valamit a kis japók.

Stunczer
2009. 06. 26., 16:16
Én 90%-ra mondom, igyexem!;) Bunkernak meg szóljon vki, aki tudja a számát, vagy írjon neki PÜ-t, nekem most mennem kell, akkor este!:cool:

U.I.: Jöhetne más is, jó lenne mindenféle összehasonlítás sztem.:rolleyes:

Én megyek, bár az enyém nem jelent semmit se:D

hunevo6
2009. 06. 26., 17:03
...Rengeteg nagyon gyors 400 lovas autó van,amiről beszélnek ,csak látni nem lehet sehol Őket! A Tieddel bármikor versenyezhetsz egy "úgymond" 400 lovassal ,biztos vagyok benne ,hogy megvered!

bocsánat, tudom, hogy már megint engem fog mindenki a legjobban utálni, de nem baj már megszerettem a szerepemet, szóval nekem történetesen van egy 420 lovasnak mért kocsim ami úgy ment el a Zsolti evoja mellett egy picivel rosszabb rajt után, mint ha a Zsolti konkrétan behúzta volna a fékeket.

és most nem kell azzal jönni, hogy persze mert a tied stroker, ugyanis aki nem akarja blamálni magát az tudja, hogy drag üzemben csak a felső fordulat tartományban produkált lovak számítanak, az kurvára nem számít, hogy 3k rpmnél nekem mennyi nm van a gépben. Szóval lényeg a lényeg, ha az a kocsi (Wasabi evo) csak akár 400 lovas lett volna akkor nem megyek el hátrányból úgy mint ha nem egy géposztály lett volna a két kocsi.

Kíváncsi vagyok ma este mit fognak tapasztalni a srácok amikor össze vetik a kocsikat!

A széria turbót meg nem gondolom, hogy egészséges feltekerni 1.8-ra azt meg végkép nem gondolom, hogy ki tud fújni 1.8-as nyomást fent (5k rpm felett) így hát lóerő sem lehet belőle. Nem tud a széria öreg 8-as turbó 400 lovat pont.

Olyan érdekes, hogy azt mondod "úgymond 400 lovas kocsik" miközben ne feledjük ilyen gyorsan, hogy úgymond Te mondtad a Zsolti kocsijáról, hogy 400 lovas símán megvan. Én elő vettem az első mérésemet a kocsimról, még amikor széria motoros volt, ekkor 365 lovat tudott, össze vetettem a DCS Wasabi kocsival és minden fordulat tartományban bőséggel több erőt tudott a kocsim- és nem volt se szelep rugó csere, nem volt csak gyári tengely, nem volt fokoló kerék, nem volt semmi sallang, csak egy Tarlós féle progi.

De nincs ezzel semmi gond, rá kell állni, hogy használjátok azt a padot végre van a tunereknek egy eszköz, hogy ne csak saccolni kelljen, meg egyik autóval a másik mellett bénázni aztán abból okoskodni. Lássuk be ott nektek is sokkal nagyobb sikerek fognak születni, konzisztensebb eredmények lesznek és nem utolsó sorban igazolt, mért adatokkal távoznak az ügyfelek!

Tomó
2009. 06. 26., 18:11
Amikor külföldön vettünk versenymotort(jó nevű helyről,rohadt drágán),fékpadon lemérték előttünk reggel,aztán levették szállítható állapotba csomagolták és átadták.
Semmi himi humi Le -ről szó nem volt még előtte se,csak A-s motort kértünk.

bsz
2009. 06. 26., 18:17
Nem baj ha több menjünk csak kiváncsiságból.

Beszállnék én a 349le-mel és 450NM-el

Zeke
2009. 06. 26., 18:21
érdekel a téma real time-ban is , úgyhogy kinézek a lurdyhoz , bár ellenem semmi esélyetek , dízel volvoval lealázok mindenkit :cool:

bsz
2009. 06. 26., 18:33
érdekel a téma real time-ban is , úgyhogy kinézek a lurdyhoz , bár ellenem semmi esélyetek , dízel volvoval lealázok mindenkit :cool:

Ha hozol fényképezőgépet is akkor szívesen látunk...:D:cool:

Zeke
2009. 06. 26., 18:39
én nem emléxem olyanra , hogy bárhova fényképező nélkül mentem volna :):cool:
megtekintjük okulláréval is az ezüst TME-t :)

ricsimae
2009. 06. 26., 18:42
bocsánat, tudom, hogy már megint engem fog mindenki a legjobban utálni, de nem baj már megszerettem a szerepemet

Álj mögém a sorba Papa.

lezle
2009. 06. 26., 18:59
off
előre bocs, de ezt nem tudom kihagyni
miért is akarod, hogy mögéd álljon??? :)
on

Fapuma8
2009. 06. 26., 19:00
Na ok. Én 22:00 re tudok ott lenni. Tutira ott leszek és várok egy kicsit ha esetleg nem találok evot.

Én nem értelek titeket.
Miért mentek érzésre.
Ki kell jönni 402 méterre Kiskunlazházára augusztus 1.-jén és akkor mindenkinek megvan a pontos mért eredménye közületek.
60láb , 201méter , 330 láb 402 méter...ennyi.

Ekkor látszik pontosan mi van , ha már annyira fontosak a pontos lóerőszámok akkor az időtöket is pontosan nézzétek.

Jöjjön 4-5 evó és menjen mindenki 2-3 távot.Abból csak lesz 1db amit mindenki a legjobban eltalál.

És kész.

3 teli rajtra csak képes mindenki autója...

Sőt ha kijöttök ingyen feltesszük egyenként az összes autóra az AX22-nket és ugyanabban a mérőrendszerben egy más oldalról keréken mért lóerőben is hasonlíthattok.

lezle
2009. 06. 26., 19:01
és mi van, ha pl rugalmasságot akarnak nézni, és nem álló rajtból akarják kivégezni a hajtásláncot ;)

bsz
2009. 06. 26., 19:03

A gyorsulási más. Egyrészt kb 3 gyorsulás olyan mint ha 30 kört mennék egy versenypályán másrészt meg nem mutatja - szerintem- igazán jól egy autó teljesítményét, csak igen szűk sávban értelmezhető.

bunker
2009. 06. 26., 19:12
Na ok. Én 22:00 re tudok ott lenni. Tutira ott leszek és várok egy kicsit ha esetleg nem találok evot.

Jövőhét pénteken mehetünk egyett (345Le és 470Nm az autóm), ma nem leszek, mert holnap Ering és pihenni szeretnék.

bunker
2009. 06. 26., 19:18
Én nem értelek titeket.
Miért mentek érzésre.
Ki kell jönni 402 méterre Kiskunlazházára augusztus 1.-jén és akkor mindenkinek megvan a pontos mért eredménye közületek.
60láb , 201méter , 330 láb 402 méter...ennyi.

Ekkor látszik pontosan mi van , ha már annyira fontosak a pontos lóerőszámok akkor az időtöket is pontosan nézzétek.

Jöjjön 4-5 evó és menjen mindenki 2-3 távot.Abból csak lesz 1db amit mindenki a legjobban eltalál.

És kész.

3 teli rajtra csak képes mindenki autója...

Sőt ha kijöttök ingyen feltesszük egyenként az összes autóra az AX22-nket és ugyanabban a mérőrendszerben egy más oldalról keréken mért lóerőben is hasonlíthattok.

Ezt a baromságot komolyan gondolod?

EvoSasa
2009. 06. 26., 19:22
Ha hozol fényképezőgépet is akkor szívesen látunk...:D:cool:

Ha nem visz akkor nem szívesen? :)

bsz
2009. 06. 26., 19:24
Ha nem visz akkor nem szívesen? :)

Szerinted?!;)

EvoSasa
2009. 06. 26., 19:25
Nem bírtam kihagyni adta magát! :)

bsz
2009. 06. 26., 19:27
Nem bírtam kihagyni adta magát! :)

Te is arra gondoltál, hogy különben a közelbe ne jöjjön, mi?!:-#

Zeke
2009. 06. 26., 19:47
oh. ooooh :lol:
még a végén morcos leszek :lol:

bsz
2009. 06. 26., 19:56
oh. ooooh :lol:
még a végén morcos leszek :lol:

uuupps. Bíztam benned, hogy nem olvasod el.:cool:

ricsimae
2009. 06. 26., 19:57
uuupps. Bíztam benned, hogy nem olvasod el.:cool:

De vicces vagy!

bsz
2009. 06. 26., 20:09
De vicces vagy!

Te meg az ügyvédje vagy?

Fapuma8
2009. 06. 26., 20:47
Ezt a baromságot komolyan gondolod?

Persze jobb érzésre...

bsz
2009. 06. 26., 20:49
Persze jobb érzésre...

A pad tök exakt!

Fapuma8
2009. 06. 26., 20:49
és mi van, ha pl rugalmasságot akarnak nézni, és nem álló rajtból akarják kivégezni a hajtásláncot ;)

Kinek mi a fontos.

bsz
2009. 06. 26., 20:49
Kinek mi a fontos.

Neked a hajtáslánc kivégzés?

Fapuma8
2009. 06. 26., 20:56
Neked a hajtáslánc kivégzés?

Bírja a gyári

bunker
2009. 06. 26., 21:42
Persze jobb érzésre...

Mondod Te, aki még mindig nem mert elmenni padra! #-o

Fapuma8
2009. 06. 26., 21:56
Mondod Te, aki még mindig nem mert elmenni padra! #-o

Mondom én akit nem lehet siettetni mert nem érdekel ki mikor akarja hogy leméressem.

Majd ha akarom kiveszek emiatt 1 nap szabadságot...

VGergo
2009. 06. 26., 22:28
hmmm érdekes egy topik lett. azért vezműtengely meg fokolot venni sosem hülyeség. jó az h 280fokos van benne lehet kicsit tulzás meg ahoz kellenek rugok de amugy nem hülyeség. menj vissza tekertesd fel a nyomást és hadd szoljon :) de 280as tengelyel kis nyomáson télleg nem sok értelme járni sztem... ha már lent buksz erőt akkor szoljon fent ! de csak egy vélemény.

hunevo6
2009. 06. 26., 22:31
könyörgöm Puma, most komolyan rajtal, váltásokkal, gumi tapadással meg egyéb 1000 paraméterrel bonyolítva akarod gyorsulással "lemérni" hogy melyik autó MOTORJA mennyit tud?? Nem a kocsi, nem a pilóta, nem a kuplung, nem a váltó, nem a hajtás, nem a gumi stb stb. Élőben a lehető leg exaktabb dolog (amiben még így is rengeteg változó van) az az, ha két kocsi gurul egymás mellett negyedikben 80-nal és egyszerre próbálnak nyomni egy telit. Amúgy meg nem lehet egy lapon említeni ezt a bohóckodást egy pados méréssel.

