PDA

Teljes nézet : EVO üzemeltetési költségek

hunevo6
2009. 08. 11., 22:01
Adi tagunk kérdezte, Miki bácsi javasolta, így hát nyíljon meg ezen topic.

A kérdés valahogy úgy hangzott, hogy mennyibe kerül egy EVO fentartása.

Kicsit túl általános a kérdés módja, mivel ahány evo annyi féle szokás/építési fok/felhasználási terület, így azt gondolom egyszerűen képtelenség a dologra válaszolni ilyen formán.

Vannak ugye a full utcai gépek, ezeknek a legolcsóbb az eltartása, gyakorlatilag nem hiszem, hogy valaha meghibásodnának, így csak tankolni kell meg olajcserére vinni. Az megint más kérdés, hogy ha a gazdi nem bír magával és el kezdi hordani versenyekre, illetve erősítésbe kezd.

Így csúszunk át a második kategóriába ahol a határ valószínűleg csak a csillagos ég.

Ha rendszeresen versenyeztetsz egy ilyen autót és persze ha minden jóval meg van áldva a kocsid akkor valszeg olyan 3-5 millió per év környékéről beszélünk.

Ami biztos:

egy szett gumi kb 300ezer, használtan 60-80- két verseny és helló- vagy utcán 2000 km.
egy normális kuplung jól használva kibír egy-két évet, de aztán felújító szett: majd 200e munkával együtt
egy versenymotor 2500 verseny km után revizióra megy, hengerfej tömítés, munka stb stb- kb 200e illetve, ha váltasz egy túl rosszat akkor khhm nos- 1-3 milla attól függően, hogy mennyire volt márkás a cucc :-D
benzinből kb 3 tank / verseny a reális az oda vissza úttal együtt: kb 30e
diffik/osztómű illetve hajtás úgy amblokk: kb 2-3 év és biztos cserés valamelyik: 300-500e
szilentek: 2év kb: 200e
fék: 1 szezon ha nagyon jó van (pl fpc, szalag 2év) 100-200e
kerékagycsapágyak: 2 év ha slickel mész: 50e/db
IC: 3-4 év és tropa: 200e
olaj: kb 20-30e / 5000 km
turbó: kb 2 év és kezd elájulni, főleg ALS-el: 300-500e
váltó: kézfüggő, de évente kb 2-3 fogaskerék, illetve kapcsológyűrű ha csattogós: kb 100e
gátlók: 2 évente illik felújítani: 200e

mindezek felett természetesen kell még egy rakás dolog (IC csövek, gyertyák, légszűrő, futómű axiál tengelyek, önindító, benzinpumpa stb stb)illetve fogy még egy valagnyi alkatrész folyamatosan ami több oldalnyi listát adna szerintem.

Remélem sikerült azért még is csak valamilyen szinten válaszolni a kérdésedre.

Leon
2009. 08. 11., 22:21
évi 5-10 pálya és minirally versennyel, csak a fenntartás, tuning nélkül kb. 1 milla... benya nélkül... ha fejleszteni is kell, akkor meg hát csak a pénztárca szab határt...

Feron
2009. 08. 12., 07:01
Gyuri szerintem a két végletet írta, az aki utcán használja,de vmilyen szinten épített géppel járkál,nem fog rá millió(ka)t költeni. Ha rendesen össze van rakva és nem mindig úgy használja utcán, mintha versenypályán lenne - nem lesz vele sok gond. Nem azt mondom,h semmi,mert általában azért kijön ilyen olyan probléma, így sem épp olcsó a fenntartása, de azért nem kell annyira megijedni tőle.;)

Miki
2009. 08. 12., 07:13
A lényeg szerintem, hogy míg mondjuk egy Passatnál majdnem minden költség tervezhető (lehet tudni hogy három év/100e km alatt mennyi olajcsere lesz, mennyi fékbetét kell, stb.), addig az Evonál vannak nem tervezhető költségek.

Egy jobban sikerült rajtnál felrobban a difi: félmillió
Egy mégjobban sikerült hóautózáskor leütöd róla az olajhűtőt: újabb párszázezer
Megtetszik hunevo6 váltója: csillagos ég :)

De az érzés megfizetethetetlen!!!

hunevo6
2009. 08. 12., 07:21

igen, azt hiszem itt a legutolsó mondaton van a lényeg. Senki nem számolja, mi csak vigyorgunk a volán mögött :-D

Papírtigris
2009. 08. 12., 11:13
igen, azt hiszem itt a legutolsó mondaton van a lényeg. Senki nem számolja, mi csak vigyorgunk a volán mögött :-D

Így van-így van. Én mindíg azt szoktam mondani hogy szerintem több fentartani mint egy legújabb M6-M5-öt,de azok szerintem nem is nyújtanak ekkora élményt hacsak nem abban hogy több szilikonos macát lehet vele összekapni mint az evoval. De a motorosok döbbent arca mikor 3ba tilt mellettem és nem érti hogy mi van, na az az érzés ami minden pénzt megér! :)

Richie
2009. 08. 12., 11:27

/off: teged nagyon molesztalhattak a motorosok ha ennyire utalod oket. :D

/on: a masik tenyezo ami meghatarozza a szervizelest az szerintem az hogy hova viszed az autot szervizeltetni... ha rossz helyre viszed az akar a tobbszorosebe is kerulhet, nem beszelve a nem megfelelo tuningolas okozta karos kovetkezmenyekrol. raadasul sokan megakarnak gazdagodni beloled, mert te szeretsz autokazni ha mar ilyen autod van.

Papírtigris
2009. 08. 12., 11:33

Félreértés ne essék: Én gyerekkkorom óta motoroztam egészen addig a pontig míg megvettem az evot! (R1-em volt pont elötte)
Szóval nem utálok én senkit,egyszerüen csak imádok kergetőzni.

A másik is igaz ezt én már megtanultam:)

Sanci
2009. 08. 12., 17:14
A lényeg szerintem, hogy míg mondjuk egy Passatnál majdnem minden költség tervezhető (lehet tudni hogy három év/100e km alatt mennyi olajcsere lesz, mennyi fékbetét kell, stb.), addig az Evonál vannak nem tervezhető költségek.

Egy jobban sikerült rajtnál felrobban a difi: félmillió
Egy mégjobban sikerült hóautózáskor leütöd róla az olajhűtőt: újabb párszázezer
Megtetszik hunevo6 váltója: csillagos ég :)

De az érzés megfizetethetetlen!!!

Ehhez még hozzá jönn, hogy a tervezett költségek is a duplájába kerülnek mint amire gondoltál.:)

De az érzés tényleg!!:D

Adi
2009. 09. 27., 11:00
Sziasztok,

Köszönöm a topicot meg a hozzászólásokat, kicsit sokára vettem észre :) Első körben nem versenyzésre használnám, gondolom hogy arra pont annyit lehet költeni amennyi van. "Normál" utcai használat, esetleg egy-két hungaroring nyílt nap.
Amikor felmerült a kérdés olyan dolgokra gondoltam mint 10ekm-ként bordásszíj csere, tényleg van e, illetve mi az amit rendszeresen cserélni kell egy evon és normál autón nem.

Az érzés tudom, hogy megfizethetetlen csak az a baj hogy mégis megkell :)

Adi

carkillerz
2009. 09. 27., 11:13

Senki nem gondolja hogy versenyezni fog...............

bunker
2009. 09. 27., 11:34
Sziasztok,

Köszönöm a topicot meg a hozzászólásokat, kicsit sokára vettem észre :) Első körben nem versenyzésre használnám, gondolom hogy arra pont annyit lehet költeni amennyi van. "Normál" utcai használat, esetleg egy-két hungaroring nyílt nap.
Amikor felmerült a kérdés olyan dolgokra gondoltam mint 10ekm-ként bordásszíj csere, tényleg van e, illetve mi az amit rendszeresen cserélni kell egy evon és normál autón nem.

Az érzés tudom, hogy megfizethetetlen csak az a baj hogy mégis megkell :)

Adi

Nekem egy évig teljesen gyári volt az autóm, kopóalkatrészeken kívül semmit nem kellett hozzányulni, pedig jártam vele többször H.ringen, P.ringen, E.ringen és mellette mindennapi autónak használtam, ami annyit jelentett, hogy közel két év alatt belenyomtam 80e km-t.
Teljesen megbízható, ha nem költenék tunyingra jóval olcsóbb lenne fenntartani, mint az előző autómat (Audi S4 2.7bit.), amit csak utcán használtam.
Mondjuk az elmult tíz honapban szinte csak hétvégente használom, de akkor nagyon. :-D

Adi
2009. 09. 27., 18:04
Van olyan alkatrész ami az evoknál kopónak számít, másnál meg nem vagy csak a szokásosak vannak (olaj, szűrő, betét)?
A fogyasztás nyilván teljesen stílus függő, de egy tartós 160-180 között pályán már elszalad a fogyasztása vagy ott még barátságos?

Ha mégis kicsit a gyárin erősíteni szeretnék akkor előszőr egy új programmal érdemes kezdeni vagy első lépésnek mást javasolnátok?

Továbbra is köszönök minden infót!

Adi

FQ-400
2009. 09. 27., 18:23
A fórum 80%-nak fogyó alkatrész a kuplung. Kivéve akik vettek bele HKS-t vagy hasonló ügyességeket. Fogyasztás meg a programozás után általánosságban csökken, nálunk 11-el elmegy városban röhögve. Pályán képes 20 litert is enni, Ringezésnél meg 50 környékén kajál.

Adi
2009. 09. 27., 18:37
Pályán 200-220-al 20 liter vagy már lassabban is?
Mennyit bír a kuplung 10 v 20e-et?

qby2k
2009. 09. 27., 18:53
Pályán 200-220-al 20 liter vagy már lassabban is?
Mennyit bír a kuplung 10 v 20e-et?

szerintem pályán 200-220al menni vele nem vmi élvezetes
a kanyargós, közepes forgalmú országutakon 100-200 között viszont annál inkább

én hosszú autópályázgatásra nem evot vennék

jordan6
2009. 09. 27., 18:57
szerintem pályán 200-220al menni vele nem vmi élvezetes
a kanyargós, közepes forgalmú országutakon 100-200 között viszont annál inkább

én hosszú autópályázgatásra nem evot vennék

nem EVO-m van, hanem STI, de talán számít valamennyit a véleményem. nem hogy nem valami élvezetes autópályán száguldozni, hanem kifejezetten unalmas. mármint ahhoz képest amikor kanyargós úton megy vele az ember!

qby2k
2009. 09. 27., 19:02

teljesen egyetértek

hunevo6
2009. 09. 27., 19:05
Pályán 200-220-al 20 liter vagy már lassabban is?
Mennyit bír a kuplung 10 v 20e-et?

ha pályán akarsz száguldozni vegyél BMW-t az kell arra. Mennyit bír a kuplung- lol- ez olyan kérdés kb, mint hogy meddig fogunk élni. Ki tudja? Senki.

A kuplung 500km - 100.000 km-ig bírhatja és ez csak tőled függ az a jó hír. Persze ha tuning megy meg rajtolgatunk akkor semmit nem fog bírni a széria. Ekkor jönnek a tuning kuplungok.

20 litert amúgy nem eszik egy jól progizott evo 200-nál szerintem. persze ez csak arra vonatkozik, ha kopp ott tartod, ugyanis egy evo akkor fogyaszt ha lenyomod a gázt- lol.

Valaki mondta, hogy nem élmény egyenesen autózni egy ilyen kocsival- 100%-osan igaza van! Nem erre való- kész.

FQ-400
2009. 09. 27., 19:07
pályán 150-180 között eszik ennyit, ha hosszú váltó van az autóban és forog olyan 5k környékén onnan már elkezd inni nagyon. Az kb 160-180

hunevo6
2009. 09. 27., 19:13
pályán 150-180 között eszik ennyit, ha hosszú váltó van az autóban és forog olyan 5k környékén onnan már elkezd inni nagyon. Az kb 160-180

szerintem meg csak attól függ, hogy a programozó milyen AFR-t ír adott fordulathoz a majd' nulla gázpedál álláshoz, mert pl az én kocsimban konkrétan nincs turbónyomás 200-nál, folyamatos menetben. 150-nél még -100 hgm a nyomásom pl. Persze a -600-700 hgm motorfékhez képest nyílván ez is nyomás de pont nem kell csinálnia a kocsinak semmit ilyen sebességekhez.

Adi
2009. 09. 27., 21:23
Nem is autópályára kell, de vidékre, Ausztiráig azért néha el kell jutni és kiváncsi voltam mennyivel lehet vele menni, hogy még ne egyen rengeteget.

Ha már felmerült az STI kiváncsi lennék miért választotok evot illetve Jordan STI-t?

ha pályán akarsz száguldozni vegyél BMW-t az kell arra. Mennyit bír a kuplung- lol- ez olyan kérdés kb, mint hogy meddig fogunk élni. Ki tudja? Senki.

