1. oldal, összesen: 2 12 UtolsóUtolsó
1-20, összesen: 552

Hibrid nézet

  1. #1
    Rezidens manumission avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2006. 10.
    Hely
    Bp-Stockholm
    Hsz-ok
    1.835

    Alap Etanol (E85)

    Most voltam egy Finn ürgénél, aki Evo-kat, Subarukat épít legfőképp ralira. Kérdezte, hogy probáltam e már az ETANOL-t, mert akár 25%-al nagyobb több teljesítményt is ki lehet hozni az adott konfigből.

    kicsit utánanéztem a neten, és ezt találtam hirtelen.

    "A való világban ez a hatékonyság azt jelenti, hogy az EBDI használatával a fosszilis üzemanyagokhoz képest csökkenthető a tényleges szállítási költség, és tesszük mindezt megújuló energiaforrással - az etanollal," - mondta Rod Beazley, a Ricardo Inc. motorbenzines termékfejlesztő csoportjának igazgatója. "Olyan technológiák kombinációját alkalmazzuk az EBDI motorban, amelyek kihasználják az etanol többi üzemanyaggal szembeni előnyét, mint pl. a magasabb oktánszám, vagy a magasabb párolgáshő. Anélkül, hogy túl műszakiak lennénk, ez azt jelenti, hogy nagyobb turbófeltöltést alkalmazhatunk, mivel az etanol nagyobb hengernyomást tesz lehetővé. Ezen kívül számos fejlett technológiai megoldást is alkalmaztunk, mint a direkt befecskendezés, a változó szelepvezérlés, az optimalizált gyújtás és a továbbfejlesztett kipufogógáz visszavezetés, ezeknek köszönhetően még nagyobb teljesítményt is sikerült kicsikarnunk a motorból, mint amekkora benzinnel lehetséges lenne."




    Vélemények?

  2. #2
    Rezidens MES-Racing avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2006. 10.
    Hely
    Budapest
    Hsz-ok
    3.691

    Alap

    a múltkori talin ezt mondogattam nagy bőszen: E85, nagyobb injektorok, ha kell 2db benzinpumpa, CDI gyújtás, aztán repkedjenek csak a hengerfejek :-)

  3. #3
    Adminisztrátor Sanci avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2008. 11.
    Hely
    Mogyoród
    Hsz-ok
    2.790

    Alap

    Idézet 323_GTR: Hozzászólás megtekintése
    a múltkori talin ezt mondogattam nagy bőszen: E85, nagyobb injektorok, ha kell 2db benzinpumpa, CDI gyújtás, aztán repkedjenek csak a hengerfejek :-)
    Mi ez a CDI gyújtás?

  4. #4
    Rezidens MES-Racing avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2006. 10.
    Hely
    Budapest
    Hsz-ok
    3.691

    Alap

    Idézet Sanci: Hozzászólás megtekintése
    Mi ez a CDI gyújtás?
    CDI= Capacitor discharge ignition (Kapacitív energiatároló gyújtórendszer)

    nagyon egyszerűen:
    "Kondenzátoros gyújtás:
    A gyújtás működési elve az, hogy szikra létrehozásáshoz szükséges energiát egy
    400 - 500 V feszültségre feltöltött kondenzátor tárolja. Ezt az energiát a gyújtás
    vezérlő egység (mechanikus vagy elektronikus) egy tirisztoron át süti ki a gyújtótekercs
    primer oldalára."

    a lényeg az én olvasatomban:
    - jóval nagyobb energiájú szikra képződhet (~180-190mJ, de van extra 250mJ-os is) a cdi gyújtás használatával, mert nagyobb a gyújtótrafó feszültése (primer tekercs feszültsége 500V, a szekunderé 50kV!!!)
    - magasabb töltőnyomáson (2b felett) egyre gyengül a sima gyújtás hatékonysága, s több esetben is emiatt nem lehet tovább húzni a motort, kihagy a gyújtás, dadog a motor
    - magyarul, ha véletlenül káposztalevet tankolsz az evo-ba azt is meggyújta :-)
    - hátránya: hamar fogynak a gyerták, mert elég (csak jó minőségűt érdemes használni)

    http://www.mclarenelectronics.com/Pr...pp_Act_Ign.asp

    nem bánnám, ha valaki szakember is leírná, mert ez így lehet, kicsit zagyvás

    demostráció:
    [ame]http://www.youtube.com/watch?v=egJhrvS2IGI[/ame]

  5. #5
    Rezidens Feka avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2008. 05.
    Hely
    Páty
    Hsz-ok
    548

    Alap

    És 106 körül van az oktán száma, ami nem gyenge!
    Utoljára szerkesztette: Feka; 2009. 04. 14. 22:35-kor