Fapuma8
2009. 06. 26., 23:02

Annyira értelmes minthogy gurulgattok egymás mellett.

bsz
2009. 06. 27., 00:44
Összefutottunk Wasabi-val mérni egyet.

Tények:

Wasabi
1540kg+170 kg utasok és benzin
8500 RPM tiltás

BSZ
1370 kg + 240 kg utasok és benzin
7500 RPM tiltás

Mentünk minden fokozatban minden sebességről. A két autó gyakorlatilag ugyan azt tudja, minimális különbségek vannak attól függően, hogy kinek melyik fokozat a jobb éppen és hogy sikerül a váltás.

hunevo6
2009. 06. 27., 06:16
:-) akkor még sem csalt az a fránya pad :-)

Lonni
2009. 06. 27., 07:42
Az a vicc, hogy az alapján mértek lóerőt, hogy mennyit mentek,

Valaki egyszer régen azt mondta, hogy valaki ment xx.xxx időt @xxx hasra ütött egyet "á ez tuti 400 le".

Aztán valaki ment xx.xxxx @xxx -xx.xxx hm hm ez tuti jobb 450 le. aztán levonta az összefügéseket, hogy ha ez ennyit megy és az annyit akkor az annyi amaz meg annyi.

Persze nagyokat kell mondani ilyenkor, hiszen E-peen aka pénisz méter van kenobi.

A Hondám is elkészül már lassan, kapott mindenből mindenféle jót, most már jóval 80 lenél környékén járunk szerintünk, és még mindig nem jött meg minden alkatrész, a tuti cuccot már megtaláltam, de elöbb BMW javítás van, utánna lesz az rendelve, ja az E-30-ast közben megcsináltam, kapott isten fasza motort, mert nagyon olcsón volt egy 1.6 D
Persze az érzés nagyon fontos, legjobb példa erre a kis Cliom, ami 100 lovas dizel volt, és a 60 lovas 2 hengeres VTi-ket kergetem le a pályáról a H-ringről, legalábbis a kanyarokban, aztán a célegyenesen erőből még így is elmentek, de akkoris úgy ment mint a mérgezett egér.

DE, hogy az ilyen jelegű műhelykekből kigördülnek ilyen autót, és azt mondják, hogy ez ennyi e-peen az meg annyi e-peen, csak természetes, hogy a hozzáértő azt mondja, persze fiam, menj játsz egy kicsit a homokozóban, vagy ühüm, aztán nedves bugyival felébredtél, vagy jaja, most szaladj le gyufáért.

lanciafan
2009. 06. 27., 07:54
Eddig megálltam h nem pofáztam bele, de mostmár mekkérdem h kb mi a fasznak kell összehasonlítani a @wasabi kocsiját mással? Hiteles padon lemérték, 350paci, nem 400. Igaza volt ricsinek:átbaszás? az. Kész.
Dcs tuningtól már ezt megszokhattuk.

Azért arra kívácsi lennék ha fognék egy halom zsét odavinném és kérném a 600(lol) lóerős tuningot, elkészülne,és nem lenne meg csak 480 milyen fejet vágnék. Mert engem nem igazán érdekelne h dcstuning grupp, meg csapat, meg a vetítés, csak a tények.

Egyébként meg a dcs féle 400 lóerő se kellene, én nem akarok egy strokeres motort 9000 forgatni csak azért h legyen csúcsteljesítmény, szerintem ez kontárság.Egy evo, egy subaru nem erről szól hanem a nyomatékról, a futóműről, fékről, váltóról, gumikról. Az meg h 402 méteren hány másodperc alatt ér végig a kocsi,13, v 12 nem olyan fontos, ezért nem basznék szét egy kocsit a kókány tuningal.
@Berkes, v @Hunevo v @Miki (v@Miki) , kocsija a példa és az etalon minden evos tulajnak akinek nem elég a 350lóerős teljesítmény határ, ide kell eljutni, erről szól a turbó4wds autó. Mielőtt félreérthető lennék az ecutekkel tuningolt kocsis is nagyon meggyőzőek, csakhát az a fránya als.

bsz
2009. 06. 27., 18:45
Wasabi kérte. Azt mondták neki, hogy biztos direkt kevesebbet mértek a padon mert utálják a DCS-t és a DCS is azt mondta, hogy bármelyik 350 Le-s EcuTek-es autót porrá veri. Ezért. Ennyi.

Eddig megálltam h nem pofáztam bele, de mostmár mekkérdem h kb mi a fasznak kell összehasonlítani a @wasabi kocsiját mással? Hiteles padon lemérték, 350paci, nem 400. Igaza volt ricsinek:átbaszás? az. Kész.
Dcs tuningtól már ezt megszokhattuk.

Azért arra kívácsi lennék ha fognék egy halom zsét odavinném és kérném a 600(lol) lóerős tuningot, elkészülne,és nem lenne meg csak 480 milyen fejet vágnék. Mert engem nem igazán érdekelne h dcstuning grupp, meg csapat, meg a vetítés, csak a tények.

Egyébként meg a dcs féle 400 lóerő se kellene, én nem akarok egy strokeres motort 9000 forgatni csak azért h legyen csúcsteljesítmény, szerintem ez kontárság.Egy evo, egy subaru nem erről szól hanem a nyomatékról, a futóműről, fékről, váltóról, gumikról. Az meg h 402 méteren hány másodperc alatt ér végig a kocsi,13, v 12 nem olyan fontos, ezért nem basznék szét egy kocsit a kókány tuningal.
@Berkes, v @Hunevo v @Miki , kocsija a példa és az etalon minden evos tulajnak akinek nem elég a 350lóerős teljesítmény határ, ide kell eljutni, erről szól a turbó4wds autó. Mielőtt félreérthető lennék az ecutekkel tuningolt kocsis is nagyon meggyőzőek, csakhát az a fránya als.

VGergo
2009. 06. 27., 19:14
DCS írta h 1.3-1,4bar a nyomás ahoz reális egy 8asból ez az erő !

lanciafan
2009. 06. 27., 19:31
Wasabi kérte. Azt mondták neki, hogy biztos direkt kevesebbet mértek a padon mert utálják a DCS-t és a DCS is azt mondta, hogy bármelyik 350 Le-s EcuTek-es autót porrá veri. Ezért. Ennyi.
Jajaj tehát a padon mért dcs 350le-t, meg a padon mért ecutec 350-et össze kell hasonlítani. Télleg nemértem. Ez csak nekem furcsa?
Tehát komolyan vesszük azt a kijelentést h jobban megy a dcs-s 350 mint a ecutec -es 350.Csak azért mert a dcs aszongya. Erre van aki elkezdi szerveznia "mérést".
Bazzeg mi van itt?

Fapuma8
2009. 06. 27., 21:18
Eddig megálltam h nem pofáztam bele, de mostmár mekkérdem h kb mi a fasznak kell összehasonlítani a @wasabi kocsiját mással? Hiteles padon lemérték, 350paci, nem 400. Igaza volt ricsinek:átbaszás? az. Kész.
Dcs tuningtól már ezt megszokhattuk.

Azért arra kívácsi lennék ha fognék egy halom zsét odavinném és kérném a 600(lol) lóerős tuningot, elkészülne,és nem lenne meg csak 480 milyen fejet vágnék. Mert engem nem igazán érdekelne h dcstuning grupp, meg csapat, meg a vetítés, csak a tények.

Egyébként meg a dcs féle 400 lóerő se kellene, én nem akarok egy strokeres motort 9000 forgatni csak azért h legyen csúcsteljesítmény, szerintem ez kontárság.Egy evo, egy subaru nem erről szól hanem a nyomatékról, a futóműről, fékről, váltóról, gumikról. Az meg h 402 méteren hány másodperc alatt ér végig a kocsi,13, v 12 nem olyan fontos, ezért nem basznék szét egy kocsit a kókány tuningal.
@Berkes, v @Hunevo v @Miki , kocsija a példa és az etalon minden evos tulajnak akinek nem elég a 350lóerős teljesítmény határ, ide kell eljutni, erről szól a turbó4wds autó. Mielőtt félreérthető lennék az ecutekkel tuningolt kocsis is nagyon meggyőzőek, csakhát az a fránya als.

Wasabi , amúgy 400 lóért mentél Csabához?
Mi volt az elején a kérés?
Mert itt kb azt állítják hogy te 400-at kértél és 350-et kaptál és átbasztak.
Így volt?

Én gyors autót kértem gyorsulásra , mondja Csaba hogy kb hány ló és mértem keréken is , majd méretem padon is , de momentán minél gyengébb lesz , anál nagyobb eredmény vele 11-es időt gyorsulni....azaz ha lesz padon 600 ló annak örülök hogy erős , ha meg lesz 500 akkor meg annak mert attól mégjobb a 11.8....

Azaz tökmindegy?...:cool:

1stDriver
2009. 06. 28., 01:09
Az alapvető baj az, hogy a világon senki nem ígér ekkora baromságot, hogy gyári nyolcas motor, 8-as turbóval bármilyen nyomással meg bármilyen tengellyel 420 LE lesz.
Mérni meg azért kell, mert a gyorsulásban van jó sok emberi tényező, amivel 10-20-30 LE különbséget is ki lehet egyenlíteni.
Na mindegy: fapuma neked azért kell mindenképp eljönnöd, hogy tudjad, hogy te vagy ilyen béna vagy kocsid nem annyi amennyi, mert az idők nem túl fényesek a vélt teljesítményhez.
Ja és ezzel a paddal nem lehet csalni, még ha akarnánk akkor se tudnánk. Lehet, hogy "DCS féle marketing" szempontból jó lenne ha lehetne de jobb ez így szerintem.