A kuplung 500km - 100.000 km-ig bírhatja és ez csak tőled függ az a jó hír. Persze ha tuning megy meg rajtolgatunk akkor semmit nem fog bírni a széria. Ekkor jönnek a tuning kuplungok.

20 litert amúgy nem eszik egy jól progizott evo 200-nál szerintem. persze ez csak arra vonatkozik, ha kopp ott tartod, ugyanis egy evo akkor fogyaszt ha lenyomod a gázt- lol.

Valaki mondta, hogy nem élmény egyenesen autózni egy ilyen kocsival- 100%-osan igaza van! Nem erre való- kész.

bsz
2009. 09. 27., 21:43
Nem is autópályára kell, de vidékre, Ausztiráig azért néha el kell jutni és kiváncsi voltam mennyivel lehet vele menni, hogy még ne egyen rengeteget.

Ha már felmerült az STI kiváncsi lennék miért választotok evot illetve Jordan STI-t?

Mert az EVO jo és kész.:evil:

bunker
2009. 09. 27., 22:15
Nem is autópályára kell, de vidékre, Ausztiráig azért néha el kell jutni és kiváncsi voltam mennyivel lehet vele menni, hogy még ne egyen rengeteget.

Ha már felmerült az STI kiváncsi lennék miért választotok evot illetve Jordan STI-t?

Mikor még teljesen gyári volt elmentünk Hajdúszoboszlóra (Bp-ről), már az is necces volt, elég fáradtan szálltunk ki. Aztán mikor már nagyon nem gyári állapotban egész a Nordschleife-ig mentünk, hát bakker, senkinek nem kívánom azt a kínszenvedést amit át kellett élnem, meg az utasomnak...
Én úgy vettem észre, ha 4e alatt marad a fordulat pont nem süketülsz meg és akkor még elég baráti a fogyasztás autópályán kb. 12liter alatt marad, ez olyan óra szerinti 140-150nek felel meg, e felett drasztikusan nő.
Pl. ha nagyon sietek akkor a Bp-Veszprém távon megeszik 3/4 tank benyát, ha normálisan megyek akkor oda-vissza simán kijön és még marad az alján v.mennyi.

Régebben a Kótainak STi-je volt és mesélte, hogy elmentek vele nyaralni a barátnőjével Olaszországba. Mikor hazaértek rögtön eladta az autót! :-D

jordan6
2009. 09. 28., 06:19
Ha már felmerült az STI kiváncsi lennék miért választotok evot illetve Jordan STI-t?

az én elvárásaimnak mind2 kocsi tökéletesen megfelelt volna, tudásban képességekben nagyon hasonló a 2 autó(szerintem, nekem). a boxer hang miatt húzott a szívem az STI-hez.

hunevo6
2009. 09. 28., 07:10
azt azért tegyük hozzá a sti vs evo kérdéshez, hogy az evo egy téren óriási előnyben van ez pedig a futómű- ugyanis valami érthetetlen módon az impreza állítási lehetőségei konvergálnak a nullához úgy tudom. Emiatt nem tudnak jót menni pályán lényeges átalakítás nélkül. Tessék megkérdeni Ricsimae kartársat ő tudna bővebben nyilatkozni.

Meg az evo valahogy jobban fordul eleve. Keményebb az egész kocsi feelingre. Rallisabb. Annak idején nekem is tök mindegy lett volna. De miután végig seggeltem mind a kettőt, számomra nem volt kérdés. Mai napig az stikből úgy szállok ki, hogy hát igen, jó erős kis utcai kocsi, míg az evókból meg remegő lábbal- ez a különbség. (ez alól az evo X az első kivétel)

RSTom
2009. 09. 28., 11:52
szerintem meg csak attól függ, hogy a programozó milyen AFR-t ír adott fordulathoz a majd' nulla gázpedál álláshoz, mert pl az én kocsimban konkrétan nincs turbónyomás 200-nál, folyamatos menetben. 150-nél még -100 hgm a nyomásom pl. Persze a -600-700 hgm motorfékhez képest nyílván ez is nyomás de pont nem kell csinálnia a kocsinak semmit ilyen sebességekhez.

A nincs turbónyomás nem azt jelenti hogy nem dolgozik a turbó...mivel amúgy vákum lenne!

hunevo6
2009. 09. 28., 16:10
A nincs turbónyomás nem azt jelenti hogy nem dolgozik a turbó...mivel amúgy vákum lenne!

lehet pont ezért írtam, hogy a -600 hgm.hez képest a 0 is nyomás- olvasd el figyelmesen látni fogod.

Adi
2009. 09. 28., 19:38
Mikor még teljesen gyári volt elmentünk Hajdúszoboszlóra (Bp-ről), már az is necces volt, elég fáradtan szálltunk ki. Aztán mikor már nagyon nem gyári állapotban egész a Nordschleife-ig mentünk, hát bakker, senkinek nem kívánom azt a kínszenvedést amit át kellett élnem, meg az utasomnak...
Én úgy vettem észre, ha 4e alatt marad a fordulat pont nem süketülsz meg és akkor még elég baráti a fogyasztás autópályán kb. 12liter alatt marad, ez olyan óra szerinti 140-150nek felel meg, e felett drasztikusan nő.
Pl. ha nagyon sietek akkor a Bp-Veszprém távon megeszik 3/4 tank benyát, ha normálisan megyek akkor oda-vissza simán kijön és még marad az alján v.mennyi.

Régebben a Kótainak STi-je volt és mesélte, hogy elmentek vele nyaralni a barátnőjével Olaszországba. Mikor hazaértek rögtön eladta az autót! :-D

Nem értem, miért olyan kényelmetlen? Én az integrával többször megjártam franciaországot, az 5-6e körül forog pályán, a futómű is kemény, ezek ellenére nem éreztem vészesen kényelmetlennek. Mondjuk amikor volt hátul utas az kevésbé volt ilyen elégedett :)

bunker
2009. 09. 28., 22:54

Akkor kényelmes. Így már jó?:rolleyes:

car-hifi-bogner
2009. 09. 29., 04:32
Nem értem, miért olyan kényelmetlen? Én az integrával többször megjártam franciaországot, az 5-6e körül forog pályán, a futómű is kemény, ezek ellenére nem éreztem vészesen kényelmetlennek. Mondjuk amikor volt hátul utas az kevésbé volt ilyen elégedett :)
Az integra Recaro-ülőfelülete tételekkel puhább mint a látszólag ugyanolyan primitív evo Recarója.Az integrában volt életem eddig használt legjobb ülése!Már bánom hogy bennehagytam eladáskor...
Az integra hátsó ülésére meg még én is alig fértem be(az óriás 170centimmel;)),ott tényleg fájdalmas volt minden kátyú.A fejem elérte a hátsó üveget.Mondjuk utasként valszeg 1km után kikéredszkedtem volna:)

RSTom
2009. 09. 29., 08:45
lehet pont ezért írtam, hogy a -600 hgm.hez képest a 0 is nyomás- olvasd el figyelmesen látni fogod.
figyelmesen olvastam és pont ezért írtam! motorféket írtál illetve h az autónak pont nem kell csinálnia semmit...na ez az hogy pont hogy kell nem is keveset hogy a -600hgm helyett 0 legyen!

De mind1 ezen nem fogunk összeveszni :-) Mindeketten tudjuk h igazunk van :p

hunevo6
2009. 09. 29., 12:33

oké, és csak azért írtam, mert láttam, hogy melyik táblákból dolgozik a gép amikor ilyen sebességeket tart. Trottle position kb 10-15%-os, azaz az alsó 3-4 tábla kell neki a saccra legalább 20-ból. Nem vagyok programozó fingom sincs pontosan hány tábla van függőlegesen a gázpedál álláshoz, de nagyon alul ugrált az tutti. És ha ide a progizó egy szegény keveréket ír akkor nagyon jó lesz a fogyasztásod. Nekem így van valahogy most.

HUN337
2010. 03. 25., 17:43
Sziasztok!

Na szóval erösen gondolkodom hogy lecseréljem az Avensist egy Evo-ra. (Most épp) Kint élek Svajcban ezáltal évente kb 4szer haza kellene vele mennem (2500km oda-vissza), meg innen kb 10szer járok München környékére, ami 1200km oda vissza. Tavaly sokat mentem, 40.000km 1 év alatt, ebböl sajnos sok elmegy az ilyen utazgatásokra pályán. Nos az a kérdésem hogy, mivel itt kint szigor van és 130 a max trafi nélkül, kb 10-12 literböl el lehet járni? Esetleg szerintetek, mint tapasztalt Evosok, lehet irni egy "utazós" progit ami kevesebb telyesitmény melett kevesebbet fogyaszt?
Továbbiakban azt is halottam hogy a káros a kocsinak a hosszu utazás amit nem telyesen értek, ha csak nem nyélen megy az ember. Ehez vélemény?

Köszi szépen,
üdv,
Kristóf

Stunczer
2010. 03. 25., 17:47
Nekem az X 120nál eszik 10 litert, 140nél 12-t;) (egyszer néztem ezt)
Tartósan járok vele, 2 hetente 500km így.

EVO-010
2010. 03. 25., 18:18
Nekem az X 120nál eszik 10 litert, 140nél 12-t;) (egyszer néztem ezt)
Tartósan járok vele, 2 hetente 500km így.

Látom Guinness-re gyúrsz:D:D:D

qby2k
2010. 03. 25., 18:23
Sziasztok!

Na szóval erösen gondolkodom hogy lecseréljem az Avensist egy Evo-ra. (Most épp) Kint élek Svajcban ezáltal évente kb 4szer haza kellene vele mennem (2500km oda-vissza), meg innen kb 10szer járok München környékére, ami 1200km oda vissza. Tavaly sokat mentem, 40.000km 1 év alatt, ebböl sajnos sok elmegy az ilyen utazgatásokra pályán. Nos az a kérdésem hogy, mivel itt kint szigor van és 130 a max trafi nélkül, kb 10-12 literböl el lehet járni? Esetleg szerintetek, mint tapasztalt Evosok, lehet irni egy "utazós" progit ami kevesebb telyesitmény melett kevesebbet fogyaszt?
Továbbiakban azt is halottam hogy a káros a kocsinak a hosszu utazás amit nem telyesen értek, ha csak nem nyélen megy az ember. Ehez vélemény?

Köszi szépen,
üdv,
Kristóf

szerintem nehezen, de lehet. csak biztosan nem jó
és evo-ból utazós autót ne csinálj, nem arra van
az évi 40e km-hez meg a 130 kmh maxhoz tuti nem evora van szükséged

hunevo6
2010. 03. 25., 18:40
nem evo kell neked hanem bmw 530d

az evo nem erre való

és egy evonál nem szempont hogy mennyit eszik

utcai evok- főleg az X-ek még egyébként csak csak. De hát ki tudja megállni, hogy ne kezd el fűteni a kocsit és akkor már nincs megállás.

Stunczer
2010. 03. 25., 19:05
Látom Guinness-re gyúrsz:D:D:D

Hát na, ha 140 helyett 120al megyek, megspórolok egy üveg metaxányi forintot:D Ez is egy szempont:D
Na meg már megszoktam. Pont ma lett benne 31e km már.

hunevo6
2010. 03. 25., 19:07
Hát na, ha 140 helyett 120al megyek, megspórolok egy üveg metaxányi forintot:D Ez is egy szempont:D
Na meg már megszoktam. Pont ma lett benne 31e km már.

nekem most a legutóbbi lacházai versenyen sikerült egy elég jó fogyasztatnom a kocsimmel- 107 km-ert bírtam megtenni egy full tank benzinnel :oops:

EVO-010
2010. 03. 25., 19:09
nekem most a legutóbbi lacházai versenyen sikerült egy elég jó fogyasztatnom a kocsimmel- 107 km-ert bírtam megtenni egy full tank benzinnel :oops:

A szakadt benzincső vagy a lyukas tank nagyon balesetveszélyes:D

hunevo6
2010. 03. 25., 19:12
a szakadt benzincső vagy a lyukas tank nagyon balesetveszélyes:d

looool

FQ-400
2010. 03. 25., 19:16
looool

Hoh, mi történt a talicskával?? csak 50 lityót fogyaszt? Pf, eddig majdnem 100 volt :D

hunevo6
2010. 03. 25., 19:58
Hoh, mi történt a talicskával?? csak 50 lityót fogyaszt? Pf, eddig majdnem 100 volt :D

ez egész pontosan úgy jött ki, hogy 75 km körül mentem piánoban, 11 literes fogyasztással, majd versenyzés illetve egy két demo kör ami összesen kb 30 mk lehetett- ez volt 30 liter benzin- tehát most is 100 körül eszik ha nyomom neki.

HUN337
2010. 03. 25., 20:18
nem evo kell neked hanem bmw 530d

az evo nem erre való

és egy evonál nem szempont hogy mennyit eszik

utcai evok- főleg az X-ek még egyébként csak csak. De hát ki tudja megállni, hogy ne kezd el fűteni a kocsit és akkor már nincs megállás.