  6. #6

  7. #7
    Adminisztrátor Sanci avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2008. 11.
    Hely
    Mogyoród
    Hsz-ok
    2.790

    Alap

    Idézet 323_GTR: Hozzászólás megtekintése
    CDI= Capacitor discharge ignition (Kapacitív energiatároló gyújtórendszer)

    nagyon egyszerűen:
    "Kondenzátoros gyújtás:
    A gyújtás működési elve az, hogy szikra létrehozásáshoz szükséges energiát egy
    400 - 500 V feszültségre feltöltött kondenzátor tárolja. Ezt az energiát a gyújtás
    vezérlő egység (mechanikus vagy elektronikus) egy tirisztoron át süti ki a gyújtótekercs
    primer oldalára."

    a lényeg az én olvasatomban:
    - jóval nagyobb energiájú szikra képződhet (~180-190mJ, de van extra 250mJ-os is) a cdi gyújtás használatával, mert nagyobb a gyújtótrafó feszültése (primer tekercs feszültsége 500V, a szekunderé 50kV!!!)
    - magasabb töltőnyomáson (2b felett) egyre gyengül a sima gyújtás hatékonysága, s több esetben is emiatt nem lehet tovább húzni a motort, kihagy a gyújtás, dadog a motor
    - magyarul, ha véletlenül káposztalevet tankolsz az evo-ba azt is meggyújta :-)
    - hátránya: hamar fogynak a gyerták, mert elég (csak jó minőségűt érdemes használni)

    http://www.mclarenelectronics.com/Pr...pp_Act_Ign.asp

    nem bánnám, ha valaki szakember is leírná, mert ez így lehet, kicsit zagyvás

    demostráció:
    http://www.youtube.com/watch?v=egJhrvS2IGI
    Nekem nem volt zagyvás.
    Csak az merült fel bennem, hogy mivel tölti a kondit 500V-ra?
    Van még egy töltő trafó külön?

    A demontrációs videón a feszültséget növeli vagy a frekvenciát?

  8. #8
    Rezidens MES-Racing avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2006. 10.
    Hely
    Budapest
    Hsz-ok
    3.691

    Alap

    Idézet Sanci: Hozzászólás megtekintése
    Nekem nem volt zagyvás.
    Csak az merült fel bennem, hogy mivel tölti a kondit 500V-ra?
    Van még egy töltő trafó külön?

    A demontrációs videón a feszültséget növeli vagy a frekvenciát?
    Magában a cdi egységben van egy 12V-500V konverter, ez tölti a kondit a akksin keresztül, s az ecu kapcsolgatja a gyújtótrafóra.

    (EVO 4-9 figyelni kell, mert gyárilag a gyújtótrafóba van beépítve a kapcsoló elem, így a trafót cserélni kell cdi beépítése esetén)
    Csatolt képek Csatolt képek

  9. #9
    Rezidens FQ-400 avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2008. 01.
    Hsz-ok
    4.291

    Alap

    Amikor mi próbáltuk akkor a benzin pumpának az összes tömítése megszűnt létezni. És utána jött a többi cucc oldása. Maga a pumpa ép maradt, csak kábel (ráfröccsent szét marta), tömítés csere. Tudom, hogy nem volt olcsó cucc. Igaz ez legalább 2 éve volt, ha nem 3.

  10. #10
    Rezidens MES-Racing avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2006. 10.
    Hely
    Budapest
    Hsz-ok
    3.691

    Alap

    Idézet FQ-400: Hozzászólás megtekintése
    Amikor mi próbáltuk akkor a benzin pumpának az összes tömítése megszűnt létezni. És utána jött a többi cucc oldása. Maga a pumpa ép maradt, csak kábel (ráfröccsent szét marta), tömítés csere. Tudom, hogy nem volt olcsó cucc. Igaz ez legalább 2 éve volt, ha nem 3.
    fura?!
    "Megeszi az E85 a benzincsöveket? Ez gyakori kérdés, és valószínűleg tévesen az etil-alkohol és a metil-alkohol felcserélése áll a háttérben. Míg az utóbbi speciális üzemanyagrendszert igényel, az etanol nem olyan agresszív anyag. Amelyik autóiparban használatos üzemanyag-vezeték ellenáll a benzinnek, az az alkoholnak is ellenáll. A régi Zsigulik gyári benzincsöve is könnyedén megbirkózik az alkohollal. Ennek ellenére akadhatnak kivételek, ezért az átalakított autók üzemanyagvezetékeit alkalmanként ellenőrizni kell. Csak érdekességképpen: a Ford gyárhoz közel álló tuningműhelynek, az M-Sportnak az N csoportos Fiesta ST-hez kiadott E85-ös kiegészítő kitje is mindössze 4 nagyobb injektorból és egy átprogramozott komputerből áll. Vagyis minden más a széria benzines autó tartozéka."