Papírtigris
2009. 06. 28., 09:52
Wasabi , amúgy 400 lóért mentél Csabához?
Mi volt az elején a kérés?
Mert itt kb azt állítják hogy te 400-at kértél és 350-et kaptál és átbasztak.
Így volt?

Én gyors autót kértem gyorsulásra , mondja Csaba hogy kb hány ló és mértem keréken is , majd méretem padon is , de momentán minél gyengébb lesz , anál nagyobb eredmény vele 11-es időt gyorsulni....azaz ha lesz padon 600 ló annak örülök hogy erős , ha meg lesz 500 akkor meg annak mert attól mégjobb a 11.8....

Azaz tökmindegy?...:cool:

Ha végigolvasod amit leirtam,ott van.Nem kértem 400at szerintem pont ugyan úgy mentem oda mint te.;)Ami az én bajom hogy mint hozzá nem értő a lóerőszámra azt a választ kaptam hogy "400at nyugodtan mondhatsz" illetve most van a Csabának egy reklámja pont ugyan ezekkel a cuccokkal hogy 420le.De ugye kiderül hogy nem és ez nekem hülyén jön ki. Én is gyors autót akarok pont mint te, de én nem csak a kiscsajokat akarom szédíteni a bemondott 600 le vel, hanem valóban annyit is szeretnék.

Fapuma8
2009. 06. 28., 13:07
Az alapvető baj az, hogy a világon senki nem ígér ekkora baromságot, hogy gyári nyolcas motor, 8-as turbóval bármilyen nyomással meg bármilyen tengellyel 420 LE lesz.
Mérni meg azért kell, mert a gyorsulásban van jó sok emberi tényező, amivel 10-20-30 LE különbséget is ki lehet egyenlíteni.
Na mindegy: fapuma neked azért kell mindenképp eljönnöd, hogy tudjad, hogy te vagy ilyen béna vagy kocsid nem annyi amennyi, mert az idők nem túl fényesek a vélt teljesítményhez.
Ja és ezzel a paddal nem lehet csalni, még ha akarnánk akkor se tudnánk. Lehet, hogy "DCS féle marketing" szempontból jó lenne ha lehetne de jobb ez így szerintem.
Fogok menni.Most nyaralok.utana van meg egy kis dolgom de julius vegen csak odaerek vegre.

ricsimae
2009. 06. 28., 13:12
Az alapvető baj az, hogy a világon senki nem ígér ekkora baromságot, hogy gyári nyolcas motor, 8-as turbóval bármilyen nyomással meg bármilyen tengellyel 420 LE lesz.
Mérni meg azért kell, mert a gyorsulásban van jó sok emberi tényező, amivel 10-20-30 LE különbséget is ki lehet egyenlíteni.
Na mindegy: fapuma neked azért kell mindenképp eljönnöd, hogy tudjad, hogy te vagy ilyen béna vagy kocsid nem annyi amennyi, mert az idők nem túl fényesek a vélt teljesítményhez.
Ja és ezzel a paddal nem lehet csalni, még ha akarnánk akkor se tudnánk. Lehet, hogy "DCS féle marketing" szempontból jó lenne ha lehetne de jobb ez így szerintem.

Én szinte semmiben nem értek veled egyet, de most igen!
Én láttam már 550 le subit menni az nem olyan mint a Fapuma8 kocsija.....

Robevo
2009. 06. 29., 03:09
nem akarok beleszolni ebbe a parazs vitaba, csak neheny dolog , szerintem erdemes meg emliteni.
Sok fajta Dyno van es altalaban a tipustol fuggoen mas szamok jonnek ki. Alap meresnel es termeszetesen a tuning utani meresnel.
Ettol az auto meg nem lesz lassabb mint egy alacsonyabban mero dynon tuningolt autonal.
PL Mustang dyno mas szamokat ad mint egy dyno jet. Es az sem mindegy milyen dyno jet ed van, vagy eppen egy Dyno dynamics...
Nem is beszelve a idojaras korrecios factorrol vagy a smoothing factorrol stb. amit a tuner hasznal vagy nem. :D
Szoval en nem adnek tul sok figyelmet a vegso szamoknak. Sokkal jobban figyelnek az alap meres es a vegso szam kozotti szazalekos novekedesre. A vele jovo levego benzin keverek szamra es a turbo nyomas szamara. Meg a gorbek koversegere.
Szerintem ezek szamitanak igazan. Innen tudod , hogy milyen tuningot kaptal.
PL. lehet hogy valaki 10 vagy 20 le tobbet kap mint te , de lehet hogy o tul szegeny keverekkel megy. Szoval a te tuningod jobb mint az ove, meg akkor is ha "kevesebb " szamszeruleg a te LE.

Amugy meg igazabol, egyet ertek Fapumaval , a 400 meter meg adja nagyjabol a teljesitmenyedet.
Egy kis segitseg itt:
http://robrobinette.com/et.htm

persze ez valtozhat/idojaras , gumi stb/ , de legalabb ad egy ki indulo pontot.

De ez mindig is vita marad . Reszemrol nem sokat szamitanak a szamok.
Az ido amit mesz fontos. Meg hogy biztonsagosan es meg bizhatoan legyen tuningolva. Semmi figyelmezteto lampa stb.

Nem jo ha tovig van hegyezve a motor csak azert , hogy tobb le mondhassak az ismerosoknek. A szamok kergetesere mar sokan ra faztak. Es meg fognak is.

Robi

Miki
2009. 06. 29., 08:47
Ez a topic kicsiben leképezi az egész hazai "tuning" (szándékosan tettem zárójelbe...) társadalmat. Tanuljatok belőle!!!

Addig is - ismételten - javaslom megtekintésre az alábbiakat:

http://www.youtube.com/watch?v=b7JDGo0jFa8

EvoSasa
2009. 06. 29., 09:37
Miért pont asztalos? :)

Miki
2009. 06. 29., 09:53
Ó ne haragudj, nem Rád céloztam.
Ja igen, a Te szomszédod azért nem semmi figura :) (Amilyen mázlista Sasa, a szomszédja rally Evokat épít és szerel...)

DCS Tuning
2009. 06. 29., 10:02
bocsánat, tudom, hogy már megint engem fog mindenki a legjobban utálni, de nem baj már megszerettem a szerepemet, szóval nekem történetesen van egy 420 lovasnak mért kocsim ami úgy ment el a Zsolti evoja mellett egy picivel rosszabb rajt után, mint ha a Zsolti konkrétan behúzta volna a fékeket.

helloka

Nekem van egy strókerem ,Neked is van egy ,mi nem értünk a progizáshoz Neked a Mátrai csinálta padon ,ha jól emlékszem. Tehát mikor megyünk egymás ellen egyet? Stróker a Stróker ellen ? Ne a szegény gyári motoros és gyári turbós ,lassú váltós evót verd meg nagyon,hanem a Fapumát ,vagy engem. Mikor mehet??:evil:
/ Hétfő van indul egy új hét ,mehet a buli tovább!;) /

DCS Tuning
2009. 06. 29., 10:03
Én szinte semmiben nem értek veled egyet, de most igen!
Én láttam már 550 le subit menni az nem olyan mint a Fapuma8 kocsija.....

Most láttad az enyémet is ....,az mennyi lehet szemre?? :D

hunevo6
2009. 06. 29., 10:08
:-D oké, te is tudod, hogy turbó versenyez turbó ellen. Esélyem sincs a gyári csigával. Neked ugye 3082 van fent- ami ugye lazán megfúj 550 lovat- olyan amit mi is elismerünk- szóval azt mondja, van 130 lóerő előnyöd és az ráadásul sokkal magasabb fordulaton jön tehát még az is a javadra menne, hogy nekem hamarabb kell elváltanom. De én nem az egyenesben szeretek gyors lenni- majd ezeken az euroringes sztorikon kialakul ez.

helloka

Nekem van egy strókerem ,Neked is van egy ,mi nem értünk a progizáshoz Neked a Mátrai csinálta padon ,ha jól emlékszem. Tehát mikor megyünk egymás ellen egyet? Stróker a Stróker ellen ? Ne a szegény gyári motoros és gyári turbós ,lassú váltós evót verd meg nagyon,hanem a Fapumát ,vagy engem. Mikor mehet??:evil:
/ Hétfő van indul egy új hét ,mehet a buli tovább!;) /

EvoSasa
2009. 06. 29., 10:19
Eszembe jutott valamiért a Mint a villám cimű film azon jelenete mikor a két főszereplő küzd a kórházban és toló kocsi versenyt nyomnak!

CharlieBrown
2009. 06. 29., 11:04
Amugy meg igazabol, egyet ertek Fapumaval , a 400 meter meg adja nagyjabol a teljesitmenyedet.
Egy kis segitseg itt:
http://robrobinette.com/et.htm

persze ez valtozhat/idojaras , gumi stb/ , de legalabb ad egy ki indulo pontot.

Ez számomra LOL kategória :D
Fapuma evojának vezetővel mért súlyát bekarcolva csak akkor jött ki a jelenlegi 11.8-as ideje, ha ~186 WHP-t véstem be.
Na ezért ez elég bohóckodásszagú ez az oldal. Elhiszem, hogy egy valag korrekciós tényezőt kihagy, node mégis.A 17% hajtáslánci veszteség is kevésnek tűnik, de ez már csak hab a tortán..

Tehát a kiindulástól IS bazimessze van :)

DCS Tuning
2009. 06. 29., 11:18
:-D oké, te is tudod, hogy turbó versenyez turbó ellen. Esélyem sincs a gyári csigával. Neked ugye 3082 van fent- ami ugye lazán megfúj 550 lovat- olyan amit mi is elismerünk- szóval azt mondja, van 130 lóerő előnyöd és az ráadásul sokkal magasabb fordulaton jön tehát még az is a javadra menne, hogy nekem hamarabb kell elváltanom. De én nem az egyenesben szeretek gyors lenni- majd ezeken az euroringes sztorikon kialakul ez.

;):D

KiCsi
2009. 06. 29., 11:21
Ez számomra LOL kategória :D
Fapuma evojának vezetővel mért súlyát bekarcolva csak akkor jött ki a jelenlegi 11.8-as ideje, ha ~186 WHP-t véstem be.
Na ezért ez elég bohóckodásszagú ez az oldal. Elhiszem, hogy egy valag korrekciós tényezőt kihagy, node mégis.A 17% hajtáslánci veszteség is kevésnek tűnik, de ez már csak hab a tortán..