:)

nem, nekem nem utazni kell az EVO, meg nem is akarok utazós kocsit csinálni belöle, DE sajnos utazni is kellene vele....

szal ezért kérdezem, kb 25.000kmre számitok idén meg jövöre... dizel most van, kezdem megunni...

fogyasztás nem 1ö szempont, de érdekel alapbol :) ha 11lityóbol el tudok járni ezeken a kinos utazásokon akkor 1 rossz szavam sincs!

amugy svajcban nagyon jó szerpentinek vannak ;)

Xet soha, VI TME vagy IX "Sport" jön szóba...

na?

Tomó
2010. 03. 25., 20:23
VI TME!
Mégiscsak egy legenda!
De nagyon bután fog az autópályán mutatni 130 utazónál.

Stunczer
2010. 03. 25., 20:28
VI TME!
Mégiscsak egy legenda!
De nagyon bután fog az autópályán mutatni 130 utazónál.

Örömet szerez az embereknek, meg tudják jól csodálni, nem csak elsuhan nagytempóval:D:D:D
Szoktam nézni arcokat mikor megelőznek engem:D:D:D

HUN337
2010. 03. 25., 20:46
VI TME!
Mégiscsak egy legenda!
De nagyon bután fog az autópályán mutatni 130 utazónál.

nem izgat hogy néz ki :) utaztam annyit 200 fölött pályán hogy már unom, semmi izgalom nincs benne gyorsan menni egyenes úton, pedig az avensis 200nál csak 11 litert fogyaszt, de már avval is 150-160al szoktam csak járni. nem éri meg mert (németországon kivül) 1: rohadt drága a trafi 2: nem mind1 hogy 240röl kell nullára fékezni egy adott távon vagy 140röl 3: minek tönkrebaszni egy viszonylag kis ccm-es kocsit sok 200+al, oda egy V8as kell ami 200nál forog 2500at vagy egy dizel (avensis 200nál 3200at forog).

a cél az lenne hogy megmarad az ave, de ezt egyenlöre nehéz telyesiteni. most lecserélném és esetleg vennék 1-2 év mulva megint valami utazósat (Legacy kombi dizel ;) ) csak az a kérdés hogy ezt birná e a verda

hunevo6
2010. 03. 25., 21:40
VI TME!
Mégiscsak egy legenda!
De nagyon bután fog az autópályán mutatni 130 utazónál.

látom már miért szeretsz te velem jönni menni :)

hát igen a TME az TME nincs mese - lol

egy jó programmal símán el van 150 km/h-ig 11 liter körül, ez nem legenda ez a valóság. Nekem slick-el, meredek szárnnyal összejött.

HUN337
2010. 03. 25., 22:24

Köszi az infót! ilyesmire voltam igazán kiváncsi....

hunevo6
2010. 03. 25., 23:15
Köszi az infót! ilyesmire voltam igazán kiváncsi....

a gond mindig a gyorsítással van. Egy jól megírt programnál viszonylag nagy a gyorsítási benzin mennyisége, tehát bőven adagol, hogy meginduljon. Másfelől normális túnerek padlónál figyelnek a dúsabb keverékre, ugyanis ez hidegebb égést eredményez, mint a max lóerőt adó. Másfelöl ha nagyon meg van csinálva akkor meg nincs mit csodálkozni, ha kiveszed a 400 körüli paci mennyiséget akkor miért ne ehetne??

ricsimae
2010. 03. 26., 06:31
Sziasztok!

Na szóval erösen gondolkodom hogy lecseréljem az Avensist egy Evo-ra. (Most épp) Kint élek Svajcban ezáltal évente kb 4szer haza kellene vele mennem (2500km oda-vissza), meg innen kb 10szer járok München környékére, ami 1200km oda vissza. Tavaly sokat mentem, 40.000km 1 év alatt, ebböl sajnos sok elmegy az ilyen utazgatásokra pályán. Nos az a kérdésem hogy, mivel itt kint szigor van és 130 a max trafi nélkül, kb 10-12 literböl el lehet járni? Esetleg szerintetek, mint tapasztalt Evosok, lehet irni egy "utazós" progit ami kevesebb telyesitmény melett kevesebbet fogyaszt?
Továbbiakban azt is halottam hogy a káros a kocsinak a hosszu utazás amit nem telyesen értek, ha csak nem nyélen megy az ember. Ehez vélemény?

Köszi szépen,
üdv,
Kristóf

A szubim ha normálisan megyeg vele pályán 150 ig 10 litert eszik!!!!!!!!!

Miki
2010. 03. 26., 07:21
OFF

Gyuri!

Tudnál egyszer egy olyan hozzászólást írni, hogy nincs benne a "jó programra" való, vagy egyéb hasonló utalás? K. unalmas kezd lenni, meg az is, hogy ezt hallgatom a tagoktól, kérdezik, hogy miért csinálod ezt. Élőben olyan szórakoztató tudsz lenni, ne kattanj már meg, ha gép elé kerülsz :)

ON

Papírtigris
2010. 03. 26., 07:25

Már élőben is megkattant.....;)

Papírtigris
2010. 03. 26., 07:36
látom már miért szeretsz te velem jönni menni :)

hát igen a TME az TME nincs mese - lol

egy jó programmal símán el van 150 km/h-ig 11 liter körül, ez nem legenda ez a valóság. Nekem slick-el, meredek szárnnyal összejött.

Az én "szar" programommal is elmegy 12vel, egyszer megálltam hogy csak 140-150-el mentem debibe.(ki is borultam).
Azt a részt meg hogy káros a kocsinak nem igazán értem,nekem mindíg mindenki azt mondja hogy pont a nyélen való (290) közlekedést felejtsem már el mikor megyek debibe, dehát olyan nehéz megálni:D

HUN337
2010. 03. 26., 08:42
A szubim ha normálisan megyeg vele pályán 150 ig 10 litert eszik!!!!!!!!!

takarékos bogármotor ;)

de amugy jó fogyi a 10L! Megy már a kocsid?

Árpi
2010. 03. 26., 11:52
sziasztok

én 11-12 literrel járok. shell 100-t használok.más üzá-val 10%-l többet fogyaszt.
Ezt a 11-12 l fogyasztást azok után értem el,hogy lelett ültetve kb 30-35 mm-t.
úgy gondolom, hogy jelentős energia vész el az evo alján. nagyon sok a turbolencia.
végül is ha leülteted.letakarod az alját(ahol lehet) már sokat sporolsz a benzinen.

HUN337
2010. 03. 26., 13:48

Köszi szépen!!!!!

Hát ha tényleg veszek akkor az elsö "Upgrade" egy Karter- Diffvédö kombináció meg esetleg az aljának védése valami alulapokkal. A második meg valami TEIN MonoFlex jellegü "sport" futómü, amivel nyárra el lehetne simán énri az ültetést :)
(aztán meg itt még el tudnám sorolni az tuningcuccokat amiböl 3 Evot is lehetne venni, de minden a maga idejével :D, meg majd amikor már csak 2ik kocsinak használom az Evo-t...)
üdv, Kristóf

hunevo6
2010. 03. 26., 16:18
OFF

Gyuri!

Tudnál egyszer egy olyan hozzászólást írni, hogy nincs benne a "jó programra" való, vagy egyéb hasonló utalás? K. unalmas kezd lenni, meg az is, hogy ezt hallgatom a tagoktól, kérdezik, hogy miért csinálod ezt. Élőben olyan szórakoztató tudsz lenni, ne kattanj már meg, ha gép elé kerülsz :)

ON

nekem meg az üldözési mániával van tele a tököm. Nem utaltam semmire! Még a saját autómra sem utaltam, mint referencia, mert nem az. Ezen túl nem írtam reklámot, nem említettem neveket hanem egyszerűen azt írtam, hogy egy ha van egy jó program. Amit készíthet bárki. Érted ezt?

Lehet ez a Tarlós, Bálna, DCS, Szekér, Mátrai, vagy bárki aki csak akar és tud. Fejezzétek be a rém látást és egyből vidámabb lesz a napotok. puszi

tomcat
2010. 03. 26., 18:04
:)

nem, nekem nem utazni kell az EVO, meg nem is akarok utazós kocsit csinálni belöle, DE sajnos utazni is kellene vele....

szal ezért kérdezem, kb 25.000kmre számitok idén meg jövöre... dizel most van, kezdem megunni...

fogyasztás nem 1ö szempont, de érdekel alapbol :) ha 11lityóbol el tudok járni ezeken a kinos utazásokon akkor 1 rossz szavam sincs!

amugy svajcban nagyon jó szerpentinek vannak ;)

Xet soha, VI TME vagy IX "Sport" jön szóba...

na?
Mi a baj a X-essel?

EVO-010
2010. 03. 26., 18:18
Mi a baj a X-essel?

Szerintem csak az, hogy általában az fogalmaz meg róla negatív véleményt akinek nincsen, mert pl. "nehéz" (nem véletlenül lett jóval merevebb a kasztnija sem), de inkább sikk leszólni.
Eleinte zavart, mert nem értettem miért van ez. Most, hogy egyre jobb eredményeket érnek el a X-essel, egyre kevésbé érdekel az ilyen megnyilvánulás.
Amíg egy körtét és egy almát akar valaki folyamatosan összehasonlítani, addig ez így is lesz!

Tomó
2010. 03. 26., 18:46
Amíg egy körtét és egy almát akar valaki folyamatosan összehasonlítani, addig ez így is lesz!
+1
X-es piszok gyors,jó,kényelmes,DE nem úgy EVO ahogy egy V-IX-es.

EVO-010
2010. 03. 26., 18:49
+1
X-es piszok gyors,jó,kényelmes,DE nem úgy EVO ahogy egy V-IX-es.

;)

Sanci
2010. 03. 26., 19:01
+1
X-es piszok gyors,jó,kényelmes,DE nem úgy EVO ahogy egy V-IX-es.

Lesz az még úgy is csak kezdjen el valaki locsolni bele úgy lóvét, mint a kedves klubtársunk.;)

tomcat
2010. 03. 26., 19:12
Lesz az még úgy is csak kezdjen el valaki locsolni bele úgy lóvét, mint a kedves klubtársunk.;)
Én nem tudtam eladni, ezért előre menekülök. Koncepció megvan, fejlesztés beindul, aztán meglátjuk...;)

hunevo6
2010. 03. 26., 20:24
Lesz az még úgy is csak kezdjen el valaki locsolni bele úgy lóvét, mint a kedves klubtársunk.;)

te most Carkillerzre gondosz szívem?? :_uzi:

Sanci
2010. 03. 27., 05:23
te most Carkillerzre gondosz szívem?? :_uzi:
Őőőőő.....jaja persze, miért csak nem magadra vetted?:D

HUN337
2010. 03. 27., 08:52
Mi a baj a X-essel?

Kb ugyanaz a külömbség az IV-IX meg az X között mint a Hondában a DC2 Integra Type R meg az Acura RSX Type-S (DC5) közt.
mindkettö klassz autó , erösek, mennek mint a barom stb mégis az egyiket érzem csak "versenyautó"nak, mig a másik egy sportoss GT. Valjuk be, a kompromisszummentességét, kemény versenyautó-feelinget, 4g63at amiböl épitettek egy párat és bevált koncepció, az agilitását meg direktségét az VInek soha nem tudja elérni egy X mert tömegcikk, Amerikába tervezték a sok dagadt baromnak (sry) és egy designtárgy ami persze jól meg, dehát... Az SSTröl meg most nem irok de megvan a véleményem (egy jó "ilyen" kormány-használófelülettel rendelkezö váltó szerinten nem véletlenül kezdödik majdnem 20milliónál...). Amugy a GTRel is ez a legnagyobb bajom, vezettem kint Japóba egy 490LE R34 GTR Vspec IIest - na az durva, attol remeg a térdem, de egy R35östöl soha nem volt ilyenem (lehet nem ültem még be a megfelelö személy mellé ;) )

Ettöl függetlenül mindig megnézem, mindig élvezem ha megkapom az esélyt hogy vezessem de soha nem ért el bennem hasonló érzelmeket mint egy sima IX, Zoli IX-e (fehér, nem fórumozik) vagy akár BSZ TMEje...

Nem bántani szeretnék senkit, saját véleményem és izlésem, ettöl lehet bárkinek bejön az X olyan mintha neki találták volna fel aminek örülök nagyon, csakhát kinek a pap, kinek a papné ;)

üdv, Kristóf

tomcat
2010. 03. 27., 11:29

Ezt így és ebben a formában nem is értem. Igaza van EVO-010-nek, szerintem te a mások által már elcsépelt és tapasztalatokon nem alapuló véleményeket hajtogatod. Te valami műszaki zseni is lehetsz egyben, mert profi módon ismered az TC-SST működését és felépítését oda-vissza! :D:D:D

EVO-010
2010. 03. 27., 17:57
Lesz az még úgy is csak kezdjen el valaki locsolni bele úgy lóvét, mint a kedves klubtársunk.;)

már a slaagot megvettem;)

Sanci
2010. 03. 27., 18:03
már a slaagot megvettem;)

Jójó, de te csak hátsó utakon ellenörizhetetlen körülmények között "nyomulsz", sosem fogjuk tudni mit tud a paripa.;)

tomcat
2010. 03. 27., 18:07
Jójó, de te csak hátsó utakon ellenörizhetetlen körülmények között "nyomulsz", sosem fogjuk tudni mit tud a paripa.;)
IGAZ-IGAZ!!! :D Április 5.!