  11. #11
    Rezidens manumission avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2006. 10.
    Hely
    Bp-Stockholm
    Hsz-ok
    1.835

    Alap

    Idézet 323_GTR: Hozzászólás megtekintése
    a múltkori talin ezt mondogattam nagy bőszen: E85, nagyobb injektorok, ha kell 2db benzinpumpa, CDI gyújtás, aztán repkedjenek csak a hengerfejek :-)
    Igen, pont ezeket mondta a csávó, hogy emelt benzin nyomás, nagyobb injektorok. olyasmit gagyarászott, hogy 520 nm volt az N-es kocsi benzinnel, Etanollal, pedig 670 nm , ha jól értettem, amit gagyarászik

  12. #12
    Rezidens FQ-400 avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2008. 01.
    Hsz-ok
    4.291

    Alap

    Idézet manumission: Hozzászólás megtekintése
    Igen, pont ezeket mondta a csávó, hogy emelt benzin nyomás, nagyobb injektorok. olyasmit gagyarászott, hogy 520 nm volt az N-es kocsi benzinnel, Etanollal, pedig 670 nm , ha jól értettem, amit gagyarászik
    És egy verseny egy benzinpumpa. -ez nem vicc, ki lett próbálva 7-es benzinpumpa végig bírta a veszprémi versenyt utána kuka- Csomagból lett bele építve

  13. #13
    Rezidens manumission avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2006. 10.
    Hely
    Bp-Stockholm
    Hsz-ok
    1.835

    Alap

    Idézet FQ-400: Hozzászólás megtekintése
    És egy verseny egy benzinpumpa. -ez nem vicc, ki lett próbálva 7-es benzinpumpa végig bírta a veszprémi versenyt utána kuka- Csomagból lett bele építve

    Ezt nem tudom, de itt Svédországban az autók 30%-a etanollal megy minden gond nélkül.

  14. #14
    Rezidens bunker avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2007. 01.
    Hsz-ok
    3.533

    Alap

    Én is tudok több audiról aminek semmi baja az E85-től, pedig nem 5km-t mentek velük.

  15. #15
    Rezidens VGergo avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2006. 10.
    Hely
    Budapest - Pécs
    Hsz-ok
    1.831

    Alap

    Idézet FQ-400: Hozzászólás megtekintése
    És egy verseny egy benzinpumpa. -ez nem vicc, ki lett próbálva 7-es benzinpumpa végig bírta a veszprémi versenyt utána kuka- Csomagból lett bele építve
    max olyan szokott lenni h benzinnel ment sok mindent lerakodott a szűrőben aztan belekerült az etanol feloldotta ami a szűrűben volt és vége is pumpának ! ajánlják is a benya szűrőt cserét előtte ! És igen Etanol jo cucc olcsóbb ( igaz több is kell belőle ) de joval nagyobb teljesítmény elérhető vele és kevésbé környezet szennyező is ! amcsiknál is sok gép megy azzal..

  16. #16
    HKSTOMEVO9
    Vendég

    Alap

    Az új motornál erősen az E85 felé próbálkozok.Biztos,hogy jobb,mint a benya.

  17. #17
    Bennfentes eddieDSM avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2008. 03.
    Hely
    Vecsés
    Hsz-ok
    88

    Alap

    Megijesztessz kicsit ezzel a morajlás dologgal, mert én is egy ideje tiszta E85-el hegyezem, és a kopp az egyik amire hagyakszom (persze nem füllel, hanem a gyári "boost" műszeren látom ha az ECU hallja - mert át van írva program, boost-ot meg mecha műszeren látom).

    Szóval jobban kell figyelni a keverékre és az EGT-re (bár szerencsére az is alacsonyabb E85-el).
    Akkor azt mondod, nem kell keresni gyújtásban a határokat annyira?
    Én úgy gondoltam hogy feljebb tolom, és ahol koppan, ott lejjebb húzom 1-1 fokkal..

    A lambdát megnéztem hogy értsem, mert én benzines AFR-re állítottam az AEM-et, tudom hogy a valódi arány nem ez, de könnyebb megjegyezni.
    A 0.79-0.81 lambda az 11.6:1-11.9:1 AFR (benzines esetre számítva).
    Én is 11.8:1-re céloztam a keverékemet.

    Kérdés:
    Lehet hogy bizonyos töltés felett azért rángat az autó kopogás nélkül, nem magas EGT-vel és 12 körüli AFR-el mert sok a gyújtásszög? (és esetleg dúsítani is kell)?