Tehát a kiindulástól IS bazimessze van :)

Szerintem nem kilóban kell odaírni a súlyt, hanem lbs-ban. 1lbs= 0.45 kg.
Így már közelebb jár az igazsághoz;)

DCS Tuning
2009. 06. 29., 11:49
Ha végigolvasod amit leirtam,ott van.Nem kértem 400at szerintem pont ugyan úgy mentem oda mint te.;)Ami az én bajom hogy mint hozzá nem értő a lóerőszámra azt a választ kaptam hogy "400at nyugodtan mondhatsz" illetve most van a Csabának egy reklámja pont ugyan ezekkel a cuccokkal hogy 420le.De ugye kiderül hogy nem és ez nekem hülyén jön ki. Én is gyors autót akarok pont mint te, de én nem csak a kiscsajokat akarom szédíteni a bemondott 600 le vel, hanem valóban annyit is szeretnék.

Igen valóban azt írtam a konfigra ,hogy a legnagyobb elérhető teljesítmény 420 ló....,elmondtam Neked is ,de úgy látom hiába...! Az autód kimegy a világból így ! 400 lóerőhöz ,kb 1.7-1.8-as nyomás kell ,amit a turbód biztosan nem bír hosszútávon!
Amikor hozzám jöttél ,akkor hosszútávra gondolkoztunk motor építés terén ,ezért tettünk bele 280 -as tengelyt.Ezzel a tengellyel és szeleprugóval elmehetsz 550 lóig....! Azt is mondtad ,hogy 1 hónap és felteszünk egy nagy csigát....! Sok igazán nagy tuner van itt ,de azt még Ők sem vonhatják kétségbe ,hogy egy nagy turbóval egy 1.3-as nyomással alaphangon is 430 ló stabilan ,csupán beállítás kérdése.Ugyanez kovácsolt moci belsővel kb .500 ló.Strókerrel 550.Az enyémben sincs semmi extra mégis tudja. Fapumáé már komolyabb egy fokkal ,de Ő még tanulgatja az autóját .;)

Fapuma nem szédíti a kiscsajokat,van neki felsége ,meg két gyönyörű fia! Ő nyerni szeret nem is mondogat lóerőket csak egyre gyorsabb és nyeri a versenyeket sorba..., ja és nem megy szét az autója ,mióta elkészült ez már több ,mint 9 hónapja volt és minden hétvégén versenykörülmények között szerteszétüti!

CharlieBrown
2009. 06. 29., 12:08
Szerintem nem kilóban kell odaírni a súlyt, hanem lbs-ban. 1lbs= 0.45 kg.
Így már közelebb jár az igazsághoz;)

Jakérem, ez nem volt odaírva ;)
Úgy már egész más a leényzó fekvése :D

EvoSasa
2009. 06. 29., 12:28
Ezt én is aláírom: "400 lóerőhöz ,kb 1.7-1.8-as nyomás kell" nekem 1.8-1.9 a nyomás stabilan több mint 2 éve, és hozza a 400 Lovat!

bsz
2009. 06. 29., 13:19
Az a baj, hogy amit leírsz az megint ferdítés "paraszt vakítás", én akár hogy is keresem a honlapodon sehol nem látom, hogy elérhető legnagyobb, meg ilyeneket. Én annyit látok, hogy lóerő:..... Szerintem a korrekt az lenne ha leírnád, hogy STABILAN 350le de pár óráig akár 420le-t is tuds belőle csinálni. Ennyi. Ha ez így lenne talán ez az egész topic meg se született volna.

Ha én egy külsős EVO tulajdonosként nézegetném a honlapod joggal várnám el a stabil 420 lóerőt, hiszen ennyit írsz, ennyit kell tudnia. Ha veszel 1 kg kenyeret arra se azt írják rá, hogy lefagyasztva meddig lehet tárolni... ennyi.

Wasabival egy kicsit eltér az álláspontotok - amit én tudok - és egyébként se tűnik logikusnak, hogy miért vegyen egy tengelyt amíg semmi értelme. Szerintem ezt akkor kellett volna eladni neki - neki meg megvennie- amikor belekerül egy nagy turbo... szeleprugók hasonlóan. Én se vennék felnit ha nincs autóm.. ha lesz autóm megveszem, addig csak pénz kibaszás.

Igen valóban azt írtam a konfigra ,hogy a legnagyobb elérhető teljesítmény 420 ló....,elmondtam Neked is ,de úgy látom hiába...! Az autód kimegy a világból így ! 400 lóerőhöz ,kb 1.7-1.8-as nyomás kell ,amit a turbód biztosan nem bír hosszútávon!
Amikor hozzám jöttél ,akkor hosszútávra gondolkoztunk motor építés terén ,ezért tettünk bele 280 -as tengelyt.Ezzel a tengellyel és szeleprugóval elmehetsz 550 lóig....! Azt is mondtad ,hogy 1 hónap és felteszünk egy nagy csigát....! Sok igazán nagy tuner van itt ,de azt még Ők sem vonhatják kétségbe ,hogy egy nagy turbóval egy 1.3-as nyomással alaphangon is 430 ló stabilan ,csupán beállítás kérdése.Ugyanez kovácsolt moci belsővel kb .500 ló.Strókerrel 550.Az enyémben sincs semmi extra mégis tudja. Fapumáé már komolyabb egy fokkal ,de Ő még tanulgatja az autóját .;)

Fapuma nem szédíti a kiscsajokat,van neki felsége ,meg két gyönyörű fia! Ő nyerni szeret nem is mondogat lóerőket csak egyre gyorsabb és nyeri a versenyeket sorba..., ja és nem megy szét az autója ,mióta elkészült ez már több ,mint 9 hónapja volt és minden hétvégén versenykörülmények között szerteszétüti!

Miki
2009. 06. 29., 14:38
DCS, Neked van bármiféle végzettséged az autó- motorépítéssel kapcsolatban, esetleg mérnöki diplomád?

Papírtigris
2009. 06. 29., 15:23
Igen valóban azt írtam a konfigra ,hogy a legnagyobb elérhető teljesítmény 420 ló....,elmondtam Neked is ,de úgy látom hiába...! Az autód kimegy a világból így ! 400 lóerőhöz ,kb 1.7-1.8-as nyomás kell ,amit a turbód biztosan nem bír hosszútávon!
Amikor hozzám jöttél ,akkor hosszútávra gondolkoztunk motor építés terén ,ezért tettünk bele 280 -as tengelyt.Ezzel a tengellyel és szeleprugóval elmehetsz 550 lóig....! Azt is mondtad ,hogy 1 hónap és felteszünk egy nagy csigát....! Sok igazán nagy tuner van itt ,de azt még Ők sem vonhatják kétségbe ,hogy egy nagy turbóval egy 1.3-as nyomással alaphangon is 430 ló stabilan ,csupán beállítás kérdése.Ugyanez kovácsolt moci belsővel kb .500 ló.Strókerrel 550.Az enyémben sincs semmi extra mégis tudja. Fapumáé már komolyabb egy fokkal ,de Ő még tanulgatja az autóját .;)

Fapuma nem szédíti a kiscsajokat,van neki felsége ,meg két gyönyörű fia! Ő nyerni szeret nem is mondogat lóerőket csak egyre gyorsabb és nyeri a versenyeket sorba..., ja és nem megy szét az autója ,mióta elkészült ez már több ,mint 9 hónapja volt és minden hétvégén versenykörülmények között szerteszétüti!

Elöször is minden Evos széditi a kiscsajokat:).

Egyet tisztázzunk már le végre,mikor én mentem hozzád nem volt ien reklámod,számomra csak az volt amit mondtál,tehát én adom az érvelésed teljesen.Csak miután az én autom kész lett utánna elkezdted reklámozni és nekem mint HOZZÁNEMÉRTÖNEK kicsit hülyén jön ki hogy hasraütésszerüen 400,a reklámban 420, padon(mondjuk hogy van benne plusz minusz néhány % eltérés) csak 351.Ha én a reklám miatt megyek biztos hogy nem vagyok ien nyugodt,és lehetne nekem magyarázni ezt meg azt biztos nem hagytam volna anyiban.Én egyszerüen csak leírtam mi történt és hogy kissé ferditesz a dolgokon.Csak egy példa: Én ugye kajákat küldök házhoz,egy tészta nállam 45 dkg kell hogy legyen,ha kapok egy panaszt megprobálom elmondani neki KEDVESEN hogy mérje le,(te kézzel lábbal hadakozol a mérés ellen)rendszerint kiderül hogy 48-50 dkg! De ha esetleg véletlenül kevesebb akárcsak 1dkg-val azzonnal kicserélem,illetve szankcionálom azokat az embereket akiken ez keresztül ment,a vendéget pedig kárpotolom egy deszertel.Remélem nagyábol érthetö a példa.Én csak leirtam egydolgot és kész,de te nemhogy normálisan reagáltál volna,hogy bocs ez enyi,hanem ordibálsz nekem a telefonba(fel akartam venni a beszélgetést hogy azt is betegyem ide,csak nem sikerült),és ugy magyarázol nekem hogy dehát ez kimegy a világbol meg stb.Szov al szerintem ez nem jo üzletpolitika amit csinálsz,föleg hogy én még akarok költeni az autora nem is keveset.De hamár itt irogatok,azért van ott az elején az írásomnak még egy két dolog amin mindenki átsiklott,de leírom mégegyszer: a kipufogom (amit 150re igértél és fizetésnél 160 lett) ösze volt kalapálva de még igy is hozzáért a váltohoz(Bedö rakta helyre 20ehuf volt),a vezszíjboritást megmagyaráztad hogy nem lehet feltenni,én aki nem értek hozzá mégis feltudtam,illetve tök véletlen kiderült hogy a fokoloskerék bontott amit ujjnak számláztál.Szoval szerintem valjuk be én kurva barátságos vagyok,és még mindig azt mondom nincs bajom veled,de a reakciod után nem tudom hogy merném e hozzád vinni a kocsit mert lehet hogy bosszubol nem müködne hosszutávon már stabilan mint ahogy ezt ordibálva mondod nekem.