EVO-010
2010. 03. 27., 18:13
IGAZ-IGAZ!!! :D Április 5.!

Konkrétan le kell szögeznem, hogy még mindig erőteljesen építkezem, ezért nem igazán jut időm semmire. Örülök, hogy minden nap evo van a seggem alatt, de amíg bírja a verda, addig egyelőre nem teszek bele strokert.

hunevo6
2010. 03. 27., 18:15
én most szeretnék egy kicsit az evo x tulajok mellé állni ebben a kérdésben, mert noha én egy elvadult 6 tulaj vagyok azt kell hogy mondjam, hogy nem olyan gáz az az X. Kicsit más, kicsit lágyabb, de lehet vele nagyon szépet menni. Sancinak hála többször vezettem már és igen is oda lehet vele vágni ha értő kezekben van. Ha nekem lenne, nyomnék neki egy megnevezhetetlen dolgot, majd kivágnék 200 kilót belőle és állati jót menne tutti.

Kb ugyanaz a külömbség az IV-IX meg az X között mint a Hondában a DC2 Integra Type R meg az Acura RSX Type-S (DC5) közt.
mindkettö klassz autó , erösek, mennek mint a barom stb mégis az egyiket érzem csak "versenyautó"nak, mig a másik egy sportoss GT. Valjuk be, a kompromisszummentességét, kemény versenyautó-feelinget, 4g63at amiböl épitettek egy párat és bevált koncepció, az agilitását meg direktségét az VInek soha nem tudja elérni egy X mert tömegcikk, Amerikába tervezték a sok dagadt baromnak (sry) és egy designtárgy ami persze jól meg, dehát... Az SSTröl meg most nem irok de megvan a véleményem (egy jó "ilyen" kormány-használófelülettel rendelkezö váltó szerinten nem véletlenül kezdödik majdnem 20milliónál...). Amugy a GTRel is ez a legnagyobb bajom, vezettem kint Japóba egy 490LE R34 GTR Vspec IIest - na az durva, attol remeg a térdem, de egy R35östöl soha nem volt ilyenem (lehet nem ültem még be a megfelelö személy mellé ;) )

Ettöl függetlenül mindig megnézem, mindig élvezem ha megkapom az esélyt hogy vezessem de soha nem ért el bennem hasonló érzelmeket mint egy sima IX, Zoli IX-e (fehér, nem fórumozik) vagy akár BSZ TMEje...

Nem bántani szeretnék senkit, saját véleményem és izlésem, ettöl lehet bárkinek bejön az X olyan mintha neki találták volna fel aminek örülök nagyon, csakhát kinek a pap, kinek a papné ;)

üdv, Kristóf

tomcat
2010. 03. 27., 18:23
én most szeretnék egy kicsit az evo x tulajok mellé állni ebben a kérdésben, mert noha én egy elvadult 6 tulaj vagyok azt kell hogy mondjam, hogy nem olyan gáz az az X. Kicsit más, kicsit lágyabb, de lehet vele nagyon szépet menni. Sancinak hála többször vezettem már és igen is oda lehet vele vágni ha értő kezekben van. Ha nekem lenne, nyomnék neki egy megnevezhetetlen dolgot, majd kivágnék 200 kilót belőle és állati jót menne tutti.
Hát akkor csak kell egy jó program!? :D
Nem nevettem! :-#

hunevo6
2010. 03. 27., 18:27
Hát akkor csak kell egy jó program!? :D
Nem nevettem! :-#

át írtam, mert rá jöttem, hogy megint kimondtam a kimondhatatlant- lol :oops:

HUN337
2010. 03. 28., 00:48
én most szeretnék egy kicsit az evo x tulajok mellé állni ebben a kérdésben, mert noha én egy elvadult 6 tulaj vagyok azt kell hogy mondjam, hogy nem olyan gáz az az X. Kicsit más, kicsit lágyabb, de lehet vele nagyon szépet menni. Sancinak hála többször vezettem már és igen is oda lehet vele vágni ha értő kezekben van. Ha nekem lenne, nyomnék neki egy megnevezhetetlen dolgot, majd kivágnék 200 kilót belőle és állati jót menne tutti.

persze, nem is azt mondtam hogy nem lehet, vezettem, mély benyomást hagyott az is de nem volt meg benne az a durva feeling mint mondjuk egy IXben. 200kilot kipakolni meg nem kis feladat ugy hogy maradjon benne hatso ülés meg normális mindennapi kocsinak megfelelö felszerelés...
Amugy egy jó progival meg futómüvel biztos nagyon jó, én csak gyárit vezettem, dehát a suly az akkor is ott van...

személyes véleményem, emiatt senki ne sértödjön meg de én nem azt keresem egy Evoban amit az X ad! (még tul fiatal vagyok hozzá;) )

Marschall
2010. 04. 14., 22:09
Sziasztok!
Végig olvastam a topicot, és egy kicsit negatívan ért a pénzbeli ráfordítás része.(nem a benzinre gondolok).Tegnap végig olvastam a Totalcaros nép ítéleteket Imprezákról és Evokról, és ott szinte mindenki azt írja hogy csak tankolni kell meg figyelni az olajat.Persze itt most tunning mentes kocsikról beszélek hétköznapi autózással!
Ui: és még annyit hozzáfűznék a kényelem részéhez, hogy kint voltam már pár Rally VB-n és rengetegen ellátogatnak ilyen autókkal messzi-messzi országokból, és gondolom ők nem csak egy-kettőn voltak mint én :-).

carkillerz
2010. 04. 14., 22:21

Szerintem ne foglalkozz a kényelem résszel ez teljesen megszállottság kérdése!
Nem kevés figura jár a hétköznapjaiban enyhén psycho autókkal és bírják sőőt élvezik! :D (kivéve a tankolást)

Ja és persze üdv itt!!!

bunker
2010. 04. 14., 22:23
Sziasztok!
Végig olvastam a topicot, és egy kicsit negatívan ért a pénzbeli ráfordítás része.(nem a benzinre gondolok).Tegnap végig olvastam a Totalcaros nép ítéleteket Imprezákról és Evokról, és ott szinte mindenki azt írja hogy csak tankolni kell meg figyelni az olajat.Persze itt most tunning mentes kocsikról beszélek hétköznapi autózással!

Tuningmentes autónál valóban igaz. Az enyém is ilyen volt és csak tankoltam, meg olajat és fékbetétet cseréltem, és szét ringeztem az agyam. Semmi baja nem volt soha.
Aztán jöttek a fejlesztések (bár az enyém inkább gyári közelinek mondható) és így már zsebbenyúlósabb a dolog, de még mindig azt mondom, hogy ahhoz képest eddig mennyit kapot, egyáltalán nem olyan vészes a fenntartása.

Marschall
2010. 04. 14., 22:27

Lehet amatőr kérdés és már a könyökötökön jön ki, de egy IX -es napi használattal város 60kmh autópálya 140 kmh és zömében város mennyit megy el tele tankkal?Mert hallottam már vegyes fogyasztást 10 et is meg 15 öt is:)
Jó persze tudom lábfüggő, de érdemes betartani meg be is tartom személy szerint mert a bírság 30-nál kezdődik.

qby2k
2010. 04. 14., 22:31

nekem közelebb van a 20hoz mint a 15höz
átlag 1 tank kb 250 km

bunker
2010. 04. 14., 22:36
Lehet amatőr kérdés és már a könyökötökön jön ki, de egy IX -es napi használattal város 60kmh autópálya 140 kmh és zömében város mennyit megy el tele tankkal?Mert hallottam már vegyes fogyasztást 10 et is meg 15 öt is:)
Jó persze tudom lábfüggő, de érdemes betartani meg be is tartom személy szerint mert a bírság 30-nál kezdődik.

Az enyém nyolcas, míg teljesen gyári volt, nem tudtam 14liter alá menni (csak Bp.), mióta kapott 6-os váltót, nyitott kipuffot meg ecuteket és ix-es turbót, simán eljárok 12,5l-el és nem tojással a pedál alatt, mégcsak oda sem kell figyelnem. Viszont ha folyamatosan taposom, akkor szemmel láthatóan megy le a benzinmutató.

Viszont már elég régóta csak örömködni hozom ki a garázsból, így kb. 320-340km-t megy el egy tankkal városban.

Marschall
2010. 04. 14., 22:39
Az enyém nyolcas, míg teljesen gyári volt, nem tudtam 14liter alá menni (csak Bp.), mióta kapott 6-os váltót, nyitott kipuffot meg ecuteket és ix-es turbót, simán eljárok 12,5l-el és nem tojással a pedál alatt, mégcsak oda sem kell figyelnem. Viszont ha folyamatosan taposom, akkor szemmel láthatóan megy le a benzinmutató.
Hu az a 250 km egy tankkal baráti:D.Ilyen olcsó benzin árak mellett.Valahogy egy gyári tuning mentes kéne ami ilyen 12 körül eszeget:confused:

bunker
2010. 04. 14., 22:44
Hu az a 250 km egy tankkal baráti:D.Ilyen olcsó benzin árak mellett.Valahogy egy gyári tuning mentes kéne ami ilyen 12 körül eszeget:confused:

Szerintem jó programmal :D, meg egy nyitott kipuffal sokkal jobb lesz a fogyasztás, mint gyárilag.

Stunczer
2010. 04. 14., 22:45
Szerintem jó programmal :D, meg egy nyitott kipuffal sokkal jobb lesz a fogyasztás, mint gyárilag.

Az nekem is kéne, akkor szerintem lemenne 10 alá:D:D:D:D

qby2k
2010. 04. 14., 22:48
Hu az a 250 km egy tankkal baráti:D.Ilyen olcsó benzin árak mellett.Valahogy egy gyári tuning mentes kéne ami ilyen 12 körül eszeget:confused:

az enyém nagyon közel van a gyárihoz, nézd meg a garázsban
ha visszafogom magam tud kevesebb lenni
de a 15 alatti beírásokon mindig nagyokat ámulok

jó program... az nekem is kéne!
pl most hétvégére vmi

Roland
2010. 04. 14., 22:48
Hu az a 250 km egy tankkal baráti:D.Ilyen olcsó benzin árak mellett.Valahogy egy gyári tuning mentes kéne ami ilyen 12 körül eszeget:confused:

Gyári nem nagyon eszeget 12 körül sajnos. De van rá mód szerintem a 12 literre is. De az már nem gyári, hanem Ecuzott.

HUN337
2010. 04. 14., 23:02
Bejáratás alatt volt már 7,4liter is egy VIIIn - BP-Pécs oda vissza 120-130 körül. nem saját tapasztalat de megbizható EVO forrásbol van ;)

Roland
2010. 04. 14., 23:06
Egyébként, hogy a 12-15, de még a 20 liter sok-e, vagy sem az nagyon relatív, és eldöntendő kérdés.
Volt egy középsulis haverom, aki egyszer hazavitt engem a Daewo Matizával, amit szüleitől kapott 18 éves korára. Gazdag családból származott bele is rakott másfél millió forintot(elmondása szerint). hajtókarok, dugattyú, pici turbó, pici nyomással. 8-10 litert fogyasztott az autó. Szép hangja volt, meg a maga módján élvezetes, de vicces volt benne ülni. Én kb 20 kilométert ültem benne, de elég is volt. Út közben mellénk állt egy gyári Suzuki Ignis(1.3). Lámpánál gyorsultunk vele. És olyan könnyedén ránk vert kb 150 métert 400 méteren, hogy csak néztem.:D A Hondásra a következő lámpánál oda sem mertem nézni. És még1szer írom. Volt, hogy 10-12 liter megevett az az autó. De 7-8-at mindig. Na ehhez lehet viszonyítani, hogy 15 liter az sok, vagy kevés. Szerintem megéri ennyit tankolni bele, és akkor nem egy gány szarban ülsz. Hanem egy kva jó kocsiban (véleményem szerint):D

VGergo
2010. 04. 14., 23:06
Ecu írás után egész más fogyija.. ( persze normális használatban )

Marschall
2010. 04. 14., 23:22
Egyébként, hogy a 12-15, de még a 20 liter sok-e, vagy sem az nagyon relatív, és eldöntendő kérdés.
Volt egy középsulis haverom, aki egyszer hazavitt engem a Daewo Matizával, amit szüleitől kapott 18 éves korára. Gazdag családból származott bele is rakott másfél millió forintot(elmondása szerint). hajtókarok, dugattyú, pici turbó, pici nyomással. 8-10 litert fogyasztott az autó. Szép hangja volt, meg a maga módján élvezetes, de vicces volt benne ülni. Én kb 20 kilométert ültem benne, de elég is volt. Út közben mellénk állt egy gyári Suzuki Ignis(1.3). Lámpánál gyorsultunk vele. És olyan könnyedén ránk vert kb 150 métert 400 méteren, hogy csak néztem.:D A Hondásra a következő lámpánál oda sem mertem nézni. És még1szer írom. Volt, hogy 10-12 liter megevett az az autó. De 7-8-at mindig. Na ehhez lehet viszonyítani, hogy 15 liter az sok, vagy kevés. Szerintem megéri ennyit tankolni bele, és akkor nem egy gány szarban ülsz. Hanem egy kva jó kocsiban (véleményem szerint):D
Maximálisan egyetértek!Egyébként ez tök érdekes dolog.Mert szerintem mi európai emberek vagyunk oda a fogyasztásért.Emlékszem ez az egész olyan 10 éve indult el a dízel autók amikor kezdtek elterjedni.Teljesen az lett a fontos, hogy mennyi a fogyasztás,és már vannak olyan gyári adatok ami nevetséges és közúton használva elérhetetlen!Egy Amerikai tuti nem úgy megy autót venni,hogy mi a fogyasztása,igaz nem voltam még kint de úgy tudom zömében elég nagy köbcentis benzines autók vannak.Egyébkén meg most nézem, hogy elég kicsi a tank így azért érthető az a 300 km egy tank.