    Idézet B.Janika: Hozzászólás megtekintése
    Be van szerelve állandóra egy vems AFR műszer,ezen látok EGT is.Sajnos a DTA mot.vezérlőm pont nem ismeri fel ezt a fejta szondát igy ezt nem tudom loggolni.Az E85 nem élesen,csilingelősen csörög hanem inkább morajlásra emléketető hangja van,tehát nincs értelme kop.érzékelőt használni.(a jó öreg stetoskópos módszer az igazi) Azt tapasztaltam hogy előbb kezd el csökkeni a teljesitmény minthogy meghallom a morajlást,ezért nem kell kiélezni a gyujtástáblát,este megnézem pontosan 6000-nél a gyujtásszöget de ugy emlékszem 14 fok körül van. Elég meleg utcán programozni,jobb első ülésen a laptop ,ballábfékkel terhelem és nézem a vems kütyüt,meg a laptopot egyszerre. Igy nézem végig az egész táblát,azért is irtam hogy a padon tuti jobb ,precizebb programot lehetne irni. Alul direkt fujom meg 2,2-vel , nekem igy tetszik a menetdinamika,annak ellenére hogy gyilkolja a hajtást. Az E85-tel lehet dusabbra hagyni a keveréket mert nem csökken olyan drasztikusan a teljesitmény mint benzinnel,0,79-0,81 körülire szeretném hagyni ha kész a végleges program,most még nem tudom ugy bedusitani mert vagy az injektorfejek kicsik E85.höz(1200-esek),vagy a walbrobol kellene 2. Sajnos a sajátra soha nem jut elég idő .
    Utoljára szerkesztette: eddieDSM; 2010. 10. 12. 15:36-kor
    preEVO 1991 Galant [VR-4] limited (2.3L Stroker ; ported EVO3 Big 16G ; Griffin Intercooler + 2.5" SS piping ; GM LS1 MAF + MAF Translator ; 3" SS turboback with Magnaflow HiFlo cat; E85 Powered ; Moates Ostrich 2.0 ; tuned with TunerPro R/T v5.00)

  18. #18
    Rezidens VGergo avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2006. 10.
    Hely
    Budapest - Pécs
    Hsz-ok
    1.831

    Alap

    kifejezettem nem szabad keresni E85 a határokat a gyújtásba hol csörren be.. az már régen rossz, sokkal előbb átléped E85 az úgynevezett MBT maximum best torque határt ami után hiába húzod a gyújtás teljesitmény nem nő és vagy nem egyenletes a görbe, ilyenkor sokkal jobban terheled a motort, megnő a nyomás de nincs tipikus becsörgő hang. E85 leginkább extrém dús keveréken csörren.
    legjobb padon belőni vagy vmi loggolos dyno progival legalább.

  19. #19
    Bennfentes eddieDSM avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2008. 03.
    Hely
    Vecsés
    Hsz-ok
    88

    Alap

    Idézet VGergo: Hozzászólás megtekintése
    kifejezettem nem szabad keresni E85 a határokat a gyújtásba hol csörren be.. az már régen rossz, sokkal előbb átléped E85 az úgynevezett MBT maximum best torque határt ami után hiába húzod a gyújtás teljesitmény nem nő és vagy nem egyenletes a görbe, ilyenkor sokkal jobban terheled a motort, megnő a nyomás de nincs tipikus becsörgő hang. E85 leginkább extrém dús keveréken csörren.
    legjobb padon belőni vagy vmi loggolos dyno progival legalább.

    Mindenesetre inkább legyen 11.5 mint 12.0 az AFR.
    Úgy emléxem nekem 4100 körül volt néhány kopp, akkor azon a környéken visszaveszek pár fokot a gyújtásból!
    preEVO 1991 Galant [VR-4] limited (2.3L Stroker ; ported EVO3 Big 16G ; Griffin Intercooler + 2.5" SS piping ; GM LS1 MAF + MAF Translator ; 3" SS turboback with Magnaflow HiFlo cat; E85 Powered ; Moates Ostrich 2.0 ; tuned with TunerPro R/T v5.00)

  20. #20
    Rezidens VGergo avatarja
    Csatlakozás dátuma
    2006. 10.
    Hely
    Budapest - Pécs
    Hsz-ok
    1.831

    Alap

    jah és szintén "benzines" afr.

1. oldal, összesen: 2 12 UtolsóUtolsó

Téma információ

Tagok nézik épp a témát

Jelenleg 1 olvasó nézi ezt a témát. (0 tag, és 1 vendég)

Hozzászólás szabályok

  • Nem nyithatsz új témát
  • Nem szólhatsz hozzá
  • Nem csatolhatsz fájlt
  • You may not edit your posts
  •  
  • BB kód bekapcsolva
  • Smileyk bekapcsolva
  • [IMG] kód bekapcsolva
  • [VIDEO] kód bekapcsolva
  • HTML kód bekapcsolva