DCS Tuning
2009. 06. 29., 16:26

értem a hozzáállásod....:(, Tehát lehúztalak és átbasztalak..., sajnálom ,ha így gondolod.....:-k

soha senkinek nem csináltam rosszat az autóján ,milyen bosszúra gondolsz?? Nálam minden autó stabilan megy....

én mindenkinek megpróbálom a legjobbat kihozni az autójából ,ami hosszútávú működést nem befolyásolja.., ezt bizonyítja az a rengeteg első ,második és harmadik hely különböző versenyeken ,amit a csapatunk autói hoznak kb 10 éve.

bsz
2009. 06. 29., 16:43
Látom nem teljesen érted még most se, hogy mi Wasabi baja. Azt gondolom ez után nincs értelme tovább magyarázni. Mindenki máshogy gondolja mi a JÓ SZOLGÁLTATÁS.

Én Wasabaival se így oldottam volna meg az ügyet, főleg nem úgy hogy lebaszom és ordibálok vele... biztos vannak ügyfelek akik ezt szeretik. Az enyémek nem, és ahogy látom Wasabi se. Javaslom mélyebb tanulmányozásra a 45dkg kezdetű példát.

A bontott alkatrészes helyzet az kibaszott gáz.

értem a hozzáállásod....:(, Tehát lehúztalak és átbasztalak..., sajnálom ,ha így gondolod.....:-k

soha senkinek nem csináltam rosszat az autóján ,milyen bosszúra gondolsz?? Nálam minden autó stabilan megy....

én mindenkinek megpróbálom a legjobbat kihozni az autójából ,ami hosszútávú működést nem befolyásolja.., ezt bizonyítja az a rengeteg első ,második és harmadik hely különböző versenyeken ,amit a csapatunk autói hoznak kb 10 éve.

Robevo
2009. 06. 29., 17:02
Szerintem nem kilóban kell odaírni a súlyt, hanem lbs-ban. 1lbs= 0.45 kg.
Így már közelebb jár az igazsághoz;)

hat igen....:-k

Moncsi
2009. 06. 29., 17:36
értem a hozzáállásod....:(, Tehát lehúztalak és átbasztalak..., sajnálom ,ha így gondolod.....:-k

Nem akartam beleszólni, de már nem bírok magammal!
Ha érted a hozzáállását és te is elismered, hogy nem azt kapta, amit színvonalasan teljesíteni kellett volna, (mint egy sikeres vállalkozásban), akkor megérdemel egy (legalább) "részben igazad van"-t, netán egy bocsánatkérést, esetleg valami kárpótlást.:-k
SZVSZ.
A sajnálom szó egy kicsit abszurd a végére!

Papírtigris
2009. 06. 29., 17:53
Na végre kész vannak a lökik,mégegyszer köszönet Sasának érte. Holnap még belemegy a nagy cooler és szédülhetnek a kiscsajok:D

hunevo6
2009. 06. 29., 18:39
:) rohadj meg! Ez atom jól néz ki!!! Gratula!!! Írígy vagyok! Nekem is kell valami body work- és most nem a telefosott búvárruha alakomra gondoltam hanem a kocsira.

Papírtigris
2009. 06. 29., 18:45
:) rohadj meg! Ez atom jól néz ki!!! Gratula!!! Írígy vagyok! Nekem is kell valami body work- és most nem a telefosott búvárruha alakomra gondoltam hanem a kocsira.

Köszi. Majd holnap lesz a fasza mikor már bent lesz a gredy cooler. Jut eszembe megvehetnéd a gyárimat:cool:

hunevo6
2009. 06. 29., 18:54
Köszi. Majd holnap lesz a fasza mikor már bent lesz a gredy cooler. Jut eszembe megvehetnéd a gyárimat:cool:

köszi, de 9-esre hajtok, vagy egy jobbra- amit a pénztárca enged majd. ha bent van az új köztes töltőlevegő hűtő akkor nyomj új képeket plíz!

FQ-400
2009. 06. 29., 19:18
hátsó lökő a legjobb :)

EvoSasa
2009. 06. 29., 20:11
Na végre kész vannak a lökik,mégegyszer köszönet Sasának érte. Holnap még belemegy a nagy cooler és szédülhetnek a kiscsajok:D

Örülök, hogy tetszik tényleg szép lett, de ne nekem köszönd hanem annak aki felhelyezte a gépre és aki letudta fényezni azt a hányadékot amit tőlem kaptál! Bár nem árúltam zsákba macskát igazából neked érte meg kompromisszumosan a történet. Mert amennyit én anno kifizettem érte és ahogy kinézett + amit még melózni kellet volna ahoz nekem nem volt se erő se kedvem se időm :)

ricsimae
2009. 06. 29., 23:00
Most láttad az enyémet is ....,az mennyi lehet szemre?? :D

Nem rossz. De fapuma8 -é nem ilyen mint a tiéd! Legalábbis amikor én láttam 2 hónapja!

Fapuma8
2009. 06. 29., 23:07
Nem rossz. De fapuma8 -é nem ilyen mint a tiéd! Legalábbis amikor én láttam 2 hónapja!

Az 2 hónapja volt...:D

hunevo6
2009. 06. 29., 23:38
aha én már értem, most azt várjuk, hogy tényleg meg legyen az 500 ló akkor végre padra megy- nem baj így is jó- főleg neked!

VGergo
2009. 06. 30., 00:09
aha én már értem, most azt várjuk, hogy tényleg meg legyen az 500 ló akkor végre padra megy- nem baj így is jó- főleg neked!

adigra az idők is meglesznek akkor :P

bsz
2009. 06. 30., 00:34
adigra az idők is meglesznek akkor :P

A számok nem hazudnak...

Sanci
2009. 06. 30., 04:32
Hát ránézésre, összehasonlítva Gyuri tuti 420Le-vel, Csabinak biztos van 500Le, szerintem több is. Más dimenzióban gyorsult a célegyenesben.:-k

hunevo6
2009. 06. 30., 10:03
Hát ránézésre, összehasonlítva Gyuri tuti 420Le-vel, Csabinak biztos van 500Le, szerintem több is. Más dimenzióban gyorsult a célegyenesben.:-k

én is így gondolom- már csak ismerve a 3082-es turbót, hogy mit tud. Szerintem Csabinak kb 520-550 lova van.

gsrr
2009. 06. 30., 10:57
sziasztok!végig olvastam a topicot és elég meg botránkoztató az eset:(!!!én teljes mértékig egyet értek wasabi felháborodásával!hisz ha belett ígérve nem kevés pénzért a 420ló akkor ne 350 legyen!CSABI neked anyit:igen valamilyen részt átbasztad és becsaptap WASABI-t!!!!a bontott cuccokat már szóba sem merem hozni amiket ujjként számoltál fel "vérlázíttó":mad:!remélem fejedhez kapsz elnézést kérsz töle és kárpótolod.........Sosem késő helyre hozni a dolgokat!anyira nem nagy ez az ország hogy bármit is megtehes és mindig legyen munkád.ha így fojtatod a komolyabb tunerek akikből tényleg megélsz,így meg lassan elfordulnak töled:(te sem ezt szeretnéd!!jobb a béke,,neked is jobb érzés úgy kimenni egy gyorsulásra vagy egy talira hogy tudod nem súgnak össze a hátad mögött!!!!!!!!!én bízom benne hogy hejre hozod a hibát,talán vagy anyira korrekt;)üdv.

Most én is csalódtam a DCS-ben:(öszinte leszek még nem is olyan régen gondolkoztam is rajta hogy ott fogom csínáltatni a gépem,de mire a topic végére értem nagyon elment a kedvem töle.ugyérzem ezzel nem vagyok egyedül:(

bsz
2009. 06. 30., 11:35
A legnagyobb baj az, hogy Csaba saját bevallása szerint se tudják a csomagok tartósan azt amit hírdet, így kézenfekvő lenne ezt a honlapon is megjeleníteni. Ez egy hét alatt, mióta ez a vita tart nem sikerült, így nem is gondolom, hogy cél lenne.:neutral:

gsrr
2009. 06. 30., 12:09
én is így gondolom- már csak ismerve a 3082-es turbót, hogy mit tud. Szerintem Csabinak kb 520-550 lova van.

körlülbellül 1éve olvastam már nem is tudom melyik lapban,ahol épp bemutatta CSABI az evo-t,,,ott ö olyan 600lóra állította a gépet!!!akkor ez is átbaszás???:-kekkora humbuk lenne ez az egész DCS?????:(:(:(

gsrr
2009. 06. 30., 12:18
Már CSABI meg ne haragudj,én nem akarok haragot!nem is ismerjük egymást!!!én csak azokból ugy mond (ítélkezem)amiket hallok és olvasok!De azok egyenlöre nem túl biztatóak számodra:(semmi közöm az üzlet politikádhoz,,,de lehet tényleg talpra kéne állnod és rendezni ezeket a problémákat mielött még jobban elfajulnak adolgok!!!csak neked tenne jót...kívánom hogy sikerüljön.feltéve ha akarod öket endbe hozni.üdv.

Feron
2009. 06. 30., 12:27
körlülbellül 1éve olvastam már nem is tudom melyik lapban,ahol épp bemutatta CSABI az evo-t,,,ott ö olyan 600lóra állította a gépet!!!akkor ez is átbaszás???:-kekkora humbuk lenne ez az egész DCS?????:(:(:(

Azt az 550 lovat Gyuri (hunevo6) saccolta, ha jól tudom csak "ránézésre", tehát még nem is ült benne. A 600 ló elképzelhető, legalábbis azt a konfigot sztem fel tudja húzni annyira, akár egy-egy verseny erejéig.

Lehet, h a Csabi néha túl sokat állít dolgokról, de abban igaza van,h az autói üzembiztosan működnek, utcán is használják őket és a tulajok boldogok. Valamint tényleg sok mindent nyernek azokkal az autókkal, Fapuma autója is lehetne gyorsabb, de fejlődik, folyamatosan javít és ami a lényeg,h mostmár legtöbbször nyer,de mindig dobogós.

Mondom ezeket úgy,h én pártatlan vagyok,személyes tapasztalatom nincs a DCS-vel, mondjuk ez a wasabis sztory tény,h nem vet rá jó fényt...

ricsimae
2009. 06. 30., 12:52
Az 2 hónapja volt...:D

Pontossan .De akkor 180 körül(szerintem alatta) mentél a célban ,ami max 400le, akár milyen szar a váltód!