HUN337
2010. 04. 15., 00:29

300km/tank egy IXnél azért jelent tolásokat is. Az kb 17 liter/100km. Nyáron volt nálam egy 390le IX, kb mindig 300kmt mentem egy tankal és nem pont lassan jártam vele.. (okok, nem is küldtem szét mivel nekem "uj" volt az Evo feeling és nem akartam 0ra vágni egy barátom autóját...)
Szerintem sima hétköznapi használatban 12-14 liter telyesen reális érték lehet...

hunevo6
2010. 04. 15., 01:07
egy evo tud 12-t enni, ha országúton mész vele. Városban meg sosem bírtam megállni hogy 60 lovat vegyek ki pirostól kigyorsításkor, ilyenkor teljesen arányosan a több teljesítményhez többet is eszik.

FQ-400
2010. 04. 15., 07:54
300km/tank egy IXnél azért jelent tolásokat is. Az kb 17 liter/100km. Nyáron volt nálam egy 390le IX, kb mindig 300kmt mentem egy tankal és nem pont lassan jártam vele.. (okok, nem is küldtem szét mivel nekem "uj" volt az Evo feeling és nem akartam 0ra vágni egy barátom autóját...)
Szerintem sima hétköznapi használatban 12-14 liter telyesen reális érték lehet...

Legjobb fogyasztásunk 10.5L volt 100-on, Hringen... pf, csillagos ég :D

--

Amúgy meg még jó, hogy oda vagyunk a fogyasztásért 350 forintos benzinár mellett.. Ami még ugyebár megy feljebb olyan 370-380-ra...

qby2k
2010. 04. 15., 08:27
350 forintos benzinár mellett..

mi 350?? max a 95ös... már most 370-80ért tankolok

Mike
2010. 04. 15., 08:29
Párszor az új 0-on jöttem melózni és beálltam 110-120km/h-ra és úgy jött ki 11.5-re a fogy.Ha nyomogatom neki akkor 15-16l/100km
Aki ilyen autót vesz szerintem annyira nem nézi a fogyasztást,jó ha 20liter felett fogyasztana azért az bosszantana.Inkább az idegesít,h kicsi a tank:-k

VGergo
2010. 04. 15., 08:31
http://www.youtube.com/watch?v=LBjiL31vq5g LPG evo :D tankba nagy programnak meg E85 :)

Mike
2010. 04. 15., 08:31
mi 350?? max a 95ös... már most 370-80ért tankolok

....és mi les nyáron 400ft:( , de muszáj mert vétek lenne 95-t bele tankolni még az a pár lóerő is elszaladna:)

hunevo6
2010. 04. 15., 08:47
evo neo 360 körül van- arra kell rá állítattni. a shell-t nem lehet megfizetni- agyament.

HUN337
2010. 04. 15., 08:48
....és mi les nyáron 400ft:( , de muszáj mert vétek lenne 95-t bele tankolni még az a pár lóerő is elszaladna:)
Sajnos nem normálisak az árak... 4000HUF/liter=6000HUF/100km egy 15 sportos fogyinál? beteg!
Mindig azon pislogok amikor 20.000 tankolom tele az Avensist :S

Mike
2010. 04. 15., 09:04
Sajnos nem normálisak az árak... 4000HUF/liter=6000HUF/100km egy 15 sportos fogyinál? beteg!
Mindig azon pislogok amikor 20.000 tankolom tele az Avensist :S

Viszont gondolom neked is olyan az Avensis mint nekünk a családi Touran olyan ritkán kell tankolnom,h bepókhálósodik a betöltő...:)

Roland
2010. 04. 15., 10:26
Maximálisan egyetértek!Egyébként ez tök érdekes dolog.Mert szerintem mi európai emberek vagyunk oda a fogyasztásért.Emlékszem ez az egész olyan 10 éve indult el a dízel autók amikor kezdtek elterjedni.Teljesen az lett a fontos, hogy mennyi a fogyasztás,és már vannak olyan gyári adatok ami nevetséges és közúton használva elérhetetlen!Egy Amerikai tuti nem úgy megy autót venni,hogy mi a fogyasztása,igaz nem voltam még kint de úgy tudom zömében elég nagy köbcentis benzines autók vannak.Egyébkén meg most nézem, hogy elég kicsi a tank így azért érthető az a 300 km egy tank.

Én ezt nem tartom annyira érdekesnek. Sokaknak arra sincs pénze, hogy kifizesse az albérletet, és ételt vegyen a családnak. Nem hogy 15 litert tankoljon egy EVO-ba! Amerikában is van biztos aki odafigyel, hogy spóroljon ezzel. De ott nem annyira jellemző, mint nálunk! És ugyanígy nálunk is van olyan, aki leszarja. Csak azok sokkal kevesebben vannak!

HUN337
2010. 04. 15., 10:29
Viszont gondolom neked is olyan az Avensis mint nekünk a családi Touran olyan ritkán kell tankolnom,h bepókhálósodik a betöltő...:)
hát.... olyan 9 litereket fogyaszt... mostantol átalakul a szerepe kicsit, kap kistestvéret ;)
amugy idönként írom a fogyasztásom, mostanában is szoktam...itt (http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/320768.html) meg tudod nézni ha érdekel :)
Kiváncsi leszek az uj tütü mit fog produkálni ezen a téren...
üdv!
Kristof

Miki
2010. 04. 15., 10:51
Fogyasztásról beszélni egy Evonál? Pláne tuningoltánál?? Ugyanmár... Töredéke a költségeknek, ha meg sokat zabál, messzire nem azzal kell menni.

HUN337-hez hasonlóan "civilben" én is Avensis D4D-vel nyomom, most 6,4-en áll az átlagfogyasztás dízelből. Nagyobb is, kényelmesebb is, zenél, navigál, nem abajgat a rendőr, és ANTISTRESSZ. Ha adrenalin kell, akkor meg ott az Evo ;)

bunker
2010. 04. 15., 10:57
Szintén...
Dízel alteával járok, evo marad örömködni, bár sokáig mindennapi autó volt. Fogyasztása nem izgat, különben nem vettem volna meg, de azért hétköznapokban feleslegesnek érzem megetetni vele annyi benyát, mikor van költséghatékonyabb autó is a családban.

Mike
2010. 04. 15., 11:06
Fogyasztása nem izgat, különben nem vettem volna meg, de azért hétköznapokban feleslegesnek érzem megetetni vele annyi benyát, mikor van költséghatékonyabb autó is a családban.

plusssssz

Richie
2010. 04. 15., 12:11
Fogyasztásról beszélni egy Evonál? Pláne tuningoltánál?? Ugyanmár... Töredéke a költségeknek, ha meg sokat zabál, messzire nem azzal kell menni.

HUN337-hez hasonlóan "civilben" én is Avensis D4D-vel nyomom, most 6,4-en áll az átlagfogyasztás dízelből. Nagyobb is, kényelmesebb is, zenél, navigál, nem abajgat a rendőr, és ANTISTRESSZ. Ha adrenalin kell, akkor meg ott az Evo ;)

plusssssz

Mindennapokra bőven elég egy dizel, csapatni meg csapásmérő kell. :)

Roland
2010. 04. 15., 13:15
Fogyasztásról beszélni egy Evonál? Pláne tuningoltánál?? Ugyanmár... Töredéke a költségeknek, ha meg sokat zabál, messzire nem azzal kell menni.

HUN337-hez hasonlóan "civilben" én is Avensis D4D-vel nyomom, most 6,4-en áll az átlagfogyasztás dízelből. Nagyobb is, kényelmesebb is, zenél, navigál, nem abajgat a rendőr, és ANTISTRESSZ. Ha adrenalin kell, akkor meg ott az Evo ;)

Ez a D4D nagyon jó kis dízel motor. Ha normálisan használod, akkor SOHA nincs vele gond. És normálisan is fogyaszt! Nekünk Corollában volt!

HUN337
2010. 04. 15., 13:57
Fogyasztásról beszélni egy Evonál? Pláne tuningoltánál?? Ugyanmár... Töredéke a költségeknek, ha meg sokat zabál, messzire nem azzal kell menni.

HUN337-hez hasonlóan "civilben" én is Avensis D4D-vel nyomom, most 6,4-en áll az átlagfogyasztás dízelből. Nagyobb is, kényelmesebb is, zenél, navigál, nem abajgat a rendőr, és ANTISTRESSZ. Ha adrenalin kell, akkor meg ott az Evo ;)
125le?
a D-Cat (szerintem) sokat eszik, min 7 max 12 liter, de ha 7 akkor 120-130 tempomat...

Miki
2010. 04. 15., 14:47
125le?
a D-Cat (szerintem) sokat eszik, min 7 max 12 liter, de ha 7 akkor 120-130 tempomat...

Ja nekem a kicsi van, 126 LE, országúton 4,x autópályán 5,x-6,x ha gyorsan megyek, városban akár 8 is :)

tomcat
2010. 04. 15., 17:34
125le?
a D-Cat (szerintem) sokat eszik, min 7 max 12 liter, de ha 7 akkor 120-130 tempomat...
Én újkora óta használok egy ilyen Avensist és soha nem fogyasztott 9,5 liternél többet (most 80e van benne), de akkor amit bír, úgy megyek a pályán. Röhögve eljárok vele 7 literrel. EVO-nál meg kit érdekel!?

Marschall
2010. 04. 15., 20:03
Üdv!
Nem tudom jó helyre írom-e de jobbat nem találtam :D meg úgy is itt kezdtem fórumbeli életem.A kérdésem az lenne, hogy ha veszek egy IX est majd egyszer, és a megvétel után mondjuk 4 évvel rally-ni szeretnék vele és teljesen átépíttetem N-es nek ez így simán működik?Mert hallottam olyat, hogy olyat kell venni ami homolog alvázszámos ahoz, hogy első oszt.ba lehessen menni.Viszont ha csak RTE- be mondjuk oda is kell ez a homolog szám?

Roland
2010. 04. 15., 23:27

Attól függ mit szeretnél! Nekünk egyáltalán nem homológ az autónk. És mi is megyünk Rally1-ben, csak mi S csoportban megyünk. De, ha neked olyan terveid vannak, hogy Asi, Turi, Turánékkal szeretnél rivalizálni, akkor sajnos muszáj! De kérdésedre a válasz. NEM KELL!!

hunevo6
2010. 04. 16., 06:52
Üdv!
Nem tudom jó helyre írom-e de jobbat nem találtam :D meg úgy is itt kezdtem fórumbeli életem.A kérdésem az lenne, hogy ha veszek egy IX est majd egyszer, és a megvétel után mondjuk 4 évvel rally-ni szeretnék vele és teljesen átépíttetem N-es nek ez így simán működik?Mert hallottam olyat, hogy olyat kell venni ami homolog alvázszámos ahoz, hogy első oszt.ba lehessen menni.Viszont ha csak RTE- be mondjuk oda is kell ez a homolog szám?

ha N csoportban szeretnél indulni akkor mindenben meg kell felelnie a kocsinak a homológizációs lapnak. Ehhez nyílván már eleve homológ autót kell venni pl RS kivitel. Ezt lehet megcsinálni végig követve a szabályzatot. Az megint más kérdés, hogy meddig lesz még N-ben homológ a 9-es... a hatosok ugyanis már nem indulhatnak, mert lejárt róluk a homológizáció.

