szerintem ezeken nem is brembo volt
Printable View
Ja azon valami vasfék volt.
Illetve más irányból megközelitve: EVO I fékei meddig/mivel kompatibilisek átalakitás nélkül?
és pl. Evo hátsó fék?
nekem elvileg maradt a lanciából egy garnitúra első 4 dugós brembo odaadjam méricskélni?
Köszönöm a felajánlást, gondolkodom rajta.
Az egész fékes buli abból indult ki nálam, hogy hátulra nem nagyon lehet kapni gyári tárcsát, ami rajta van az pedig elég kakesz. Ráadásul a hátsó nyergek ilyen idős korukra szeretnek berohadni, bontott sincs jó. Nem is fog szinte semmit.
Előre vettem gyári tárcsát, vettem bontott, de cikkszámra megegyező nyergeket, többféle betétet. Igy is siralmas az eredmény, szárazon nem lehet a 175-ös téligumit blokkolóra fékezni.
Van a 300-as fék előre - amihez ugyan kereskedelmi forgalomban kapható upgrade - de sem a nyergek felfogatásaiban nem bizok, sem pedig hogy a Volvo 240-es nyergekhez sokáig lehet majd nem utcai betéteket kapni.
Na ebből jött az ötlet, hogy igy, hogy már van leirás arra, hogy ez az autó milyen tárcsákkal, milyen nyergekkel, milyen munkahengerekkel futott, ezek a kombinációk nem lehetnek annyira szarok.
Tervem az, hogy fékszervó ki, kap a pedál végére egy két munkahengeres, szabályozható erőelosztásos mechanikát, fékrendszer átcsövezve első-hátsó körösre.
Na ehez kéne tudni, hogy az AP cuccokból összerakott konfig mennyire fájdalmasan drága, illetve hogy hasonló teljesitményű konfig összeállitható-e, mert mondjuk sem a vizhűtéses fékek, sem az alu nyergek nem elsőrendű követelmények.
Akkor tényleg nem valami acélos a fék ezen.
A szervó kiszerelésen gondolkodj el, nekem anno a pajeron egy ilyen tilron pedál volt 2 munkahengerrel, szervó nélkül. Igaz a pajero mérve 1410kg volt, és 250r16-os kerekeken futott, de olyan szinten volt 2lábas a fék, hogy egy 40km-es gyors végén remegett a lábam (és nem a félelemtől emrt akkor remegett volna mindkettő :-$) Aztán a megoldás az lett, hogy gyári pedálsort szervóval felszereltem, és szervódob végére tettem fel a duplamunkahegerest. Na úgy már jó lett. Megmaradt a fékbalansz állító is és nem is kellett beszarni alatta.
(nem mondom, hogy itt vegyél, de itt van sok kép árakkal, lehet mazsolázni)
http://www.demon-tweeks.co.uk/Motors...e/1723/0/40730
nem tudom mennyi lesz az ap, de biztos nem lesz olcsó, alternatíva lehet:
http://www.hispecbrake.co.uk/Sunny%2...illet%204.html
http://www.hispecbrake.co.uk/Sunny%2...illet%204.html
http://www.hispecbrake.co.uk/Sunny%2...illet%204.html
http://www.hispecbrake.co.uk/Sunny%2...4%20&%206.html
mondjuk én még mindig megoldanám nem típus azonos cuccokból...
Néztem én is,jó ár!
a 17 alatt el kell hogy férjen átmérőben, de a küllőkhöz közel lesz a nyereg, én azt mondom, hogy ha íves akkor tuti nem
MxRolinak elfért a 16 alatt is,megfelelő felnivel.
Kérdeznék még:
Ezeknek a tárcsáknak belül mekkora átmérőjű a tehermentesitőnél a luk? S a hátsó miért oly baromi nagy? A végén még átesik a kerékagyon :)