EvoSasa
2009. 06. 30., 13:26
Már CSABI meg ne haragudj,én nem akarok haragot!nem is ismerjük egymást!!!én csak azokból ugy mond (ítélkezem)amiket hallok és olvasok!De azok egyenlöre nem túl biztatóak számodra:(semmi közöm az üzlet politikádhoz,,,de lehet tényleg talpra kéne állnod és rendezni ezeket a problémákat mielött még jobban elfajulnak adolgok!!!csak neked tenne jót...kívánom hogy sikerüljön.feltéve ha akarod öket endbe hozni.üdv.

gsrr szerintem kerüljük a személyeskedést föleg hogy nem is ismered akinek írsz! Ne menjen át ez a topik ész osztásba! Csabi majd megvédi magát ha akarja, nem kell neki a bíztatás :)

gsrr
2009. 06. 30., 14:22
ebben teljessen igazad van:)csak kicsit felháborított engem is a történet, az elveszett vagy elkóborolt lovakról:):):)a többit meg azért irtam mert pl:kárlenne ha ilyenek miatt menne tönkre egy üzlet!mint kívül álló csak remélem hogy helyre áll WASABI és CSABI közte ez probléma!!!utólagosan is elnézést ha tullzásokba estem vollna:-küdv.

ttop
2009. 06. 30., 15:19
EvoSasa-nak igaza holnap lezárjuk a témát a végkimenetelről kérünk egy értesítést azt beírjuk!

hunevo6
2009. 06. 30., 16:00
EvoSasa-nak igaza holnap lezárjuk a témát a végkimenetelről kérünk egy értesítést azt beírjuk!

bratyó, megőrültél, nehogy lezárd a témát, mert kinyitom újra!

Szerintem amíg a dolog nem anyázásba csap át és ilyen szempontból Wasabi hozzászólásai teljesen uriember módjára születtek, nincs bennük kifogásolható dolog- addig szerintem igen is van létjogosultsága egy ilyen témának, mert mindenki számára olyan dogok derülnek ki, ami jelentősen módosíthatja valaki döntését, hogy hova is nyomja a lovét tuning ügyben!

Csabi is kultúráltan postol, miért kell lezárni. Legyen a dolognak rendes kultúrált végkifejlete. Nem kell ebbe bele avatkoznunk szerintem- mármint úgy mint moderátor.

EvoSasa
2009. 06. 30., 19:10
Sztem sem kell lezárni, csak az szóljon hozzá akinek konkrét tapasztalata van. A vélemény nyilvánításra senkinek nincs szüksége ezért írtam gsrr nek amit írtam!
Szólhatnék hozzá én is Csabit ismerem is, de nincs konkrét tapasztalatom vele. Hallottam ezt is azt is de nem szeretném véleményezni! Nem akarom védeni félre értés ne essék de azért, azt el kell ismerni utcai tuning terén azért elég sok tapasztalatra tehetett már szert még akkor is ha esetleg nem értene hozzá! Az más kérdés, hogy milyen a marketingje ha erre van vevő akkor jól csinálja márpedig van mert Wasabi is "bedőlt" neki. Itt nálunk ebben a nagy közösségben az a baj hogy sokan azt hisszük hogy mi tudjuk a tutit, mind tuning mesterben alkatrészben stb. Mindenkinek megvan a maga választottja és abban vakon bízik! Hogy Csabi néha nagyot mond hát wazze ez kell a népnek 500Le az má valami akkor az kell nekem. Olyan ez mint az akciós vásárlás sokan nem terméket vásárolnak hanem akciót!
Hú picit söröztem bocsi :)

Sanci
2009. 06. 30., 19:28

Sör ide vagy oda, jól szóltál.:)

ricsimae
2009. 06. 30., 19:37
Sör ide vagy oda, jól szóltál.:)

Gyerünk fiúk sörözzünk:)

hunevo6
2009. 06. 30., 21:33
körlülbellül 1éve olvastam már nem is tudom melyik lapban,ahol épp bemutatta CSABI az evo-t,,,ott ö olyan 600lóra állította a gépet!!!akkor ez is átbaszás???:-kekkora humbuk lenne ez az egész DCS?????:(:(:(

nem ezt mondtam, illetve azt sem tudom akkor milyen turbó volt fent neki, de azért azt jó lenne mindenkinek szem előtt tartania, hogy amennyiben megnézel egy turbó katalógust, akkor valahogy fel kell, hogy tűnjön, hogy van egy olyan rublika amit úgy hívnak "rated HP" na ez az ami a gyártó szerint kijön a turbóval és ez nem véletlen. 5%-ban lehet ettől eltérni ha ügyes vagy, illetve suicid konfigokkal pár napos-órás időtartamra lehet nagyobb számokat kihozni de erről még beszélni sem érdemes, mert kb annyira fontos paraméter lenne, mint, hogy mennyit menne Lance Armstrong egy tour de france-on ha minden drogot, doppingot bevehetne? Kit érdekel- másrészt meg bele is halna. Na így van ez a turbóval is. Stabil ésszerű könfigok igen is elég jól behatárolható lóerő tartományban mozognak.

Garrett 3071: kb 450 ló, 3076: 500, 35: 550, 40: 600 - ezt mind a gyártó specifikálja nem kell nekünk tippelgetni semmit, minden le van írva. Lehet szarakodni az AR viszonnyal, de lényegében azért még is csak a csiga típusa kerek perec definiálja, hogy honnan tölt be, és mennyi levegőt szállít.

Én pont ezért és csak is ezért ellenkezem itt, mert úgy gondolom, hogy egy széria evo 8 turbo egy széria motoron NEM TUD 400 lovat megfújni- tekerheted akárhová. 5 perces konfig ajánlatok kíméljenek.

hunevo6
2009. 06. 30., 21:40
még csak annyit, hogy mindenki számára elérhető infok ezek, egy percen belül megtalálható tehát semmi himi humi nincs benne: egyenesen a gyártótól:

http://kepfeltoltes.hu/090630/GarrettTurbochargersComparisonChart_www.kepfeltolt es.hu_.jpg

ps: rosszul adtam meg a Csabi turbóját 3582 van neki, mivel 30-as házból nincs 82-es méret.

Corro
2009. 06. 30., 22:37
Garrett 3071: kb 450 ló, 3076: 500, 35: 550, 40: 600 - ezt mind a gyártó specifikálja nem kell nekünk tippelgetni semmit, minden le van írva. Lehet szarakodni az AR viszonnyal, de lényegében azért még is csak a csiga típusa kerek perec definiálja, hogy honnan tölt be, és mennyi levegőt szállít.

Azért ez se szent írás.
Hogy ne menjek messzire, RT az audi S2-vel elég rendesen rácáfol ezekre a számokra...

2876: 440whp- kb 550 le
3076: 540whp- kb 650 le

hunevo6
2009. 06. 30., 23:59
Azért ez se szent írás.
Hogy ne menjek messzire, RT az audi S2-vel elég rendesen rácáfol ezekre a számokra...

2876: 440whp- kb 550 le
3076: 540whp- kb 650 le

evokról beszélek ember! a 3076-ot soha az életbe nem nyomod fel 650 lóra egy evon az tutti

Corro
2009. 07. 01., 00:46
evokról beszélek ember! a 3076-ot soha az életbe nem nyomod fel 650 lóra egy evon az tutti

Ja értem, szóval a "rated HP"-t a Garrett kifejezetten evokra adja meg... csak, mert az általam kommentált hozzászólásodban arról írtál!

Attól, h nem vagyok többszáz hosszászólásos, megköszönném, ha nem egyből lekezelő stílusban válaszolnál!

hunevo6
2009. 07. 01., 01:18

nem kell megköszönnöd ugyanis nem kezeltelek le semmivel, egyszerűen leírtam mi a tapasztalat adott feltöltőkkel. Az audikhoz nem értek. Ez nem egy audi fórum.

Richie
2009. 07. 01., 11:04
Azért ez se szent írás.
Hogy ne menjek messzire, RT az audi S2-vel elég rendesen rácáfol ezekre a számokra...

2876: 440whp- kb 550 le
3076: 540whp- kb 650 le

Ha jol tudom RT etanollal megy, attol meg egy "kicsit´ erosebb lesz...

RT_
2009. 07. 01., 13:38
bioethanol egészen pontosan. amit a kúton adnak 200ft/liter körül - cefre -
csak az urban legendek elkerülése végett :)

ricsimae
2009. 07. 01., 14:36
bioethanol egészen pontosan. amit a kúton adnak 200ft/liter körül - cefre -
csak az urban legendek elkerülése végett :)

és ez miért jó????

RT_
2009. 07. 01., 15:05
és ez miért jó????
olcsó és jól működik vele az autó

EvoSasa
2009. 07. 01., 15:11
Magas az oktánszáma, lehet adni gyújtást bőven.

mustang70
2009. 07. 01., 15:30
Sziasztok sracok hogyan lehet hogy a dcs az internetröl letöltött programmal irja a kompjutert? es a Matrai meg liszensz dijat ker az eredetiert? meg valamit nem ertek hogy a fapuma miert nem mereti be a kocsijat? Erre is 2 variacio lenne. elmegy bemereti hogy nem szol a dcsnek es sajnos rajönn vegre hogy az autoja csak 450le. vagy szol a dcsnek hogy bemerne es a csaba lesz olyan rendes hogy felhuzza a dolgokat hogy 600le legyen es igy sajnos megint atbaszva erzi magat! Fapuma en kifizetem neked a merest csak nezzük meg milyen. persze ugy ha nem allitjak el elötte!:confused:

VGergo
2009. 07. 01., 15:43
evo subarut mindenki tudja h lehet írni ingyen a gyári ecut.. a program free a logger 25$ csak egy kábel kell

hunevo6
2009. 07. 01., 15:48
olcsó és jól működik vele az autó

ez így egy kicsit slendrián van megfogalmazva- szóval maradjunk annyiban, hogy a E85-ös kódjelű üzemanyag másnéven bioethanol a gyakorlatban egy jobb üzemanyag mint a versenybenzin (hexán) !!! Sokkal agresszívebb előgyújtást lehet neki adni mivel lassabb a lángterjedési sebessége, sokkal alacsonyabb EGT-ket produkál vele a kocsi mivel hűti a motort. Egy hátulütője van, hogy kb 30%-al több kell belőle- de ez sem gond egy dupla benzinpumpa illetve 1 literes injektorokkal. Ezzel az üzemanyaggal úgy megy minden autó mint egy szteroidos rakéta. Szóval ha RT ezzel megy és mem utcai benzinnel akkor máris felejtsük el Corro postját.