Miki
2010. 04. 16., 07:16
Folytassuk ezt a részt itt: http://evoklub.hu/forum/showthread.php?t=845

Lonni
2010. 04. 17., 12:02
mi 350?? max a 95ös... már most 370-80ért tankolok

Nem jársz ki Siegendorfba tankolni?

qby2k
2010. 04. 17., 14:47
Nem jársz ki Siegendorfba tankolni?

nem nagyon járok EVOval Ausztriába
csak ezért meg nem megyek ki. 250 km-t járok 1 tankkal kb, ebből 20at autózzak el csak a tankolásra egyből?? de ha a tendencia marad, akkor lehet h megnézem a sógiéknál a naftát...

Marschall
2010. 04. 17., 19:16
Köszi a válaszokat!Sokkal okosabb lettem.Mostmár csak valami autót kell találnom, de látom ez nem lesz könyű.

Lonni
2010. 04. 19., 18:26
nem nagyon járok EVOval Ausztriába
csak ezért meg nem megyek ki. 250 km-t járok 1 tankkal kb, ebből 20at autózzak el csak a tankolásra egyből?? de ha a tendencia marad, akkor lehet h megnézem a sógiéknál a naftát...

Azt is számold bele, hogy azzal a benzinnel valamivel többet tudsz menni.
De én is csak akkor tankolok ott, amikor arra járok.

hunevo6
2010. 04. 20., 08:18
tegnap óta tudom, hogy egy 700 Nm-es autónak nagyon magasak az üzemeltetési költségei. Ezt is tessék bele számolni.

Konkrétan a nyomaték széttörte:

a HKS kuplung közepét amit elpusztíthatatlannak hittünk
Egy első torsen diffit
Egy váltó kihajtást
eltekerte még a kerékagy csavar csapszegeket is mint a drótot :)
kardán villa olyan mint a dugóhúzó
két hete ugye meg volt egy komplett hátsó diffi

Szóval aki erős autót akar az kétszer is gondolja meg, hogy bele fér-e...

Innentől fogva a benzin egy nem látható tétellé zsugorodik a büdzsében.

HUN337
2010. 04. 20., 08:39

uff sajnálom, remélem hamar összeál megint...
hogy történt amugy? mármint a mostani...
üdv!

hunevo6
2010. 04. 20., 10:23
uff sajnálom, remélem hamar összeál megint...
hogy történt amugy? mármint a mostani...
üdv!

nem történt sehogy- ez egy folyamat. A mitsu gyári mérnökei nem ilyen igénybevételre terveznek- ennyire egyszerű. Egy ilyen kocsinál túlméreteznek egy alkatrészt pl egy bordástengelyt valamennyivel. Pl. úgy vannak vele, hogy a gyári kocsi 400 Nm körüli, akkor bírjon ki stabilan 500, egye fene 550-et- ez még reális éveken keresztül. 650-et el bír egy pár hónapig, 700-750-et hetekig, 900 körül lehet azonnal el törik. Minden teher viselő elem méretezve van de nem mindet lehet erősebbre cserélni. Ez is egy limit most már tudom nagyon jól. Én most ott tartok, hogy rendesen üzemórában kell számolni ezeket az alkatrészeket. Vagy megtett verseny kilóméterben. Sajnos kevés ilyen erős (nyomaték számít nem lóerő) kocsi van és akinek van is azt én nem ismerem, nem tudok velük tapasztalatot cserélni.

A kocsi egyébként már rég össze állt és versenyképes. 2 óra alatt lett mindene újra cserélve.

Miki
2010. 04. 20., 10:30
2 óra alatt lett mindene újra cserélve.

"Money talks"

VGergo
2010. 04. 20., 10:41
az köszi, szép lista :$

váltókihajtás torsen difi gondolom egyszerre ment el ? múltkor néztem 1-2 dolog a hajtásban erősebb a 7-8-9ben.

bunker
2010. 04. 20., 12:27
ŐŐőőőő... ez nem semmi!
És amik most belekerültek, azok v.mivel erősebbek?

tegnap óta tudom, hogy egy 700 Nm-es autónak nagyon magasak az üzemeltetési költségei. Ezt is tessék bele számolni.

Konkrétan a nyomaték széttörte:

a HKS kuplung közepét amit elpusztíthatatlannak hittünk
Egy első torsen diffit
Egy váltó kihajtást
eltekerte még a kerékagy csavar csapszegeket is mint a drótot :)
kardán villa olyan mint a dugóhúzó
két hete ugye meg volt egy komplett hátsó diffi

Szóval aki erős autót akar az kétszer is gondolja meg, hogy bele fér-e...

Innentől fogva a benzin egy nem látható tétellé zsugorodik a büdzsében.

HUN337
2010. 04. 20., 13:08
nem történt sehogy- ez egy folyamat. A mitsu gyári mérnökei nem ilyen igénybevételre terveznek- ennyire egyszerű. Egy ilyen kocsinál túlméreteznek egy alkatrészt pl egy bordástengelyt valamennyivel. Pl. úgy vannak vele, hogy a gyári kocsi 400 Nm körüli, akkor bírjon ki stabilan 500, egye fene 550-et- ez még reális éveken keresztül. 650-et el bír egy pár hónapig, 700-750-et hetekig, 900 körül lehet azonnal el törik. Minden teher viselő elem méretezve van de nem mindet lehet erősebbre cserélni. Ez is egy limit most már tudom nagyon jól. Én most ott tartok, hogy rendesen üzemórában kell számolni ezeket az alkatrészeket. Vagy megtett verseny kilóméterben. Sajnos kevés ilyen erős (nyomaték számít nem lóerő) kocsi van és akinek van is azt én nem ismerem, nem tudok velük tapasztalatot cserélni.

A kocsi egyébként már rég össze állt és versenyképes. 2 óra alatt lett mindene újra cserélve.

Na hát sajnálom igy is!

A folyamatos magas igénybevétel egyértelmü hogy "fárasztja" az alkatrészeket, csak gondoltam volt 1 durva rajt vagy valami amit elöhozta a gyengepontokat....
Ezenkivül meg örülök hogy ujra megy!

HKSTOMEVO9
2010. 04. 20., 16:59
a 7 8 9 sokkal erősebb a kihajtásnál,ez 6-os betegség.
A kuplungból rugós is gyengébb a fixnél.Meg aztán nem mai csirke már.
Bírnia kell azt egy újnak.

Sanci
2010. 04. 20., 17:19
Gyakorlatilag a komplett hajtást felcsavartad.:(
Vigasztaljon, ez is bizonyítja über erős a kocsid.;)

csibee
2010. 04. 21., 02:26
hát... kamilláztam egy sort!!! :eyecrazy::eyecrazy::eyecrazy:

Marschall
2010. 04. 24., 14:48
Sziasztok!

Lehet hü...e lesz a kérdés, de azért megkérdezem.
Mióta eldöntöttem, hogy akarok egy Evo-t azóta egy csomó ismerős meg rokon azzal baszo...at, hogy minek nekem egy ilyen,meg ,hogy mire jó.?:Dmeg ,hogy nagy luxus ilyen válságos időben úgysem tudom kihasználni.
Már-már felmerült bennem ,hogy tényleg ki lehet-e használni egy ilyet utcán, mert én 90%-ban ott használnám.Kezd bűntudatom lenni, hogyha egy ilyennel járnék tényleg ekkora luxus lenne.Azzal vigasztalom magam mivel nekem egy 5 vagy 4 éves kell ezért pénzbe akkorát már nem bukok mintha 1 évesen vagy újonnan venném!És használnám legalább 10 éves koráig.Ahogy nézzem a 10 éves VI-os ok is 3 milliótól kezdődnek.Akkorát tehát nem bukik az ember a kérdés csak az hogy eladhatók-e 10 évesen ezek.
Várom a véleményeket kérdéseket:Dreagálásokat.

Lonni
2010. 04. 24., 15:39
Inkább az a kérdés, hogy azoknak az ismerősöknek milyen autójuk van, és akkor talán meg is kapod a választ.

hunevo6
2010. 04. 24., 18:16
Sziasztok!

Lehet hü...e lesz a kérdés, de azért megkérdezem.
Mióta eldöntöttem, hogy akarok egy Evo-t azóta egy csomó ismerős meg rokon azzal baszo...at, hogy minek nekem egy ilyen,meg ,hogy mire jó.?:Dmeg ,hogy nagy luxus ilyen válságos időben úgysem tudom kihasználni.
Már-már felmerült bennem ,hogy tényleg ki lehet-e használni egy ilyet utcán, mert én 90%-ban ott használnám.Kezd bűntudatom lenni, hogyha egy ilyennel járnék tényleg ekkora luxus lenne.Azzal vigasztalom magam mivel nekem egy 5 vagy 4 éves kell ezért pénzbe akkorát már nem bukok mintha 1 évesen vagy újonnan venném!És használnám legalább 10 éves koráig.Ahogy nézzem a 10 éves VI-os ok is 3 milliótól kezdődnek.Akkorát tehát nem bukik az ember a kérdés csak az hogy eladhatók-e 10 évesen ezek.
Várom a véleményeket kérdéseket:Dreagálásokat.

evot venni kell, nem eladni. az adja el akinek kell a pénz- de az is sírva adja át a kulcsot hidd el.

HUN337
2010. 04. 24., 18:20
Sziasztok!

Lehet hü...e lesz a kérdés, de azért megkérdezem.
Mióta eldöntöttem, hogy akarok egy Evo-t azóta egy csomó ismerős meg rokon azzal baszo...at, hogy minek nekem egy ilyen,meg ,hogy mire jó.?:Dmeg ,hogy nagy luxus ilyen válságos időben úgysem tudom kihasználni.
Már-már felmerült bennem ,hogy tényleg ki lehet-e használni egy ilyet utcán, mert én 90%-ban ott használnám.Kezd bűntudatom lenni, hogyha egy ilyennel járnék tényleg ekkora luxus lenne.Azzal vigasztalom magam mivel nekem egy 5 vagy 4 éves kell ezért pénzbe akkorát már nem bukok mintha 1 évesen vagy újonnan venném!És használnám legalább 10 éves koráig.Ahogy nézzem a 10 éves VI-os ok is 3 milliótól kezdődnek.Akkorát tehát nem bukik az ember a kérdés csak az hogy eladhatók-e 10 évesen ezek.
Várom a véleményeket kérdéseket:Dreagálásokat.

Azt kell eldöntened hogy TE mit szeretnél és mit tudsz eltartani. az 100% hogy böven többe kerül egy ilyen autóval járni mint egy átlagos vagy akár "nagymotoru" (mondjuk A4 3.2) hétköznapi autóval (szervizintervallum, fogyasztás, esetleges károk (behal a diffi vagy bármi más) miatt), de az is hogy 100szor olyan élményt hoz annak akit tudja mi van alatta és ki is tudja használni! Nehéz döntés, az 100%. A legideálisabb az ha van egy utazós, rohangálós kocsid meg egy EVO, nálam épp ez a terv....

Marschall
2010. 04. 24., 18:54
Igazából az van ,hogy a cégnek ahol dolgozom van 3 diesel autója amit bármikor elvihetek.(mivel családi cég).Viszont a saját autó feeling azt gondolom nem kell ecsetelni főleg, ha egy ilyen autó.A lényeg amiért kérdeztem ezt az eladás dolgot az az hogy 5 éven belül nekem nem a másik gazdaságos autó megvétele a cél hanem egy lakás:), és akkor lehet el kell majd adnom a gépezetet :confused:

FQ-400
2010. 04. 24., 19:48

6-os kivételével elég nehéz megválni az EVO-tól már csak azért is mert nem egy "elviszem a gyereket az oviba" autó. Vagy ha elviszem a gyereket az oviba és úgy viszed el akkor a gyerek az első piros lámpánál síró görcsöt kap, neked lehet, hogy letörölni nem lehet a vigyort az arcodról.. Tehát nem átlag embernek kell ilyen autó. Azok inkább STI-t vesznek. Az meg a másik, hogy beleülsz, elindulsz a leejtőn, hogy "fuh csak egy ECU tuning..." aztán ott tartasz 1-2 éven belül, hogy tolod bele a milliókat más kérdés, hogy ha megteheted egy petákot nem sajnálsz mert 1000X adja vissza a bele ölt pénzt. Eladni nehéz mert speciális a piaca, ha jó áron adod akkor viszont könnyű. De senki nem szeret áron alul venni autót.

rossi46
2010. 04. 24., 19:57
Tehát nem átlag embernek kell ilyen autó. Azok inkább STI-t vesznek.
lol?

jordan6
2010. 04. 24., 20:16
lol?

az

FQ-400
2010. 04. 24., 20:23
Ezt arra értettem, hogy az STI sokkal komfortosabb mint az EVO.

Halacska
2010. 04. 24., 20:25
lolol

Lonni
2010. 04. 24., 20:29
Igazából az van ,hogy a cégnek ahol dolgozom van 3 diesel autója amit bármikor elvihetek.(mivel családi cég).Viszont a saját autó feeling azt gondolom nem kell ecsetelni főleg, ha egy ilyen autó.A lényeg amiért kérdeztem ezt az eladás dolgot az az hogy 5 éven belül nekem nem a másik gazdaságos autó megvétele a cél hanem egy lakás:), és akkor lehet el kell majd adnom a gépezetet :confused:

Amúgy csatlakozom az ismerőseidhez, ne vegyél EVO-t, túl sokat mórfondirozol, vagy kell vagy nem. Térj vissza a témára amint meg van a lakás, addig használd a céges autókat.