ricsimae
2009. 07. 01., 16:01

Akkor miért nem használja mindenki, pl: én meg te?:)

hunevo6
2009. 07. 01., 16:05

azért tesó, mert a kocsim hatótávja ahogy én használom 110 kilóméter jelenleg. Na, ez e85-el lenne vagy 80. A legközelebbi kút érden van ahol lehet tankolnom. Ez tőlem 35 kilóméterre van. Lenne 10 baszott kemény kilim amerre csak akarom :-D azonkívül kút és vissza, kút és vissza.... szerinted?

ja, tudom vannak olyan kocsik amelyek jóval erősebbek az enyémnél, a lambdája is jó és ennek ellenére a túner (group) szerint az egy ÖTÖDÉT eszi. De sajnos az enyém nem ilyen :mrgreen:

RT_
2009. 07. 01., 16:05
sima 100-assal 40lóerő volt a csökkenés főtengelyen, ennyivel hozott többet a bioethanol 28/76-nál

és igen, két pumpa kellett hozzá, és 5db 1200as befecsi. mondjuk 1600ast vettem gondolván a jövőre, de csak 1200-on ketyeg kb.

jó dolgo az E85, csak nehéz találni. Vidékre ha megyek vele - évente 2x :) - akkor kell vinnem kannában, na az kemény:)

ez így egy kicsit slendrián van megfogalmazva- szóval maradjunk annyiban, hogy a E85-ös kódjelű üzemanyag másnéven bioethanol a gyakorlatban egy jobb üzemanyag mint a versenybenzin (hexán) !!! Sokkal agresszívebb előgyújtást lehet neki adni mivel lassabb a lángterjedési sebessége, sokkal alacsonyabb EGT-ket produkál vele a kocsi mivel hűti a motort. Egy hátulütője van, hogy kb 30%-al több kell belőle- de ez sem gond egy dupla benzinpumpa illetve 1 literes injektorokkal. Ezzel az üzemanyaggal úgy megy minden autó mint egy szteroidos rakéta. Szóval ha RT ezzel megy és mem utcai benzinnel akkor máris felejtsük el Corro postját.

ricsimae
2009. 07. 01., 16:08
azért tesó, mert a kocsim hatótávja ahogy én használom 110 kilóméter jelenleg. Na, ez e85-el lenne vagy 80. A legközelebbi kút érden van ahol lehet tankolnom. Ez tőlem 35 kilóméterre van. Lenne 10 baszott kemény kilim amerre csak akarom :-D azonkívül kút és vissza, kút és vissza.... szerinted?

ja, tudom vannak olyan kocsik amelyek jóval erősebbek az enyémnél, a lambdája is jó és ennek ellenére a túner (group) szerint az egy ÖTÖDÉT eszi. De sajnos az enyém nem ilyen :mrgreen:

Értem akkor marad az enyém is ilyen!
Jó ez így is! Egy Golf GTi -t lenyomok még azért :)
És Te egy GSi-t? buhaha:)
Tudom ez övön aluli volt!:)

VGergo
2009. 07. 01., 16:21
50%methanol50% vízbefecsi ? : )

hunevo6
2009. 07. 01., 16:27
nem tudod elképzelni mennyire örülök a postodnak mert ezek szerint megvannak azok a lovak és teljesen összhangban van minden a belinkelt táblázattal. Ugye ott 525 lovat adnak meg a 3076os turbóra, ezt 5%-al lehet kb felülmúlni ezt is írtam, így ez 525*1.05= 551, amihez az etanol +40-ével megkapjuk a Corro által beharangozott 600 pacit. Ezek szerint még sincsennek csodák turbó téren.

sima 100-assal 40lóerő volt a csökkenés főtengelyen, ennyivel hozott többet a bioethanol 28/76-nál

és igen, két pumpa kellett hozzá, és 5db 1200as befecsi. mondjuk 1600ast vettem gondolván a jövőre, de csak 1200-on ketyeg kb.

jó dolgo az E85, csak nehéz találni. Vidékre ha megyek vele - évente 2x :) - akkor kell vinnem kannában, na az kemény:)

Jeff_TM
2009. 07. 01., 16:30
Javaslom egy uj tema letrehozasat, ami az alternativ uzemanyagok es kulombozo befecskendezesekkel (nitro, metanol stb) foglalkozzon (ha van mar ilyen, bocsi, de lusta vagyok keresni).
En peldaul hozzaszolnek hogy a bioetanol korroziv is, az etanol jobban eszi az aluminiumot meg a gumit mint a metanol.
Megrendeltem a viz+metanol befecsi rendszeremet, az mondjuk olyan 105-re "tolja fel" az oktant (keverektol fuggoen), huti is a bemeno levegot es nem nagyon van hatranya, kiveve ha kifogy a tartalybol. Na de azt monitorizaljuk majd...

RT_
2009. 07. 01., 16:31
többek között ezért írtam...

lehet egyszer leméretem padon, de az az érzésem csalódni fogok, soknak tűnik nekem az a keréken mért lóerő, de hát Ave meg CB konstansan mérte.

padon nincs meg az a teljesítmény tapasztalatom szerint mint a pályán.

nem tudod elképzelni mennyire örülök a postodnak mert ezek szerint megvannak azok a lovak és teljesen összhangban van minden a belinkelt táblázattal. Ugye ott 525 lovat adnak meg a 3076os turbóra, ezt 5%-al lehet kb felülmúlni ezt is írtam, így ez 525*1.05= 551, amihez az etanol +40-ével megkapjuk a Corro által beharangozott 600 pacit. Ezek szerint még sincsennek csodák turbó téren.

gsrr
2009. 07. 01., 16:35
azért tesó, mert a kocsim hatótávja ahogy én használom 110 kilóméter jelenleg. Na, ez e85-el lenne vagy 80. A legközelebbi kút érden van ahol lehet tankolnom. Ez tőlem 35 kilóméterre van. Lenne 10 baszott kemény kilim amerre csak akarom :-D azonkívül kút és vissza, kút és vissza.... szerinted?

ja, tudom vannak olyan kocsik amelyek jóval erősebbek az enyémnél, a lambdája is jó és ennek ellenére a túner (group) szerint az egy ÖTÖDÉT eszi. De sajnos az enyém nem ilyen :mrgreen:

figy ha olyan messze van a kút a hol legközelebb tudsz etanolt venni,akkor fogj és állits be az udvarodba 1 vagy 2 db 200literes hordót töltsd meg és onnan csapold mindig az evo ba!!!nem kell mindig 35km-t utazni egy tankolásért!így legalább mindig keményebb lenne a gép!!

CharlieBrown
2009. 07. 01., 16:37
többek között ezért írtam...

lehet egyszer leméretem padon, de az az érzésem csalódni fogok, soknak tűnik nekem az a keréken mért lóerő, de hát Ave meg CB konstansan mérte.

padon nincs meg az a teljesítmény tapasztalatom szerint mint a pályán.

Viszont a Te, vagy Fapuma méréséből tudok már én is viszonyítani, ha eltérést mutatna! Kurva kíváncsi leszek.

RT_
2009. 07. 01., 16:38
Viszont a Te, vagy Fapuma méréséből tudok már én is viszonyítani, ha eltérést mutatna! Kurva kíváncsi leszek.

én le fogom méretni ősszel. addíg még apró development:)

VGergo
2009. 07. 01., 16:39
Javaslom egy uj tema letrehozasat, ami az alternativ uzemanyagok es kulombozo befecskendezesekkel (nitro, metanol stb) foglalkozzon (ha van mar ilyen, bocsi, de lusta vagyok keresni).
En peldaul hozzaszolnek hogy a bioetanol korroziv is, az etanol jobban eszi az aluminiumot meg a gumit mint a metanol.
Megrendeltem a viz+metanol befecsi rendszeremet, az mondjuk olyan 105-re "tolja fel" az oktant (keverektol fuggoen), huti is a bemeno levegot es nem nagyon van hatranya, kiveve ha kifogy a tartalybol. Na de azt monitorizaljuk majd...

Jó ötlet ! + lehet járni jóval szegényebb keverékkel is ezekkel. kint sokan mennek meth+vízzel.
Tartályban levő cucc mennyi ideig elég azt tudod ?

hunevo6
2009. 07. 01., 16:45
figy ha olyan messze van a kút a hol legközelebb tudsz etanolt venni,akkor fogj és állits be az udvarodba 1 vagy 2 db 200literes hordót töltsd meg és onnan csapold mindig az evo ba!!!nem kell mindig 35km-t utazni egy tankolásért!így legalább mindig keményebb lenne a gép!!

nem akarom, hogy keményebb legyen a gép. Nincs semmi értelme. Ha túl jó a kocsid akkor unalmas lesz az egész- mi abban a jó, hogy mindenhol ahol elindulsz erölködés nélkül nyersz? Nem jó minden kategórián felül állni mert akkor érdektelen lesz a dolog pont önmagad számára egy idő után. Még valami fejlesztek a futóművemen aztán ez így marad jó darabig. Majd, ha már az egész evo klub 400+ lovas strokeres motyóval nyomja akkor megyek én is előre. Most a hétvégén pont ezt imádtam, le jöttem a futamról és ki volt írva a monitorra, hogy van 0.7 sec hátrányom, aztán a következő felfutás után volt 0.3 sec előnyöm! Majd végül 4 perc feletti időnél kikaptam 0.4 seccel- tudod mennyire jó volt ezt végig izgulni?

CharlieBrown
2009. 07. 01., 16:46
én le fogom méretni ősszel. addíg még apró development:)

Az lenne a lényeg, hogy valamikor a mérés környékén tudjak én is aszfalton mérni neked úgy, hogy pad után nem develóperkedsz ;)

Jeff_TM
2009. 07. 01., 16:47
Tartalytol es fecskendezes tipustol fuggo: en egy 5 literest epitek be, es Aquamist progressziv fecsi, ami terheles fuggvenyeben dolgozik, es azt mondjak hogy ketszer tankolok benzint amig egyszer toltom meg a tartalyt, ha nyomom is neki. Es mivel nem tudom hol lehet beszerezni 100% metanolt, igy teli -20 Celsius fokos ablaktisztito szerrel fog menni a gep :D
Persze nem akarmilyen szer, ennek kb. 30%-a metanol kell legyen, es kek szinu, semmi olajos adalekot nem tartalmazo szer. De olcso, es talalni mindenhol (Tesco, Metro stb). Persze a szoftver is erre a keverekre lesz megirva.

Papírtigris
2009. 07. 01., 16:47
nem akarom, hogy keményebb legyen a gép. Nincs semmi értelme. Ha túl jó a kocsid akkor unalmas lesz az egész- mi abban a jó, hogy mindenhol ahol elindulsz erölködés nélkül nyersz? Nem jó minden kategórián felül állni mert akkor érdektelen lesz a dolog pont önmagad számára egy idő után. Még valami fejlesztek a futóművemen aztán ez így marad jó darabig. Majd, ha már az egész evo klub 400+ lovas strokeres motyóval nyomja akkor megyek én is előre. Most a hétvégén pont ezt imádtam, le jöttem a futamról és ki volt írva a monitorra, hogy van 0.7 sec hátrányom, aztán a következő felfutás után volt 0.3 sec előnyöm! Majd végül 4 perc feletti időnél kikaptam 0.4 seccel- tudod mennyire jó volt ezt végig izgulni?

Én nem tudom! :):cool:

Jeff_TM
2009. 07. 01., 16:49
Ja, etanol: http://evoklub.hu/forum/showthread.php?t=511

hunevo6
2009. 07. 01., 16:53
lol- hát igen neked fejlesztettek egy 350 lovas gépet, de ne aggódj, picsa jókat lehet azzal versenyezni, nézd meg ott van BSZ 349 lóerővel- na tessék, melyikőtök a gyorsabb a Hungaroringen- ez így izgalmas!!!

Én nem tudom! :):cool:

CharlieBrown
2009. 07. 01., 17:03
Tartalytol es fecskendezes tipustol fuggo: en egy 5 literest epitek be, es Aquamist progressziv fecsi, ami terheles fuggvenyeben dolgozik, es azt mondjak hogy ketszer tankolok benzint amig egyszer toltom meg a tartalyt, ha nyomom is neki. Es mivel nem tudom hol lehet beszerezni 100% metanolt, igy teli -20 Celsius fokos ablaktisztito szerrel fog menni a gep :D
Persze nem akarmilyen szer, ennek kb. 30%-a metanol kell legyen, es kek szinu, semmi olajos adalekot nem tartalmazo szer. De olcso, es talalni mindenhol (Tesco, Metro stb). Persze a szoftver is erre a keverekre lesz megirva.

Lassan olyan leszel, mint a vissza a jövőbe DeLoreanje :D Jövőre már banánhéjjal, meg kólásdobozzal fog menni :D

Papírtigris
2009. 07. 01., 17:04
lol- hát igen neked fejlesztettek egy 350 lovas gépet, de ne aggódj, picsa jókat lehet azzal versenyezni, nézd meg ott van BSZ 349 lóerővel- na tessék, melyikőtök a gyorsabb a Hungaroringen- ez így izgalmas!!!

Van az 351 is,de ki számolja:cool:.
Addig addig mondogatod míg egyszer már kimegyek én is,bár ugye én ezeket nem élem anyira(mert ott nincs motoros). Ma beállították a futomüvet,mostmár kurva jo lett.:)

Jeff_TM
2009. 07. 01., 17:06
Lassan olyan leszel, mint a vissza a jövőbe DeLoreanje :D
A flux kapacitort mar megrendeltem... :cool:

Füli
2009. 07. 01., 17:19
A flux kapacitort mar megrendeltem... :cool:

:D az fluxuskondenzátor volt! :D:D:D

Jeff_TM
2009. 07. 01., 17:26
:D az fluxuskondenzátor volt! :D:D:D
Bocs, en angolszinkronosan lattam :cool:

hunevo6
2009. 07. 01., 17:33
és még én vagyok az offoló májszter mi????? mindárt nyitok egy kapacitor flux tér-idő kondenzátoros, gauss kamrás, belső nano tekercses, aszinkron plazma generátoros ion-stroker evo topicot- ott ki örjönghetitek magatokat vazze! :evil: :evil:

hunevo6
2009. 07. 01., 17:36
Van az 351 is,de ki számolja:cool:.
Addig addig mondogatod míg egyszer már kimegyek én is,bár ugye én ezeket nem élem anyira(mert ott nincs motoros). Ma beállították a futomüvet,mostmár kurva jo lett.:)

tudom, hogy te motoros fetisiszta vagy- meg látsz egyet és valami kapcsol az agyadban - lol- nem is baj, de ha emelett igazi versenyt akarsz akkor azért legalább gyere ki velünk mint néző- beülsz jobb egyre, és máris rohansz majd a sajátodhoz. Nagyon nagy feeling!!!

Corro
2009. 07. 01., 22:18
. Szóval ha RT ezzel megy és mem utcai benzinnel akkor máris felejtsük el Corro postját.

Csak még egy pár sor:

Emlékeim szerint a gondolatmeneted indítója a DCS evo le-je volt, amire felhoztad azt a teljesítményt, amit a turbója maximum ki tud szolgálni.
Na már most, DCS a legjobb idejét/sebességét verseny benzinnel mente, ami majdnem olyan "jó", mint az E85. Szóval így sántít a dolog! :)

hunevo6
2009. 07. 01., 22:48

bocsánat, de nem értem többszöri elolvasásra sem a gondolatmenetet, illetve, hogy mit szeretnél vele kiemelni. A DCS turbója 600 pacis (utcai benzinnel) max. Ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a Wasabinak széria nyolcas turbinccsal lehet-e vagy sem 400 lovas kocsit csinálni. Lehet, hogy tökre mellé válaszoltam, akkor légyszi írd le újra, hogy a fenti soraiddal mire gondoltál.

Corro
2009. 07. 01., 23:00

gsrr eredeti hozzászólása http://evoklub.hu/forum/images_r/buttons/viewpost.gif (http://evoklub.hu/forum/showthread.php?p=31732#post31732)
körlülbellül 1éve olvastam már nem is tudom melyik lapban,ahol épp bemutatta CSABI az evo-t,,,ott ö olyan 600lóra állította a gépet!!!akkor ez is átbaszás???:-kekkora humbuk lenne ez az egész DCS?????

Ebből indúlt, erre írtál Te... De miért nekem kell ilyenekre emlékeztetnelek? :D
Amúgy ez már eléggé off, sztem (is) zárjuk a témát!

hunevo6
2009. 07. 01., 23:49

igen, erre volt a 141-es számú postom, idézek magamtól:

"...Garrett 3071: kb 450 ló, 3076: 500, 35: 550, 40: 600..."

mivel neki 3582-es van és mivel azt is leírtam, hogy 5%-al felül lehet múlni a gyári adatokat, így meg lehetett a 600 paci amit abban a cikkben állít. Na most, mégis, szerinted, melyik mondatom vitatta ezt el??? Én folyton arról beszélek, hogy a Zsolti kocsijával most mi van! Meg a Zsolti kocsiján most fent lévő a Csabi szerint állítólag 400 lóra is jó turbóval. Nem a Csabi valamikori konfigjának valamikori lóerejét akarom megcáfolni amiről senkinek semmi infója nincs- ilyet nem is tehetnék, mert hagsúlyozom semmi info nem áll rendelkezésre- mert nem voltam ott, nem olvastam a cikket stb stb. Szóval, hogy válaszoljak, NEM abból indult és főleg NEM arra postoltam- oké? És pont ezért nem kell emlékeztetned semmire mivel eleve félre értetted a postomat- de semmi baj. Vissza tudod bármikor olvasni.

gsrr
2009. 07. 03., 23:30
hmmm ugylátszik itt meg is döglött ez a topic:(kár érte pedig olyan izgalmas volt....talán számomra edddig fórumból a legizgallmasabb:)

Lonni
2009. 07. 05., 08:26
Sziasztok sracok hogyan lehet hogy a dcs az internetröl letöltött programmal irja a kompjutert? es a Matrai meg liszensz dijat ker az eredetiert? meg valamit nem ertek hogy a fapuma miert nem mereti be a kocsijat? Erre is 2 variacio lenne. elmegy bemereti hogy nem szol a dcsnek es sajnos rajönn vegre hogy az autoja csak 450le. vagy szol a dcsnek hogy bemerne es a csaba lesz olyan rendes hogy felhuzza a dolgokat hogy 600le legyen es igy sajnos megint atbaszva erzi magat! Fapuma en kifizetem neked a merest csak nezzük meg milyen. persze ugy ha nem allitjak el elötte!:confused:

Mert egy troll vagy.

RSTom
2009. 07. 05., 16:19
hmmm ugylátszik itt meg is döglött ez a topic:(kár érte pedig olyan izgalmas volt....talán számomra edddig fórumból a legizgallmasabb:)

szar lehet Neked, ha ez a legizgalmasabb...vagy inkább szánalmas :-(

Viktor
2009. 07. 05., 18:25
Lerobbantál!? Te voltál...?

Papírtigris
2009. 07. 06., 15:38
Lerobbantál!? Te voltál...?

Mármint én?
Lelövöldözi a turbocsövet mert szar a bilincs,lehet azt láttad mikor épp visszatettem:cool:

Papírtigris
2009. 07. 06., 15:40
hmmm ugylátszik itt meg is döglött ez a topic:(kár érte pedig olyan izgalmas volt....talán számomra edddig fórumból a legizgallmasabb:)

Minden csoda 3 napig tart:rolleyes:

Viktor
2009. 07. 06., 16:28
Mármint én?
Lelövöldözi a turbocsövet mert szar a bilincs,lehet azt láttad mikor épp visszatettem:cool:

Gondoltam.. Szinte ugyanott velem is megtörtént már ugyanez.:)

hunevo6
2009. 07. 06., 22:43
Mármint én?
Lelövöldözi a turbocsövet mert szar a bilincs,lehet azt láttad mikor épp visszatettem:cool:

üdv a klubban :-D