Mit írt nublet?

MES-Racing
2010. 04. 24., 20:45
6-os kivételével elég nehéz megválni az EVO-tól már csak azért is mert nem egy "elviszem a gyereket az oviba" autó.

:confused: :confused: :confused:

De senki nem szeret áron alul venni autót.

:confused: :confused: :confused:

bunker
2010. 04. 24., 21:44
Biztos nagy buli volt és még nem tért magához rendesen! :D:D:D

VGergo
2010. 04. 24., 22:56
:D:D

Sanci
2010. 04. 25., 08:29
Biztos nagy buli volt és még nem tért magához rendesen! :D:D:D

Szokás szerint.:D

Marschall
2010. 04. 25., 19:13
Amúgy csatlakozom az ismerőseidhez, ne vegyél EVO-t, túl sokat mórfondirozol, vagy kell vagy nem. Térj vissza a témára amint meg van a lakás, addig használd a céges autókat.

Mit írt nublet?
Hát persze, hogy kell(kéne) de azért ez nem egy 15.000.- ft-os farmer:D
Azért ezt át kell gondolni, ezért vagyok kíváncsi mindenkinek a véleményére!

SoAk
2010. 04. 25., 19:17
Ha kell akkor kell, indokok nélkül is . Ha meg nem vagy biztos akkor csalódni fogsz szerintem .

EVO-010
2010. 04. 25., 19:26
Igazából az van ,hogy a cégnek ahol dolgozom van 3 diesel autója amit bármikor elvihetek.(mivel családi cég).Viszont a saját autó feeling azt gondolom nem kell ecsetelni főleg, ha egy ilyen autó.A lényeg amiért kérdeztem ezt az eladás dolgot az az hogy 5 éven belül nekem nem a másik gazdaságos autó megvétele a cél hanem egy lakás:), és akkor lehet el kell majd adnom a gépezetet :confused:

5 év alatt sok minden történhet, még az is lehet, hogy az üzemanyagárak az egekbe szöknek és ha csak ez az egy probléma adódna egy Evo fenntartásával kapcsolatban, de jó is lenne... inkább vegyél egy lakást, lehet, hogy azzal jobban jársz, bár a kégli szintén lehet pénztemető.
Január óta kizárólag Evóval járok, eleinte figyeltem a fogyasztásomat és győzködtem magamat, hogy "végül is csak 2,3,4,5,6......" literrel eszik többet mint a másik. Most már nem figyelem a fogyasztást és igen gyakran járok a kútra. Függő lettem.

Mike
2010. 04. 26., 13:24
Most már nem figyelem a fogyasztást és igen gyakran járok a kútra. Függő lettem.

Evoneo-val 4x sikerült teletankolnom a hétvégi Miskolc rally látogatás miatt a gépet, ez függőség vagy betegség...:confused:

Marschall
2010. 04. 26., 14:45
Evoneo-val 4x sikerült teletankolnom a hétvégi Miskolc rally látogatás miatt a gépet, ez függőség vagy betegség...:confused:
Egy felső-közép kategóriás diesel-el megjártad volna ennyiből ADAC rally-t:D
De hát egy diesel uncsi....tudom;)

Miki
2010. 04. 26., 16:53
Evoneo-val 4x sikerült teletankolnom a hétvégi Miskolc rally látogatás miatt a gépet

plusssssz (de az érzés megfizethetetlen!)

Mike
2010. 04. 26., 17:14
plusssssz (de az érzés megfizethetetlen!)

Kétség nem fér hozzá.Az olajkályhával el sem indultam volna otthonról:)

Mivec Tomi
2010. 04. 26., 20:04
Evoneo-val 4x sikerült teletankolnom a hétvégi Miskolc rally látogatás miatt a gépet, ez függőség vagy betegség...:confused:

Gondolom szombaton voltál itt a rallyn!?Merre felé autózgattál?Csak fent a bükkben?

Mike
2010. 04. 27., 08:37
Gondolom szombaton voltál itt a rallyn!?Merre felé autózgattál?Csak fent a bükkben?

Persze mivel szombaton volt.?Péntek este mentünk Bogácsra és csak reggel mentünk szervízpark-Bükkszentkereszt aztán délután vissza Bogács és este ugyanez vissza az éjszakaira.Ózdra már nem mentünk át mert mindenki horkolt az autóban az éjszakai Bkereszt után...reggel rohanás haza szavazás,gyerek,Drag úgyhogy beleszaladt a gépbe kb 800km a hétvégén

kzs13
2011. 02. 19., 11:28
Sziasztok!

Off:
Régebben már voltam tag itt a klubban, de nem jön össze, hogy rájöjjek a helyes felh.név/jelszó kombinációra. Ebben ki tudna segíteni? Előre is köszi.
On:
Szert tettem a napokban egy japán, 4 ajtós városi autóra, valami evolution vagy mi van ráírva... Nem az igazi, mert kilóg a csomagtartóból a kasza, mikor a telekre megyünk, meg olyan mélyre kell beleülni azokba a kemény ülésekbe, meg amúgyis nagyon zúg... :D
Na félre a tréfát, imádom! Ez egy Evo X GSR, teljesen utcai kivitelben.
Emiatt felmerült pár kérdésem, amire választ/segítséget szeretnék kérni:

- Van-e valakinek olyan szervízlistája, hogy milyen beavatkozást mikor kell csinálni? (olaj 5K-nél az ok, de szíjak, egyéb kenőolajok, pl diff, tömítések,bármi...)
Nem szeretnék úgy járni, mint egyszeri ember az opeljával, hogy a 60K-nál cserélendő vezérműszíj 62-nél összeborzolta a szelepeket, mert tényleg 60-at bír...

- Olvastam itt a fórumon, hogy ki milyen olajat javasol. Én utcán járok kizárólag, Bp, M0, de van egy vezetési stílusom... Szóval a hozzászólások után arra jutottam, hogy 5w30 vagy 10w50 motul. Vélemény?

- Nekem úgy tűnik, hogy kissé sűrűn kell nyitogatnom a tanksapkát. Kb 20L-t eszik a kissrác, de egyik éjszaka sikerült 27re kihozni, átlagban. Ha ez normális, akkor ok, csak nem szeretném, hogy valami baja legyen.

Van még pár kérdés, de megpróbálok nekik megfelelő topicot keresni.

Előre is köszi

EVO-010
2011. 02. 19., 12:17
Üdv az Evo klubban és grat a kocsihoz!

Sziasztok!

Off:
Régebben már voltam tag itt a klubban, de nem jön össze, hogy rájöjjek a helyes felh.név/jelszó kombinációra. Ebben ki tudna segíteni? Előre is köszi....

Ebben Miki tud segíteni, de minek, ha már regisztráltál megint;)

Szert tettem a napokban egy japán, 4 ajtós városi autóra, valami evolution vagy mi van ráírva... Nem az igazi, mert kilóg a csomagtartóból a kasza, mikor a telekre megyünk, meg olyan mélyre kell beleülni azokba a kemény ülésekbe, meg amúgyis nagyon zúg... :D
Na félre a tréfát, imádom! Ez egy Evo X GSR, teljesen utcai kivitelben.
Emiatt felmerült pár kérdésem, amire választ/segítséget szeretnék kérni:

- Van-e valakinek olyan szervízlistája, hogy milyen beavatkozást mikor kell csinálni? (olaj 5K-nél az ok, de szíjak, egyéb kenőolajok, pl diff, tömítések,bármi...)
Nem szeretnék úgy járni, mint egyszeri ember az opeljával, hogy a 60K-nál cserélendő vezérműszíj 62-nél összeborzolta a szelepeket, mert tényleg 60-at bír...

- Olvastam itt a fórumon, hogy ki milyen olajat javasol. Én utcán járok kizárólag, Bp, M0, de van egy vezetési stílusom... Szóval a hozzászólások után arra jutottam, hogy 5w30 vagy 10w50 motul. Vélemény?

- Nekem úgy tűnik, hogy kissé sűrűn kell nyitogatnom a tanksapkát. Kb 20L-t eszik a kissrác, de egyik éjszaka sikerült 27re kihozni, átlagban. Ha ez normális, akkor ok, csak nem szeretném, hogy valami baja legyen.

Van még pár kérdés, de megpróbálok nekik megfelelő topicot keresni.

Előre is köszi

http://www.mitsubishi.co.hu/karbantartasi_dokumentumok/lancer_evolution_2009_(benzin)_15-30000.pdf

A kaszát pedig vedd ki a csomagtartóból, mert balesetveszélyes:D

Lonni
2011. 02. 19., 12:32
és a plussz súly növeli a fogasztást. thumbs_up sok sikert a masinához, képet rakj majd fel.+

kzs13
2011. 02. 19., 12:56
Köszi szépen minden infot. Kép majd jön.
Fogyasztásról any idea? Ha 40 alatt marad, akkor ürülünk?;)

tomcat
2011. 02. 19., 14:00
Sziasztok!

Off:
Régebben már voltam tag itt a klubban, de nem jön össze, hogy rájöjjek a helyes felh.név/jelszó kombinációra. Ebben ki tudna segíteni? Előre is köszi.
On:
Szert tettem a napokban egy japán, 4 ajtós városi autóra, valami evolution vagy mi van ráírva... Nem az igazi, mert kilóg a csomagtartóból a kasza, mikor a telekre megyünk, meg olyan mélyre kell beleülni azokba a kemény ülésekbe, meg amúgyis nagyon zúg... :D
Na félre a tréfát, imádom! Ez egy Evo X GSR, teljesen utcai kivitelben.
Emiatt felmerült pár kérdésem, amire választ/segítséget szeretnék kérni:

- Van-e valakinek olyan szervízlistája, hogy milyen beavatkozást mikor kell csinálni? (olaj 5K-nél az ok, de szíjak, egyéb kenőolajok, pl diff, tömítések,bármi...)
Nem szeretnék úgy járni, mint egyszeri ember az opeljával, hogy a 60K-nál cserélendő vezérműszíj 62-nél összeborzolta a szelepeket, mert tényleg 60-at bír...

- Olvastam itt a fórumon, hogy ki milyen olajat javasol. Én utcán járok kizárólag, Bp, M0, de van egy vezetési stílusom... Szóval a hozzászólások után arra jutottam, hogy 5w30 vagy 10w50 motul. Vélemény?

- Nekem úgy tűnik, hogy kissé sűrűn kell nyitogatnom a tanksapkát. Kb 20L-t eszik a kissrác, de egyik éjszaka sikerült 27re kihozni, átlagban. Ha ez normális, akkor ok, csak nem szeretném, hogy valami baja legyen.

Van még pár kérdés, de megpróbálok nekik megfelelő topicot keresni.

Előre is köszi
A fogyasztás 45 l is lehet százon, úgyhogy nyomjad neki vazze! :D:D:D

Stunczer
2011. 02. 19., 14:21
Grat az autóhoz:)

Pont ma sikerült ilyet csinálni:D

http://imagerz.com/QEITXktvAwMEUV9OQAVR

Tomó
2011. 02. 19., 14:39
Ez FAKE Stunci!
Ilyet nem lehet EVO-val!!!!!!!!:D:D:D:D

Mivec Tomi
2011. 02. 19., 15:37
http://www.mitsubishi.co.hu/karbantartasi_dokumentumok/lancer_evolution_2009_(benzin)_15-30000.pdf (http://www.mitsubishi.co.hu/karbantartasi_dokumentumok/lancer_evolution_2009_%28benzin%29_15-30000.pdf)

Nekem IX-eshez kellene ilyen karbantartási dokumentum!Nem tudja valaki honnan tudnék letölteni?Lehetőleg magyarul vagy angolul!Nekem sajnos Német van!

kzs13
2011. 02. 19., 15:41
Nekem IX-eshez kellene ilyen karbantartási dokumentum!Nem tudja valaki honnan tudnék letölteni?Lehetőleg magyarul vagy angolul!Nekem sajnos Német van!
Ennek a második oldala IX-es...
Az a 8,5L az elég hihetetlen. :D Nekem is voltmár 8,5L, de mindig van előtte valami karakter... 1-es,2-es esetleg 3-as... hangulat függő;)

Stunczer
2011. 02. 19., 18:28
Ez FAKE Stunci!
Ilyet nem lehet EVO-val!!!!!!!!:D:D:D:D

Most jöttem haza nyíregyről, és basszus, felment 9.0ra a számláló, szörnyűűű:D:D:D
Este tankolok, holnap beírom mennyi lett a teljes tankra az átlagfogyi:)

Sanci
2011. 02. 20., 04:46
Ez FAKE Stunci!
Ilyet nem lehet EVO-val!!!!!!!!:D:D:D:D

Stuncinál az lenne a FAKE ha 10 főlé menne.:D:D:D:D
Nálam akkor se lenne 8,6 ha vontatnának.;)

Tomó
2011. 02. 20., 07:12
Jó, de így tönkre teszi :D :D :D

tomcat
2011. 02. 20., 08:48
Stuncinál az lenne a FAKE ha 10 főlé menne.:D:D:D:D
Nálam akkor se lenne 8,6 ha vontatnának.;)
Nekem előző héten volt kevesebb, de nem írom be, mert úgysem hinné el senki. :D

kzs13
2011. 02. 20., 21:00
Na Skacok, meg van az eddigi EVO-s fogy rekordom! Kis vasárnap délutáni dunakanyar-túra, 12L/100km!!! Gyerekek, 20L alá ment!!! Vazze teljesen eco ez a kocsi!:D

Stunczer
2011. 02. 21., 11:54
Most jöttem haza nyíregyről, és basszus, felment 9.0ra a számláló, szörnyűűű:D:D:D
Este tankolok, holnap beírom mennyi lett a teljes tankra az átlagfogyi:)

Na 9,7 lett a végösszeg :)

Adi
2011. 08. 20., 16:59
Sziasztok,

2 éve én kértem, hogy legyen ez a topic, már akkor majdnem egy evo került hozzám, sajnos mostonáig váratott magára :)

Végül egy amerikai 9-es lett, van az autóval kapcsolatban néhány nagyon alapvető kérdésem, remélem tudtok segíteni.

1. Honnan tudhatom, hogy a turbó felmelegedett annyira, hogy hűteni kelljen leállítás előtt, ha kell hűteni honnan tudom, hogy már le lehet állítani az autót?

2. Ha teljesen (vagy majdnem teljesen) kitekerve a kormányt lassan fordulok vele valamilyen kopogó/ropogó hangot hallani. Nem mindig és elég halkan. Ez normális? Több szerelő is megnézte a futóművet, nem lóg rajta sehol semmi.

3. Van olyan alkatrész ami az amerikai autóban más mint az európaiban? Alap alkatrészekre gondolok mint pl olajszűrő

4. Milyen olajat érdemes bele tenni?

5. Vezérműszíjat milyen gyakran kell cserélni? Hol találhatok valamilyen leírást, hogy ’normál utcai használat’ mellett mit milyen gyakran kell/érdemes cserélni?

6. Mivel Amerikában ha jól tudom a legmagasabb oktán számú benzin a 95-ös, igaz, hogy azokba az evokba amik kintről jöttek be lehet hosszútávon is 5-öst tankolni?

7. A hátsó szárnyról sajnos foltokban lejött a lakk, hol tudják újra lakkozni? (ha egyáltalán lakk és nem fólia van a hátsó szárnyon)

8. Honnan érdemes alkatrészt venni bele? Gondolom nem a márka szervizekből a leggazdaságosabb.

Adi

bunker
2011. 08. 20., 19:24
1. Honnan tudhatom, hogy a turbó felmelegedett annyira, hogy hűteni kelljen leállítás előtt, ha kell hűteni honnan tudom, hogy már le lehet állítani az autót?

Ezt így konkrétan nem lehet leírni. Ha nyomtad neki, mint állat akkor kell hűteni, ha csak simán közlekdtél vele akkor leállíthadod nyugodtan hűtés nélkül.
Pár perc hűtés elég kell legyen, bár legjobb ha ez menet közben történik az utolsó kilométereken.

2. Ha teljesen (vagy majdnem teljesen) kitekerve a kormányt lassan fordulok vele valamilyen kopogó/ropogó hangot hallani. Nem mindig és elég halkan. Ez normális? Több szerelő is megnézte a futóművet, nem lóg rajta sehol semmi.
Passz...

3. Van olyan alkatrész ami az amerikai autóban más mint az európaiban? Alap alkatrészekre gondolok mint pl olajszűrő?
Tudtommal ezekben nincs különbség, nálam sem okozott gondot.

4. Milyen olajat érdemes bele tenni?
Motul 300V-n belül válogass

5. Vezérműszíjat milyen gyakran kell cserélni? Hol találhatok valamilyen leírást, hogy ’normál utcai használat’ mellett mit milyen gyakran kell/érdemes cserélni?
90e km-enként érdemes.

6. Mivel Amerikában ha jól tudom a legmagasabb oktán számú benzin a 95-ös, igaz, hogy azokba az evokba amik kintről jöttek be lehet hosszútávon is 5-öst tankolni?

Nyisd ki a tankfedelet és rögtön választ kapsz kérdésedre! ;) "premium fuel only"

7. A hátsó szárnyról sajnos foltokban lejött a lakk, hol tudják újra lakkozni? (ha egyáltalán lakk és nem fólia van a hátsó szárnyon)
Egy jó fényező simán lelakkozza és olyan lesz mint újkorában.

8. Honnan érdemes alkatrészt venni bele? Gondolom nem a márka szervizekből a leggazdaságosabb.
Szvsz, ha kell v.mi érdemes először itt a fórumon érdeklődni.

Grat az autóhoz!

EVO-010
2011. 08. 20., 21:50
..... 2. Ha teljesen (vagy majdnem teljesen) kitekerve a kormányt lassan fordulok vele valamilyen kopogó/ropogó hangot hallani. Nem mindig és elég halkan. Ez normális? Több szerelő is megnézte a futóművet, nem lóg rajta sehol semmi.

A féltengelyek nem szeretik a végállásokat.

.... 8. Honnan érdemes alkatrészt venni bele? Gondolom nem a márka szervizekből a leggazdaságosabb.

http://evoklub.hu/forum/showthread.php?1319-Gy%E1ri-alkatr%E9szek-szalon%E1r-alatt

Gratulálok az új paripához. A lóerő legyen veled:D

Adi
2011. 08. 20., 23:42
Köszönöm a segítséget!

Turbó esetében pl a folyamatos 140 pályán melegíti és tankoláskor kell hűteni vagy ha a turbó nyomás mutató nem éri el a 0-t akkor nem kell vele foglalkozni, mert be sem kapcsolt?

A Premium felirat megvan, az európaiban viszont 98-at ír minimumra ugyan ez a felirat ahányat én láttam. Az Egyesült Államokban tudtommal nagyon kevés helyen lehet 95-ösnél magasabb oktán számú benzint kapni (általános a 90-es és az 5-ös), nincsenek más beállítások az oda gyártott autókon emiatt?

Adi

[QUOTE=bunker;96113]Ezt így konkrétan nem lehet leírni. Ha nyomtad neki, mint állat akkor kell hűteni, ha csak simán közlekdtél vele akkor leállíthadod nyugodtan hűtés nélkül.
Pár perc hűtés elég kell legyen, bár legjobb ha ez menet közben történik az utolsó kilométereken.

Nyisd ki a tankfedelet és rögtön választ kapsz kérdésedre! ;) "premium fuel only"

bunker
2011. 08. 21., 00:15
Autópályán mielőtt kimennél tankolni, az utolsó egy km-en visszalassítasz és szépen kigurulsz, így nem kell járatnod az autód. Ha nem üvegelted előtte akkor ennyi elég lesz.

Az üzemanyagot meg rádbízom...

qby2k
2011. 08. 21., 06:57
Az US-oktánszám nem ugyanaz mint az EU! Keress rá neten, pl: http://www.egumotors.hu/robogo-kisokos/oktanszam.html

Itteni nyelven: hosszútávon 98+ tankolj bele, ha nagyon nincs más akkor 95 is OK - amíg eljutsz oda ahol van 98+

Turbohűtésre meg rakj bele egy turbo timert.

jordan6
2011. 08. 21., 07:52
az 1.6-os civicembe sincs szívem sima 95-öst tankolni.

qby2k
2011. 08. 21., 07:58
volt egy fűnyíróm ami 95-tel nem ment csak 98 :)
nem vicc..

Tomó
2011. 08. 21., 08:07
A 20 éves szívó Seat-om is csak 98-ast kap

Kuma
2011. 08. 21., 08:54
itt csak 95os van azt kapja, bar US spec a X-es...

jordan6
2011. 08. 21., 16:06
az is esélyes, hogy az ottani 95-ös jobb, mint az itthoni:mad:

FQ-400
2011. 08. 22., 05:44
95 OMV Carrerra vagy mi a tosz amit kap. Hibátlanul működik vele, 4-5 tankolásonként meg kap 100-ast vagy egy kis etanolt.

Adi
2011. 08. 22., 10:56
Köszönöm a válaszokat.
Úgy látom nem nagyon pártoljátok a 95-ös benzint :)

Felmerült azóta bennem még kérdésként, a sebességgel kapcsolatban, hogy tennék bele valamilyen lézeres eszközt. Aki ismeri ezeket az milyet ajánlana?

A következőre gondolom nem fogtok tudni mit mondani, de hátha valakinek volt már hasonló:
Tegnap teljesen nyugodt körülmények között menet közben egyszer csak elkezdett csipogni az autó, majd leállt a motor, elment a műszerfalról minden élet kivéve a légzsák lámpa, csipogott tovább. Majd újra éledt, pár másodperc után megint leállt újra éledt és minden gond nélkül ment tovább. Azóta leállítottam, újra indítottam és semmi hasonló. Én azt gyanítom, hogy a rablás gátló, riasztó tilthatott le valami elektronikát. (ami így minden ok nélkül elég rémisztő) Mit gondoltok?

Ádám

bunker
2011. 08. 22., 11:08
Felmerült azóta bennem még kérdésként, a sebességgel kapcsolatban, hogy tennék bele valamilyen lézeres eszközt. Aki ismeri ezeket az milyet ajánlana?Ádám

LI-ben vagy G9-ben gondolkodj!

Olvasgass itt:
http://evoklub.hu/forum/showthread.php?308-Radarjelző-készülékek

vagy itt:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9003321

Dana
2011. 08. 27., 10:15
A következőre gondolom nem fogtok tudni mit mondani, de hátha valakinek volt már hasonló:
Tegnap teljesen nyugodt körülmények között menet közben egyszer csak elkezdett csipogni az autó, majd leállt a motor, elment a műszerfalról minden élet kivéve a légzsák lámpa, csipogott tovább. Majd újra éledt, pár másodperc után megint leállt újra éledt és minden gond nélkül ment tovább. Azóta leállítottam, újra indítottam és semmi hasonló. Én azt gyanítom, hogy a rablás gátló, riasztó tilthatott le valami elektronikát. (ami így minden ok nélkül elég rémisztő) Mit gondoltok?

Ádám
Nekem volt már hasonló az előző kocsimnál.A testkábelnél a saru nem illeszkedett,nem volt meghúzva vagy oxidálódott volt!

lalow
2011. 12. 07., 18:38
Nem találtam hozzá jobb topicot...

Az Evo X vezérmű-szíjas vagy láncos?
A IX-es még szíjas ha minden igaz...

Sanci
2011. 12. 07., 19:18
Nem találtam hozzá jobb topicot...

Az Evo X vezérmű-szíjas vagy láncos?
A IX-es még szíjas ha minden igaz...

Láncos

HUN337
2011. 12. 07., 19:28
Nem találtam hozzá jobb topicot...

Az Evo X vezérmű-szíjas vagy láncos?
A IX-es még szíjas ha minden igaz...

IX szíjas, X láncos.

Miki
2011. 12. 08., 06:19
Mint a Zsigulik öcsém! Ott is az egyik ilyen volt, a másik olyan :mrgreen:

Sanci
2011. 12. 08., 06:21
Mint a Zsigulik öcsém! Ott is az egyik ilyen volt, a másik olyan :mrgreen:

Ja csak ott a régi volt a láncos az új a szíjas.
Itt meg fordítva, pedig az Oroszok már rég leváltották a láncot. :D

lalow
2011. 12. 08., 10:07
Ja csak ott a régi volt a láncos az új a szíjas.
Itt meg fordítva, pedig az Oroszok már rég leváltották a láncot. :D

Pedig a lánc jobb konstrukció...

Igaz hangosabb, de nincs is veszélye annak hogy elöregszik és tönkremegy a motor... :)

HUN337
2011. 12. 08., 10:47
Pedig a lánc jobb konstrukció...

Igaz hangosabb, de nincs is veszélye annak hogy elöregszik és tönkremegy a motor... :)

Nem egy olyan isszonyatos költség szijjat cserélni - 3-4 évente simán bele kell férjen (de úgy sem bír ki annyit egy motor nálad tehát minden generálnál elég ha cseréled ;) )

lalow
2011. 12. 08., 11:24
Nem egy olyan isszonyatos költség szijjat cserélni - 3-4 évente simán bele kell férjen (de úgy sem bír ki annyit egy motor nálad tehát minden generálnál elég ha cseréled ;) )

Egyelőre nem kell szíjat cserélnem... Tegnap nem sikerült megállapodnunk, egy Ft-ot nem akar engedni belőle, nekem meg nem ér annyit... Akkor inkább megveszem Stuncziét ha Evo kell, még is csak sokkal fiatalabb autó...
A kasztnit meg majd megszokom... :D